Azt hiszem, a filmről már minden fontosat elmondtak a nálam avatottabb tollú elemzők, úgy hogy csak pár rövid gondolatra ragadtatom magam a film kapcsán. Talán ez is a legkifejezőbb szó, amit az Életrevalók kapcsán érzek: elragadtatás...

Artunak igaza van, nem egyszerű találni ehhez az alkotáshoz hasonló, ennyi pozitív érzést felszabadító filmet. Nekem mégis beugrott egy: A Halászkirály legendája. Az általam ismert filmek közül, hangulatában, mondanivalójában talán ez áll legközelebb az Életrevalókhoz. Ott éreztem utoljára a könnyfakasztó dráma és a felszabadító nevetés ennyire tökéletes egységét, amit itt sikerült újra átélnem.

A filmet családi körben, a feleségemmel és kamasz nagyfiammal láttam először, és gyakorlatilag a felvezető jelenettől kezdve magába szippantott mindhármunkat. Igazi felüdülés napjaink „még többet, még nagyobbat” típusú hollywoodi világában, egy meghatározhatatlan műfajú alkotás, egy valós történetű mese.

Csak azért, mert R2-D2 igazából minden fontosat leírt a filmről, amit én is leírtam volna, nem akartam megfosztani magam a lehetőségtől, hogy ezúton is ajánlani tudjam a filmet.
"-Ezt ismerem, ez a Tom és Jerry!"
A film körüli érdekességeket és egyre gyűlő rekordokat én is olvastam, de mert Európa filmterméséből legkevésbé a franciák állnak hozzám közel, így megvártam, amíg "házhoz jön". Például a francia nézőszám-toplista éléről leszorult "Isten hozott az Isten háta mögött" hiába épült hasonló alapokra (eltérő világlátású emberek egymás mellett élése), annyira francia volt, annyira a "belsős poénokkal" volt tele, hogy rajtuk kívül nem talált igazán közönségre. Az Életrevalók ezzel szemben teljesen független tértől és időtől; gyakorlatilag bármelyik országban megtörténhetett volna, hogy két, egymás számára kezdetben ennyire távoli ember közel kerüljön egymáshoz, csak ez éppen Philipnek és Drissnek adatott meg. Problémáik bármelyikünk problémái lehetnek, amiket éppen a nézőnek is nehéz megoldani, poénjaik a vidámság velünk élő pillanatai, amiket mi is bármikor észrevehettünk volna.
"-Magát nem zavarja, hogy másokra van utalva?

-Na és magát?"
Furcsa dolog egyébként a film kapcsán "közelségről" beszélni, hiszen pont ez az, amiben mindkét szereplő hiányt szenved. Philip számára a tolószék nem csak korábbi tevékeny életét vette el, hanem bénasága és a környezete miatt azok a testrészei és funkciói kapnak figyelmet, amik nem működnek. Ebben a helyzetben igazi megváltás neki Driss felbukkanása, aki jószándékú gátlástalanságával, szenvedélyességével, lazaságával pont azt adja meg neki, amire akkora szüksége van. Végre valaki, aki amikor meglátja a tolószékes gazdag fószert, akkor a "fószer"-en, és nem a "tolószékes"-en van a hangsúly. Végre valaki, aki mellett ha nem is tudja elfelejteni, hogy a mozgástere pár centiméterre szűkült, de legalább nem emlékeztetik rá minden másodpercben. Miközben pedig Driss csak egy aláírásért tér be, hogy tovább járjon a segély, olyan tudásra és szemléletre tesz szert, ami az ő életét is megváltoztatja. Igen, a világ már csak ilyen: az emberek az azonosságaik miatt találnak társra benne, de a különbözőségeik teszik színesebbé és érdekesebbé, azokon keresztül tudnak tanulni a másiktól.
"-Na és ez meddig tart?

-Négy óra."
Bárcsak, de nem, viszont moziidő rég volt ennyire relatív. Egy percre nem ül le a sztori, nem fulladnak ki a poénok, nem fáradnak sem a színészek, sem a karakterek. Ahogy kifelé jöttünk a vetítőteremből, és megállás nélkül idéztük a jeleneteket, abból látszott csak igazán, hogy ha most valaki visszaterelne minket és megnyomná a replay-gombot, nem sértődnénk meg.
Röviden: Terápiás célra kiváló film. Úgy ültem be a moziba, hogy izomlázam volt, plusz görcsölt a hátam, a végén meg totál ellazultan jöttem ki. A nevetés gyógyít, a dráma működik, feloldódnak a mindenfajta görcsök (ha csak átmenetileg is); ez a DVD hatékonyabb és gazdaságosabb bármilyen vegyszernél, bármilyen nyavalyára.

Ma délután végre eljutottam oda, hogy meg is tekintsem eme sokat méltatott alkotást!

Alkotás: ritkán használom ezt a szót mivel csak tényleg ritkán adatik meg velem, hogy egy-egy film ennyire elnyerje tetszésem mint az Életrevalók! Sok gondolat keringett bennem míg néztem, köztük az is, hogy milyen hihetetlen dolog az, hogy ez egy valóban megtörtént dolog és az is, hogy manapság milyen barátságok születhetnek két alapvetően eltérő társadalmi osztályba sorolható ember között.

A film során többször felnevettem hangosan és ez ritkán fordul elő velem mert sajnos kevés az igazán jó vígjáték és ha még ez némi szívmelengetéssel együtt is jár hát akkor az a kedvemre való mindenképpen!

A két főszereplő Francois Cluzet és Omar Sy fantasztikusak voltak, a poénok ütöttek ( vajon mire való a kesztyű, bajuszpróba stb...) fetrengtem!A zene, fényképezés, a rendezés remek!!!
A dvd-ről:

extra sajnos nincs de most nem is hiányoltam örültem a filmnek!

A kép nagyon szép, a hang szintúgy, kellemes zenés menü az Earth, wind and fire, September c. slágerével.
Egyszóval aki még nem látta mindenképpen tekintse meg ezt a nagyszerű és csodálatos alkotást, mert egy hihetetlen és minden tekintetben emberi filmet fog látni benne! ajánlom és tényleg vegyétek és nézzétek! :)

++++++++++++++
A legtömörebb érékelést a fenti karakterhalmaz fejezi ki legjobban: kevés, nagyon kevés olyan filmet láttam eddig, ami ennyi pozitív életérzést hordozott magában. Legalábbis kutakodnom kell emlékeimben - ellentétben a depi filmekkel...
Csodálatos alkotás az Életrevalók. A magyar cím talán még jobban kifejező, mint az eredeti, mindazt hűen tükrözi, amiről az egész film szól. Arról, hogy legyen bármilyen szar a helyzeted, mindig van olyan cél az életben, mindig lehet olyan társat találni, aki elűzi a fekete felhőket a fejed fölül. Esetünkben ez egy furcsa barátság a dúsgazdag, béna francia Philippe és az eszméletlenül laza szenegáli Driss között. Ami ugyan nehezen indul, először inkább egyfajta munkakapcsolat, hogy aztán a végére egy igazi mély barátsággá alakuljon (a baráti önfeláldozásnak meg fogadjuk el a hely átadását)
Jó, hogy úgy indul a film, ahogy. Érezhették, tudhatták az alkotók, hogy ellenkező esetben eddig a pontig eljutni bizony unalmas és érdektelen lehet. Azonban az autós jelenet után - meglepő hasonlóság a Következő három nap című R.Crowe filmmel - érdeklődve nézi az ember, hogy mi is történt eddig. A felvételi elbeszélgetések, Driss színrelépése kiválóan megágyaz az egész történetnek, lazasága, dumája, egész fellépése után szinte várja már az ember a közös munkájukat. Azt a munkát, ami az utóbbi idők legjobb dialógusait (poénjait) felvonultatva bepillantást enged egy magatehetetlen ember szenvedéseibe, egy béna ember ellátásának mindennapjaiba. A kilátástalanság mindennapjaiba, ahol a pénz csupán az ellátás színvonalának emelésére szolgál - de a reményveszettség örökösnek tűnik. Ebbe a képbe robban bele a fekete ápoló, aki igazából nem is akarja ezt csinálni, nagy ívben szarik az ápolt fejére, tiszteletet hírből sem ismeri - viszont az életérzés, amit képes magából sugallni, megváltoztatja a beteg, s ezáltal a film hangulatát is. Nem nagyon tudom ezt spoilermentesebben megfogalmazni, ezt egyszerűen látni kell. S ha látod, érzed is ...
Mert valami csoda folytán ez a mozi úgy dráma, hogy közben harsányan tudsz röhögni rajt. S közben úgy vígjáték, hogy gyakran elkomorodsz, mikor a képernyőt nézed. S nem csak Philippe helyzetén, hanem Driss családja, és azok környezetének helyzetén - egyben egyfajta kritikus kitekintés is érintőlegesen 2011 francia viszonyaira. Ezáltal ez egy beskatulyázhatatlan mozi lett, s tulajdonképp tökmindegy is, hogy drámaként vagy vígjátékként tekintünk rá. A lényeg a korábban említett POZITÍV töltet. Amitől egyszerűen képes vagy jól érezni magad a film után. Az okos és baromi jó poénok, a szükségszerűen - egyfajta Cyrano módján - önmagán is nevetni tudó visszafogott fehér ember és a szavannákról befogott, ösztönlény fekete ember közös kalandjai olyan mély nyomot hagynak benned, amit egy időre nem feledsz el.
Mindamellett, hogy nem kétszereplős a mozi - hisz igazán jó és fontos mellékszereplők bóklásznak a kastélyban -, Francois Cluzet, a fehér illetve Omar Sy, a fekete színész alakítását az egekig lehet magasztalni. Minden tekintetben: hisz a tolószékes fickó eljátszása talán még nehezebb lehetett, mint a vagány négeré… Abszolút díjat érdemel mindkét figura. S végre egy film, ami nem a látványról és az akcióról szól, nem a CGI effekteket kell befogadni, hanem a történetével, dialógusaival és kisugárzásával hódít.  Valahol nem is csodálom, hogy ez nem Hollywoodból érkezett. Kétségkívül lehet párhuzamba állítani a Bakancslistával, ami azonban annak nem sikerült, azt ez a film képes volt számomra nyújtani. Érzelmet - s a végén még az étteremben sikeresen a könnyeimet is előcsalták.
A lemezről már nem tudok ennyit áradozni. Gyakorlatilag csak a film van rajt, extra egy szál se - pedig néztem volna őket. A kép viszont kimondottan szép, az eredeti francia hang ugyan tisztább, teresebb és jobb, de mivel kimondottan jó lett a film szinkronja, érdemes magyarul nézni. Tisztességesen szól úgy is, abban a kevés jelenetben, ahol kell. Különösen az eleje ütős, meg utána a zenei részek.
Azt speciel nem értem, miét írják róla több helyen, hogy ideális fim Szentestére. Mert, hogy hó is van benn. Köze nincs a Karácsonyhoz - a pozitív hangulat nem szabad, hogy ünnepfüggő legyen.
Kosárba!!