Te már megint kötekedsz... :))
Az volt a bajom a filmmel, hogy egyrészt túlságosan érződött benne a színdarab-jelleg, másrészt mint minden színmű, ami egyetlen szituációba sűríti a konfliktusokat, túlságosan életszerűtlen volt a számomra. Persze a karakterek és konfliktusok külön-külön hitelesek, érződik (kicsit talán túl didaktikusan is), hogy a fiatal pár az idősebbnek a tükörképe (és vice versa), de így, ennyire tömörítve elég mesterkélt volt a számomra elég sok helyzet és szöveg.
Számomra ez tipikusan olyan mű (akár mint színdarab, akár mint film), amelynek szerepeit nagyon jól el lehet játszani, igazi jutalomjáték mindegyik karakter (főleg a két főszerep), de igazából az alakítások dominálnak, nem a "mondanivaló". Burton és Taylor valóban remekelnek, bár rosszmájúan hadd jegyezzem meg, hogy megkönnyítette a dolgukat az, hogy kicsit saját magukat, a marakodó házaspárt alakították egy "se veled, se nélküled" kapcsolatban. Taylortól az egész világ részben azért vágta hanyatt magát, mert a világ legszebb asszonyaként emlegetett díva akkor először mert slampos és öregedő lenni a filmvásznon, s Hollywoodban az ilyesmit különösen nagyra tartják. A fiatal párosból a nőt kirívóan rossznak éreztem, szinte nem is volt hiteles gesztusa. A magyar szinkron sem kápráztatott el. Persze jó dolog olyan nagyságokat hallani, mint Kállay, Ruttkai vagy Venczel Vera, de egyrészt szerintem nem igazán passzoltak az originál karakterekhez, másrészt kicsit "tompították" hangjukkal az eredeti drámát, ahelyett, hogy kidomborították volna a lényeget. Csodálkoztam is, hogy Te pl. Burton magyar hangját is előbbre tartod az eredetinél, hiszen éppen Burton az, akit mindig is a csodálatos zengésű hangja miatt értékeltek különösen nagyra. Persze ez az egész csak az én véleményem.
P. S.: A SALO emlegetése ebben a kontextusban nem korrekt dolog (bár jöhettél volna éppen a CALIGULÁ-val is), több okból is. Ezzel azt sugallod, mintha én a SALÓ-t különösen nagyra tartanám, pedig ez nem igaz: Pasolini életművén belül sem az a film a kedvencem, s ezt az Xpressen is már sokszor megírtam. Csupán azért szoktam megvédeni, mert egyáltalán nem az az üres szenzációhajhászás, mint amilyennek sokan mondják. Másrészt egészen más műfaj, mint a NEM FÉLÜNK..., így nem nagyon értem, mitől kerülnek egy szövegkörnyezetbe.
