Lehet-e tudatosan - vagyis nem véletlenszerűen összerakni egy véletlenről szóló irodalmi és képzőművészeti antológiát? Ez volt a nagy kérdés a legújabb Alibi-szám szerkesztésekor. A válasz: lehet, sőt könnyen lehet, csak éppen jó írásművek és ütős illusztrációk szükségesek hozzá. Esetünkben ez is, az is megvolt: az egészen különböző témájú és műfajú szövegeket szorosan összeköti a "véletlen" motívuma. Tandori Dezső, aki néhány nappal a halála előtt juttatta el hozzánk munkáját, a "vétlen" és az "életlen" szavakkal játszik, miközben kézirata grafikai alkotásnak is tekinthető. Dömölky Lidia egy fiatalkori emlékét idézi fel, hogy megindokolja, miért kerüli a "véletlen" szó használatát. Kovács András Ferenc egy nagy versben a régi Eufrátesz vidékére kíséri a verskedvelőket. Nyáry Krisztián azt beszéli el, hogyan nyerte lottón az akasztófakötelet a Fábián Pista nevű betyár. Az olvasó akkor is jól jár, ha elejétől a végéig halad a kötetben, de akkor is, ha véletlenszerűen lapozgat benne.
