Napfivér, Holdnővér
Vegyesek az érzéseim a filmmel kapcsolatban, mert többet vártam. Tipikusan az a film, ami egyáltalán nem rossz, sőt kellemes, de sokkal jobb is lehetett volna.
Tetszettek a helyszínek és a tájak, Zeffirelli ezeket nagyon szépen tudja használni, ezt már bizonyította többször is. Autentikus helyszínek mindenképpen.
Ahogy ismerem a történetet, azt többnyire, egy film lehetőségeihez képest hűen követi.
Tetszett a zeneválasztása is, adott neki egy hangulatot, nem véletlenül mondják sokan, hogy a filmre hatott a korszak hippimozgalma és életérzése. És ez ténylegesen érződik a filmen.
A film legjobb része az utolsó, Rómában játszódó egység, az annyira jó, hogy elviszi a hátán a filmet és több tartalom, gondoaltiság és kritika van benne, mint sok más filmben együtt, ugyanakkor egyfajta naivitás itt is megjelenik.
Nos mi a bajom a filmmel? Egyrészt nem igazán akar / mer több lenni egy képeslapnál. A középkor mocskából és keménységéből nagyon keveset mutat, pedig ez jó kontrasztot adhatna sok filmbéli eseménnyel. Ha ez alapján a film alapján kéne megítélnem ezt a kort, akkor olyannak tűnik, mint ami egy teljesen élhető, napsugaras korszak néhány problémával. Látunk pár szegényt meg beteget, akikkel csak Francescoék törődnek, meg akik a templomban hátul állnak. A Francescoék által felépített templom politikai okokból történő felgyújtása talán a legkomolyabb esemény, de ez sincs igazán kihangsúlyozva. Ja még annyit tudunk, hogy volt valahol egy háború, amiből szintén nem látunk, nem érzünk semmit. Nincs igazán súlya ezeknek a háborúknak, inkább olyan helyek ahova a fiatalok el-el járogatnak. Szóval nekem az egész naivan idillinek tűnik, de úgy az egész film is az. Az érzelemgazdagsággal sosincs baj, de ez a film csöpög és túlcsordul. Minden ötödik, tizedik percben látunk valakit könnyes szemekkel, pátosszal telve, és ezek a jelenetek teljesen elérik azt, hogy amikor drámai csúcspontnak kellene következnie, akkor az ilyen drámának már nincs ereje, mert nem lóg ki a többi jelenet közül. Sok személy, esemény teljesen súlytalan, csak felszínesen vannak bemutatva. Ilyen Klára alakja is, aki kötelező "eleme" az Assisi Szent Ferencről készült filmeknek. Ez érthető is, viszont ebben a filmben semmi nem fog megragadni belőle a nézőben csak annyi, hogy egy szép arcú lány játszotta, aki sokat mosolygott, csillogó szemekkel. Rengeteg dolog van még, ami teljesen felszínes. Francescoék tevékenységéből alig látunk valamit. Látjuk őket újjáépíteni egy templomot, betegeket gyógyítani, koldulni, a munkásokkal együtt befejezni a napi betakarítást. De ezek is csak fel vannak villantva, nincs ereje a jeleneteknek. A Donovan zenéjére történő betegápolás egy mókának tűnik, a kemény munkából nem látunk semmit, csak annyit, ahogy a parasztok vitatkoznak azok, hogy adjanak-e enni ezeknek a szerzeteseknek vagy ne, a koldulást is olyan vidáman művelik, mintha a világ egyik legboldogabb dolga lenne. Ezeket sokkal komolyabban kellett volna ábrázolni. Hogy milyen fáradtságos munka az aratás és mégis csinálják, hogy milyen rossz üres hassal koldulni, de megküzdenek az éhséggel, hogy milyen szinten vetette ki magából a társadalom a bizonyos betegségben szenvedő embereket, és hogy mekkora emberszeretetet jelent, hogy ők mégis gondozzák őket. Ez mind zavaróan súlytalanul van ábrázolva. Ezért írtam, hogy kellettek volna a filmbe kontrasztok az élet negatív oldaláról.
A Ferencet játszó színészen majdnem elmegy a film, annyira túljátssza a szerepét. Sajnos sokkal inkább tűnik egy jámbor, jó szándékú bolondnak, mint egy komoly szerzetesrend alapítójaként. Itt kíváncsi lennék, hogy ebben mennyi szerepe volt Zeffirelli instrukcióinak és mennyi szerepe a színész egyéni karakterelképzelésének, de ez nagyon nem volt nyerő húzás. A Ferenc, Isten lantosa című filmben egy sokkal valóságosabb, méltóságosabb Ferencet láthatunk az érzékenysége és a szerénysége mellett, mint itt.
Egyébként Rossellini filmje minden tekintetben jobb alkotás, mint ez.
Mindennek a végén azonban azt mondom, hogy kellemes érzésekkel gondolok a filmre, és inkább pozitívan él bennem, mert annyira ártatlan, naivan szép film, hogy jó az ember érzelmeinek, ha időnként ilyet is néz, de túl sokat az esztétikai rendezésen túl ne várjon tőle.
10/6