Keresés

Ki mit néz most?

2014. január 20., hétfő 10:21
Alice & Faust
Mindkettőt rendezte: Jan Svankmajer

Hát emberek, nem gondoltam volna, hogy 2014 eddigi legnagyobb felfedezettje nálam egy 70-80 éves cseh filmrendező lesz, akiről korábban csak a sajátos Alice feldolgozása kapcsán hallottam és aztán el is feledkeztem róla.
Azonban mostanság sikerült megnéznem eddig két filmjét (még 3 várat magára) és néhány rövidfilmjét. Lenyűgözőnek találom a filmjeit és a rendezési stílusát. Ahogy keveri a stop-motion technikát a valós élőszereplős felvételekkel, egészen rendkívüli élményt adnak. És bár a filmjei szürrealista alkotások, nem érzem úgy, hogy lila köd lengené be őket. Sőt, ha valaki odafigyel és átérzi őket, teljesen érthetőek. Az Alice filmje, olyan, mintha egy magányos, durcás kislány fantáziájába nyerhetnénk bepillantást, ahogy magára hagyva fedezi fel a házát és a fantáziáját, miközben játszani kezd (és álmodni). A Faustja pedig, olyan, mintha egyszerre néznénk filmet, színházat, és bábjátékot, de közben végig érthető a történet. Mindkét alkotás zseniális. Külön ízt ad a filmjeinek, hogy olyan erős közép-kelet Európai hangulat árad a filmjeiből, amit csak nagyon kevés rendező tud megragadni úgy, hogy az ennyire szenzációs hangulati elemként legyen jelen. Munkásságát valahol Kafka-Fellini-Lynch hármas környékén és a régi közép-kelet európai animációs hagyományban érdemes belőni.  
Remélem egyszer az Etalon, a Fantasy Film vagy Kultúrbarlang kiadja azt a néhány mozifilmjét DVD-n, mert tényleg óriási rendező, akit vétek kihagyni azok számára, akik szeretik az európai mozit, a szürreális filmeket vagy éppen a stop-motion technikával készült alkotásokat.  
Következő rám váró filmjei: Holdkór, Ottóka, A gyönyör összeesküvői
Illetve ha tudok szerezni egy magyar feliratos verziót a túlélni az életedből, akkor még az :)
0
2014. január 20., hétfő 0:07
Hell Baby



Jack és várandós felesége, Vanessa olcsón hozzájutnak New Orleans gettójának egyik lepukkant házához. Beköltözéskor kiderül, a helynek rossz híre van a környéken, olyan nevekkel illetik, mint "A Vér Háza" meg "A Hely, Ahol A Holtak Sosem Pihennek", de megnyugtatásul elmondja az egyik szomszéd, hogy nagyon-nagyon rég nem történt itt gyilkosság... vagy legalábbis január óta. Jacket viszont egyre jobban zavarják az olyan apróságok, mint a vándorló kartondobozok, egy rejtélyes rottweiler, a fél lábbal a sírban levő Nussbaum néni, és az is, hogy Vanessa egyre gyakrabban hörög beszéd közben, és túlságosan rákapott a borra meg a cigire. Ha ez nem lenne elég, Vanessa húga a hétvégén boszorkány rituálét akar csinálni náluk, két rendőr is folyton a nyakukra jár a Jackék környezetében történt rejtélyes halálesetek miatt, végül pedig két vatikáni ördögűző is felbukkan, hogy az állítólag a házban tanyázó Gonosztól megvédjék a lakókat.

Ugyanezen okból írok én is erről a filmről: hogy figyelmeztessek mindenkit, kerülje el a Hell Baby-t. Nem tudom ugyanis, ki találná jónak azt a horror-paródiát, amiben a szakállas horrorkliséket megtűzdelik kilenc-tíz poénnal (amiből egy fingós, egy meg hányós, és kb. hármon mosolyodtam el), és utána ezeket ismételgetik egy órán keresztül, a monotonitást meg legfeljebb csak egy-egy csöcsös jelenet szakítja meg. Harmatgyenge, hál´istennek csak a youtube-on lőttem.

3/10
0
2014. január 19., vasárnap 13:30
Két nagyon jó filmbe futottam bele a héten.





Teljesen különböznek,mégis mindkettőnek hatalmas érzelmi töltete van.
Remélem megjelennek és már BD-n láthatom újra őket.
0
2014. január 18., szombat 21:18
Hát b+, én is kitéríteném. :))
0
2014. január 18., szombat 21:02
Igen volt.
A lottó 5-össel megváltoztatja történelmet, kitéríti az időt a már valós síkjából. vagy valami ilyesmi faszság.:)
0
2014. január 18., szombat 20:42
Ha jól értem, amire gondolsz, akkor abban van lottó 5-ös. :)

Mindazonáltal szerintem az a normális, ebből a szempontból az Idétlen időkig meg egy idalista látomás.
0
2014. január 18., szombat 19:27
Tegnap néztem meg Az időutazó feleségét.
Csak az a lottó 5-ös ne lett volna.
0
2014. január 18., szombat 15:31
képzeletben lájkoltam :)
0
2014. január 18., szombat 15:23





Csak mert valóban megérdemli a reklámot:




Időről időre


A történet szerint Tim (Domhnall „Weasley” Gleeson) a 21-ik szülinapján megtudja az apjától, hogy viszonylag egyszerű módon képes az időutazásra. Egy sötét helyen, összeszorított kézzel elég neki egy konkrét időpontra gondolni, és hirtelen ott terem – kvázi rebootolja az életét...

... Végszóként annyi: a barátommal, aki ezt a filmet is ajánlotta, szoktunk beszélgetni az időutazásról. Mindig abban egyezünk meg, hogy előre, a jövőbe mennénk. Nos, az Időről időre után én ebben már nem vagyok annyira biztos. S bár így is nagyon tetszett, a tökéletes film ugyanakkor az lett volna számomra, ha esetleg több időutazós/drámai megoldás van benne és kevesebb romantika.

Bővebben itt:

http://filmforum.hungarianforum.com/t11p270-r2-d2-irasai#1486
0
2014. január 18., szombat 12:23
Azért ez a test nagyon komoly, 10 évet simán letagadhat. És persze meg hát.
Viccet félre téve am nem zavarna a korkülönbség barátnőül fogadnám.
0
2014. január 18., szombat 12:11
És remek zenével persze.
Nagyon jó film!!
0
2014. január 18., szombat 6:22
Sajnálom, hogy neked nem jött be a film.
0
2014. január 17., péntek 9:45
Csak akkor működne nálam a film, ha elhinném azt, hogy létezik egyáltalán a hipnózis. Így csak küszködtem az álmossággal. Vagy az mára hipnózis része volt?!!! bár inkább az volt az, hogy bebeszélik, hogy ez jó film.:)

A legjobb jelenethez meg nem kell filmet forgatni van ilyen bőven a neten.

0
2014. január 17., péntek 1:08
:D
0
2014. január 17., péntek 0:58
Hát vlhogy így gondoltam:) Am Rosario nálam kimeríti a fekete ly á inkább nem írom tovább.
0
2014. január 17., péntek 0:05
Itt összességében kell vizsgálni a dolgokat, srácok. Nem elég, hogy egy kurva jól összeszedett film, remek színészekkel, remek triplacsavarral, zseniális képi játékokkal, még grátisz kéjlukat is kaptunk hozzá.
0
2014. január 16., csütörtök 23:48
Nagyra értékelem a kopasz barackot. Mégis vlhogy a vége finálé nagyobb hatást gyakorolt rám.
0
2014. január 16., csütörtök 23:41
:DDDD Nem tudom miért! :DDDD
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra?
- Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2014. január 16., csütörtök 23:36
Nem tudom, nekem erről a filmről csak Rosario Dawson jut esezembe... :P
0
2014. január 16., csütörtök 23:27
Megnéztem a TRANCE című Danny Boyle filmet!

ZSENIÁLIS!!!
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra?
- Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2014. január 16., csütörtök 21:50
Ja és hazudtam, Promi előtt még megnézem az Arrow új részét :D
0
2014. január 16., csütörtök 21:49
Na, arra még várhatsz egy picit... holnap sűrű napom lesz... :(
0
2014. január 16., csütörtök 21:40
:D Izgatottságom a kritikád iránt leírhatatlan!
0
2014. január 16., csütörtök 21:36
Esti program: Prometheus :D Mozi óta nem láttam...
0
2014. január 15., szerda 20:29
Godzilla (1954)

Meglepően komoly, drámai filmet kaptam, aminek nagyon örültem, mert én bennem nincs semmi nosztalgikus rajongás a későbbi Godzilla bohóckodások iránt.
Ez a katasztrófa-szörnyfilm valójában egy dráma, amiből nagyon erősen átjön a japánok félelme az atombombák és a radioaktivitás hatásai iránt. A film nagyon erős képekkel operál, amikből tisztán átjön Japán összes félelme, kezdve az ősi természeti csapásoktól (földrengés, cunami, tűz, vagyis a természet pusztító erői, amiket az ország földrajzi jellegéből adódóan évszázadokon át szenvednek el) és modern csapásokig (az égő Tokyo látványa, teljesen olyan mint egy lebombázott városé, Godzilla radioaktív ereje is az atombombáéhoz hasonlatos).
Az egyik tudós kifejleszt egy fegyvert, amivel meglehetne állítani a szörnyet, de ez még pusztítóbb, mint az atombomba, ezért feláldozza az életművét és saját magát is, hogy megmentse az emberiséget Godzillától és a találmányától is.
Amit kissé negatívumnak tartok: Godzilla eredetét jobban ki kellett volna dolgozniuk, vagy homályban hagyni. Az még érthető, hogy a radioaktivitás és az atombombák felelősek a szörny erejéért, viszont az, hogy 2 millió éven (így említették a filmben) keresztül mit csinált ez a lény, meg hol volt, hogyan élt ennyit, eléggé pongyolán hagyták.

Egyébként vitathatatlanul a Japán filmművészet egyik klasszikusa, nekem ez a Godzilla film jött be eddig a legjobb, mert ez tényleg egy jó film, aminek többlettartalma is van.
0