A mese világa, akárhogy is nézzük, akárhogy
is emlékszünk rá vissza: i d e g e n világ. Idegen
még akkor is, ha emlékképeink között, gyermekkori
lelki életünk középpontjában látjuk
meg: az éles határ a gyermek és a felnőtt között,
a lelki fejlődésben hiányzó, fel nem lelhető kapcsolat
közöttük a mese-élmény előttünk való furcsa
idegenségében mutatkozik meg félre nem ismerhető
világossággal. És ami idegen, azt talán
nem úgy érthetjük meg a legjobban, hogy azt
keresgéljük, azt próbáljuk föllelni benne, ami
mégis ismerős; nem úgy, hogy egy ismerősnek
látszó mozzanatba kapaszkodunk és ebből
kiindulva iparkodunk fokról-fokra közelebb férkőzni
a mivoltához. Az idegenség, az ismeretlenség
maga nem csak hiányt jelölő fogalom, hanem
helyzet, állapot, tulajdonság, lényeg: helyzet,
amely megköveteli a vele szemben való állásfoglalást,
valójának elismerését.
