S. H. Foulkes, a csoportanalízis megalapítója 1976-ban hirtelen halt meg (éppen csoportvezetés közben lett rosszul). Talán halálának hirtelensége és váratlansága nehezítette meg, hogy elemezzük őt, mint embert, és személyes sorsát összekapcsoljuk elméleti működésével. Kezdjük ezt a betekintést egy alkalmi történettel.
Egy nap Foulkes a feleségével együtt vásárolni ment a londoni Liberty áruházba. Függönyökre volt szüksége a Montagu Mansionsban működő csoportanalitikus rendelőjébe. Egy óperzsa motívumokkal díszített függönyt választott. Elizabeth később, 1990-ben így emlékezett vissza: "Nem viselte a szemüvegét, és nem igazán vizsgálta meg a minta részleteit, csak a színek és az általános hatás tetszett neki. Fogalma sem volt arról, hogy ezek a motívumok meglehetősen hátborzongató jeleneteket ábrázolnak." A messziről kellemes színű, harmóniát közvetítő függönyön az ábrázolások valójában agresszív és erőszakos jeleneteket mutattak: perzsa katonák elfogják, megkötözik és lefejezik a foglyaikat.
Nem szívesen magyarázok bele mélyebb értelmet egy ilyen rövid történetbe, de van valami irónia abban, hogy a közellátó Foulkes nem vette észre a függöny mintázatának agresszív tartalmait. Mintha azt szimbolizálná ez, mennyire csakis kreatívnak, színesnek, vonzónak találta a csoportokat, még akkor is, ha a felszín alatt erőszak és agresszió lappang. A függöny maga is lehet szimbólum, a sötét erők és a világosság közötti határ jelképe. Használata (akármelyik ablakon) képviselheti a szorongást is. Vagy lehet a tudattalan védőburka, ami elrejti a kitöréssel fenyegető primitív impulzusokat?
Vegyük hozzá ezekhez a szimbolikus jelentésekhez egy olyan ember életét, aki elmenekült a náci Németországból, hogy új otthont teremtsen Angliában, ahol aztán egy új pszichoterápiás formát hozott létre, a csoportanalízist. A tagadás, a rombolás és a jóvátétel kútfői mind benne vannak ebben a históriában.
Foulkes függönyeit később Robin Skynner vette át, felszereltetve saját intézetének ablakaira. Amikor feladta a praxist, a függönyök a londoni Csoportanalitikai Intézetbe kerültek, ahol most az egyik csoportterem falát fedik - a viszonylag kis helyiséghez képest túlságosan is hangsúlyosan.
