Ki mit néz most?

Azt el is felejtettem mondani, pedig a népes olvasótáboromat biztos érdekli, hogy miután véget ért az utolsó rész és felegyenesedtünk az óriási kanapén, akkor lepillantva a padlóra egy ahhoz hasonló alakzatú medálfélét pillantottunk meg, mint amilyen fontos szerepet játszik a sorozatban. Ez aztán az interaktív tévézés! Egy pillanatra be is rosáltam, de a kevésbé érdekes valóság az lehet, hogy a nálunk rendezett szilveszteri bulin hagyta el valaki.
Vagy nem, és akkor rághatom a kefét, hogy mikor jönnek el értem. :)

Act of Valor



Kommandós film a realisztikusabb fajtából, lévén a fő szereplőket igazi tengerészgyalogosok alakítják. Emiatt az akciójelenetek hangulata kiváló, már a taktikázásos, amíg-lehet-csendesen-belopakodós részeknél is, hiszen nem színészek csinálnak úgy mintha, hanem ezerszer begyakorolt mozdulatok láthatók. Az "úgy csinálnak mintha" részek így inkább a drámainak és emberinek szánt szakaszok, de ezekből meg nincs olyan sok, hogy probléma lenne. A sztori nem nagy durranás, terroristás katyvasz, sok-sok utazgatással egy különleges gyilkoló eszköz nyomában, kb. ilyeneket írhatnak a számítógépes lövöldékhez. Filmes szempontból olyan, mint egy epizód a Válaszcsapásból, csak "hivatásosabb".

82%

Yoz=You

Yozakát!

Egyéb érdekesség még például a játékidő, minden epizód másfél órás. A színészek között találjuk a több rézben is látható, akkor 12 éves Anton Yelchint is, aki később a Terminator és a Star Trek folytatásaival lett közismert. A hallucinációt, implantációt, hibridizációt, konspirációt is tartalmazó szenzáció 2003-ban elnyerte a legjobb tévés minisorozat Emmy-díját. Emellett Saturn- és Satellite-díjas és elnyerte a televíziós kritikusok szövetségének díját is. Sajnos ezt a DreamWorks produkciót idehaza nem jelentették meg, korábban a tévében elérhető volt.
Akit érdekel és akinek megfelel az online megtekintés, az a YozTube-on megtalálja a szinkronizált részeket.

Harmadik típusú emberrablások (Taken)

Bő tíz éves ez a tízrészes minisorozat, amely már vagy öt éve pihen a gyűjteményemben, arra várva, hogy felfedezzem. Nos, a héten elérkezett ennek is az ideje, és bizony kiváló szórakozást nyújtott!
Steven Spielberg hathatós közreműködésével jött létre ez a nagyívű történet, mely a második világháborútól (1944) az ezredforduló utánig (2002) követi nyomon az UFO-jelenségeket, leplezi le a Roswellben történteket, mi több, a nézők elé tárja mindennek a komplexebb összefüggéseit, mely közel 50 ezer embert érintett. Teszi mindezt úgy, hogy három család három(-négy) generációjának történetén keresztül meséli el az idegenek és a földlakók kapcsolatkeresését, az egymás megismerésére irányuló cselekedetek bemutatását. Clarke-ok, Keys-ek és Crawfordok esnek áldozatul tudománynak, kísérletezéseknek, titkos hadműveleteknek, különböző civilizációk kereszteződésének. Mindez azonban nem a Világok harca, bár van pár ijesztő részlet is a filmben, ez inkább mégis az a klasszikus spielbergi vonal, amiben benne van a rideg fenyegetés (Párbaj) a titokzatos idegenek (Harmadik típusú találkozások), s nyomokban talán egy kis Sugarlandi hajtóvadászatot is tartalmaz. Tipikus hetvenes évekbeli hangulatot éreztem ki belőle. Jó tempóban, jó ízléssel, remek fényképezéssel és trükkökkel,    remek színészekkel készített alien-sztori, főszerepben egy csodálatos kislánnyal. Dakota Fanning annak ellenére ragyogja be az egészet, hogy nem is látható minden részben. Eddig is odavoltam a gyerekkori alakításaiért, de ez most még rápakolt minderre. Olyan gondolatokat oszt meg velünk, melyeket nem felejtünk el a tíz rész végigizgulása után sem, eszünkbe fognak jutni utána is. A hét minden napján.
És vasárnap kétszer is.

Csak a második részig jutottam, de se a garbós mami, se a megkamaszodó vízihulla nem okozott túl sok izgalmat.

A 6. rész az egyik legizmosabb a sorozatból. Innentől csak rosszabb lesz, bár nekem a sokat szidott Jason takes Manhattan és a Jason X is kedvenceim.

Péntek 13 5.

Totálisan jellegtelen, kegyetlenül elrontott film. A kilencedik rész mellett a sorozat legrosszabb része. Miért? Szürke, unalmas, nulla. Nincs egységes koncepció, egyetlen kiemelkedő momentum sincs a filmben. Az összes létező lehetőséget, amivel a film színvonala emelkedhetett volna elpuskázta. De úgy elpuskázta, hogy akaratot sem látok arra, hogy ezt a filmet bárki is megpróbálja kiemelni erről a szintről, annyira szürke a film. Az a legszomorúbb, hogy egy jó rendező és forgatókönyv író Jason nélkül ebből a történetből is kihozhatott volna egy jó és érdekes filmet. Nem sok kellett volna csak akarat és tehetség. Itt láthatóan senkinek sem volt belőlük, főleg az utóbbiból. A történet alapja teljesen hasonló A vadászéhoz. Ott egész izgalmas film kerekedett belőle.


Péntek 13. 6.

A maga ökör módján ez a film szórakoztató és minden sablonossága ellenére is új szint vitt a sorozatba. Nem csak Jason "zombításával", hanem itt jelenik meg először egyfajta morbid humor, ami ráadásul egészen finom a maga módján (pl.: a Sartre-t olvasó alvó kisfiú bevágása vagy a sírásó kiszólása a filmből, mikor meglátja a kiásott sírt: "Melyik állatnak hiányzott ez a Jason?"). Frissített abban is, hogy a rendezése, vágása és fényképezése jóval pergősebb filmet eredményezett, mint a korábbiak. Nem túl nagy szám, de elszórakoztatja az ilyen filmekre fogékony nézőt. A film eleje nagy baromság, de vállaltan az, mert valahogy mégiscsak vissza akarták hozni a halott Jasont.

Nyári háborúk / Summer Wars



Aranyosan induló történet (egy végzős gimis lány "felbérli" évfolyamtársát, hogy legyen segítségére a dédnagymamája 90. születésnapján rendezett nagy családi vacsorán) japánosan modern körülmények között (a film másik fő színtere az OZ névre hallgató virtuális világ, a facebook és az Ügyfélkapu szerelemgyereke), ami olyan sok bonyodalmat eredményez, hogy minden percét élveztem ennek a majd két órának. Mint egy bonbonosdoboz, és minden darabban olyan volt a "töltelék", amit szeretek vagy fontosnak tartok. Egyszerre szól a hagyományok fontosságáról, egymás tiszteletéről, a családi értékekről, erre épül az OZ-on keresztül az óvatlanul és felelőtlenül használt technológiába rejtett hatalom és veszély, a gyors fejlődés mellékhatásai, de itt van az első szerelmek izgatottsága és bizonytalansága, a felnőtté és felelőssé válás terhe, személyes küzdelmek, és mindezt még megkoronázzák a remek karakterek, az olykor abszurditásba hajló humor, a mély érzelmek, Oz képlékeny képi világa, az aktuális japán kultúra hangulata és a zene... meg egy újonnan megismert japán kártyajáték, a hanafuda:).

100%

Mai film a Dragonslayer volt Dragonslayer ajánlásával.
Sokat most nem írok róla, lényegében csak annyit, hogy köszönöm az ajánlást, nagyon tetszett, szívesen beszerezném magyarul DVD-n ha lenne rá mód.
Első ami eszembe jutott a film végén, hogy hú de jó hangulata volt, igazi vérbeli fantasy. Voltak hibái ami szerintem annak tudható be, hogy a költségvetés határok közé szorította, lehetett volna hosszabb, és adhattak volna több pénzt a trükkökre.
Nálam 10/7.5

Taken

Mert a filmek nekem olyanok, mint Bagoly Berti mindenízű drazséi: reménykedhetek én a csokisban, de néha csak hányás meg záptojás ízű jut csak:)

"Az ilyen filmekért érte meg megnézni nekem azt a rakás középszerű, (fél)unalmas szart, amikkel magam mellett titeket is fárasztottalak az utóbbi időben:)."

Azokat mér  nem hagytad ki??? :-DDDDDDDDDDDD

A Fantastic Fear of Everything



Jack nehéz napokat él át mostanában. Nem elég, hogy a viktoriánus kor sorozatgyilkosairól szóló könyvét már türelmetlenkedve várja az ügynöke, ráadásul a könyv háttérmunkája súlyos paranoiát okozott nála. Napok óta ki sem mert mozdulni a lakásából, rettegve gubbaszt, összerezzenve minden baljós ajtónyikordulásra, sikolyra vagy takarógyűrődésre. Az ügynöke végül ultimátumot ad neki: egy forgatókönyvíró érdeklődik Jack könyve iránt, és Jack vagy elmegy vele egy megbeszélésre, mielőtt az az USÁba menne még aznap este, vagy dobhatja a kukába a félkész könyvét. Ahhoz, hogy Jack elmehessen a tárgyalásra, előtte tiszta ruhát kéne szereznie, de ekkor még ő maga is csak a legrosszabb rémálmaiban gondolná, hogy micsoda rémséges mosodákon, banánfóbiákon és gyerekkori traumákon kell átverekednie magát ehhez.

Annak idején Simon Pegg, Nick Frost és Edgar Wright mintha vígjáték-sorozatot kezdtek volna az egyes műfajok sablonjainak felhasználásával. A zombifilmek, a zsarupárosos akciók és az űrlényes sci-fik után, immáron két társa nélkül Pegg ezúttal a pszicho-thrillert pipálta ki a listájukról egy elsőfilmes író-rendező segítségével... a többi darabhoz hasonlóan baromi szórakoztatóan, remek, bár kissé ritkás abszurd humorral. Aki jobban otthon van a zsánerben, több utalást is felfedezhet, amik mellett a bábjátékos részek vagy a zenék már csak habok a tortán.

Az ilyen filmekért érte meg megnézni nekem azt a rakás középszerű, (fél)unalmas szart, amikkel magam mellett titeket is fárasztottalak az utóbbi időben:).

91%

http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/12/09/13/Szeretettel_Hollywoodbol_2012_december_8_.aspx

- ezt az adást láttam utoljára, nekem tetszett.

Persze, nekem is megvan. Ugyan nem most olvastam, hanem bő tíz éve, de úgy emlékszem, hogy érdekes volt.

Köszi, jó kis néznivaló ez. Nekem megvan az Oscar-os könyve, az is nagyon tetszett. Esetleg azt olvastad?

mtv videótár
Szeretettel Hollywoodból
Návai Anikó műsora(i)

Volt idő, amikor kritizáltam a fent említett újságírónőt, de most már hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ebben egy kis féltékenység, s némi férfisovinizmus munkálkodhatott. Hazudik az a filmrajongó, aki azt mondja, hogy nem szívesen találkozna a legnagyobb rendezőkkel, a leghíresebb sztárokkal, a legeslegelső vetítéseken látni a filmet és utána partikon részt venni. Mindezt egy nő teszi, pedig a filmnézés, vagy mondjuk inkább úgy, hogy a film "szakértése" sokak szerint férfidolog. Nos, úgy érzem, hogy ebből a dacos, gyerekes mivoltomból kinőve máshogy tekintek erre a témára is.
Számomra szimpatikus, ahogy Návai Anikó emberközelivé hozza a riportalanyait, hogy civil kérdésekkel is készül, és hogy bele-beleszövi Magyarországot is a beszélgetéseibe. Jóleső érzés látni, tapasztalni, hogy egy-két olyan sztár, aki a filmjeiben valami miatt nem nyerte el a tetszésem, így az interjúk során, önmagát "alakítva" egyszeriben kedvessé, normálissá válik a szememben, egyszerűen "csak" azáltal, hogy természetesen, közvetlenül nyilvánul meg. S ebben szerepe van Návai Anikónak is, akit emiatt most megkedveltem.
Divat fikázni a Golden Globe-ot is, amiben ő is résztvevő, nos, szerintem az egyik leghangulatosabb, legprofibb gála, aminek a szavazati része lazább, mint más, szakmai díjaknál, viszont annyiban mindenképp érdekes, hogy milyennek látják az amerikai filmtermést a nem amerikaiak. A magam részéről örülök, hogy van egy ilyen újságírónk, az irigyein meg csak mosolygok.
A műsorok megtekinthetők az mtv videótárában.

Azért remélem a szövegek is dobnak valamit a hangulaton, nem "elég" hozzá két szám meg egy százalékjel:).

Igazából azért kezdtem ezt el így, mert már untam, hogy a legtöbb filmre 7/10 meg 8/10 pontokat kell adnom, hiszen az ennél alacsonyabb becsült pontúakat igyekszem elkerülni (mint látható, kevés sikerrel:S), ennél magasabb viszont sajnos ritkán akad az utamba. Szükségem volt valami kis árnyalásra, hogy ezt a szűk két pontos sávot egy kicsit kibővítsem a különbségek érzékeltetésére, hogy mondjuk jelezzem, hogy egy Julia s Eyes korántsem volt olyan szórakoztató, jelentett akkora élményt, mint egy Detention, egy Piggy vagy egy Cell 211.

A százalék jó ötletnek tűnt, de hogy ekkora "népszerűsége" lesz, hogy "védjeggyé" válik, azt nem hittem volna:). Várd csak meg, amíg már ezt sem fogom elégnek érezni, és ezrelékekkel fogok "pontozni":)!

Továbbra is bírom a százalékaidat... :)))

Absentia / Alagút



Tricia nehéz döntésre szánja el magát: halottá akarja nyilváníttatni a férjét, Danielt, aki mindenfajta nyom nélkül eltűnt hét éve. Mintha ez nem lenne elég stresszes -miközben amúgy kímélnie kéne magát a terhessége miatt- a nőt a főbérlője is nyaggatja, hogy költözzön végre ki a házból, aminek a lakbérével egyre többet csúszik. Hogy ebben az időszakban legyen támasza, Tricia elhívja magához a nagy világjáró húgát, Callie-t. Ahogy aztán közeledik a papírok aláírásának napja, és Tricia elkezdi az új életét tervezgetni, egyre gyakrabban lesznek ijesztő látomásai Danielről, aki egyszerre tűnik dühösnek, szemrehányónak és elkínzottnak. Tricia pszichológusa mindezt a stresszel magyarázza és meditációt javasol a hallucinációk eloszlatására, Callie-nek viszont meggyőződésévé válik, hogy összefüggés van Daniel eltűnése és pár korábbi eltűnés között, mert a helyszínek között túl gyakran bukkan fel ugyanaz a rosszul kivilágított aluljáró...

Ahhoz képest, hogy amatőr film (a kickstarter segítségével jött rá össze a pénz) egészen érdekes és tartalmas. Noha a trükkök elég harmatosak, és az utolsó fél órát a magyarázatként előrángatott árnyékbogár-lények teszik siralmasan bárgyúvá, a játékidő nagyobbik részét mérsékelten kellemes ötletek és fordulatok tették szórakoztatóvá. Különösen tetszett a Danieles látomások okán Triciában keletkező bűntudat sugallása (megcsalta a férjét, amire kimondatlanul is ott a gyerek bizonyítékként), a később pedig az eltűnések lehetséges okainak számba vétele. Kár, hogy a film a bogarakkal túl sok mindent akar megmagyarázni, pedig az alapötlet legnagyobb erénye éppen a bizonytalanságban rejlett.

66%

**************************************************


Parasomnia / Paraszomnia



Bárcsak ne a horrorfilmek lennének a magyar DVD-piacon leginkább háttérbe szorítva (nem, nem érdekelnek a turiskosarakba beletörölt zs-kategóriás taknyok), és akkor talán nem néznék meg minden szart, ami akár a legcsekélyebb eséllyel kecsegtet, hogy megüti az átlagot. Mivel a Ház a Kísértet-hegyent szeretem, így gondoltam, a rendező, William Malone más munkái sem lehetnek olyan pocsékak... na igen, kivéve, ha zsebből fizeti ki azokat a saját szórakozására. A történet valami elképesztő katyvasz, amiben az időnként kölyökkutyaként viselkedő (konkrétan van egy jelenet, ahol egy sípolós újságszerű gumijáték van a szájában...), huszonéves, álomkóros csajszit próbálja megszállni wannabe-FreddyKrugerként a szomszédos gumiszobában leláncolt szociopata-hipnotizőr könyvesboltos, és ennek egyetlen akadálya a Csipkerózsikába beleszerető srác. A két főszereplő gagyi játéka talán nem is tűnne fel, ha nem a legbazáribb trancsírozásokkal és a legótvarabb számítógépes trükkökkel lenne tele a film, és a "logikai szakadék" meg az "összehányt ötletek" nem lennének túl enyhe kifejezések az itt zajló eseményekre. Az egész film egyetlen szakasza, ahol nem éreztem erős kényszert bármi másnak a csinálására, az a finálé első öt perce, az ugyanis megvett a groteszkségével és az automatonjaival, de legalább annak hangulatát is sikerült agyonütni a végére a nyáltartályban úszkáló testekkel. Mintha Argento forgatott volna olyan horrorfilmet, ami arra készült, hogy 99Ft-ért adják a Blikk mellé.

51%

I Melt With You



Négy főiskolai barát éves rendszeres rituáléjára készül: együtt mennek egy hétre nyaralni. Bár azóta rendesen szétfújta őket az élet, hiszen orvos vagy író éppúgy van köztük, mint befektetési tanácsadó, erre a rövid időszakra csak egymásnak vannak ott, háttérbe szorul, megszűnik a külvilág, az otthon hagyott élet, és visszavedlenek azzá, akik 19 évesen voltak... legalábbis szeretnének, ha tudnának...  Az egy hétnek a régi emlékek, élmények felidézése mellett a totális beszívás és ökörködés is a célja. Pia, fű és egy táskányi drog, reggelire, ebédre, vacsorára... mindegy, csak ártson... és segítsen. Merthogy lassan kiderül, mindegyikük élete súlyos személyes problémáktól terhelt, így nem véletlen, hogy a felejtésnek és a menekülésnek ezt a formáját választották, erjesztették ki az évek során. Ez a mostani alkalom azonban más; úgy tűnik, életük most és egyszerre fog összedőlni, és ennek feldolgozásában csak egymásra számíthatnak.

Megint egy megosztó filmet sikerült látnom, aminek egyik legérdekesebb vonása, hogy azok az amerikaiak utálják, és adnak mondjuk rá a Rottenen 16%-ot -kikérve maguknak, hogy négy férfi klimaxos nyafogását kelljen hallgatni majd két órán keresztül-, akiknek a határidőnaplójában garantáltan ott van egy-két agyturkász névjegye, és drazsé helyett szopogatják az altatókat meg a nyugtatókat. Érdekes, de nem meglepő... Ahogy nemrég beszéltünk róla egy haverommal: az emberek azokon a dolgokon tudnak a leglátványosabban felháborodni, amiket ők is tudnak magukról, de el akarják titkolni, ha nem direkt a számonkérés, csak halvány utalás, emlékeztető van róla, akkor is.
Én inkább egy többszörösen mély drámát láttam a fiatalkori elvek, álmok és ideálok elhervadásáról, ahol a csak a szerencsések nem tudnak együtt érezni ezzel a négy barommal, még ha a szimpatizálás velük senkinek sem fog könnyen menni. Ha a módszerük nem is, a karakterek félelmei és kudarcai általánosak, például az elvált Joné, akinek azon kéne túltennie magát, hogy az imádott fia már nem őt szólítja apának. A szembesülés pedig sem nekik, sem az arra fogékony nézőnek nem lesz könnyű; nagyon hatásos például az a jelenet, ahol egy buli keretében olyan fiatalokkal szállnak vitába, amilyenek ők is lehettek 25 éve... és akik persze kikérik maguknak a megkeseredett "vén faszok" károgását és "alaptalan" összehasonlítgatását. A nyomasztó és depresszív hangulatra kiváló érzékkel játszanak rá a színészek (köztük az általam nagyon kedvelt Jeremy Piven). Külön megemlíteném az aláfestésül választott dalokat, amik közül többet is szívesen hallgatok majd újra.

Ha nem fáradna el a sztori a végére, és ha nem lenne egy-két látványosan súlytalan karakter (főleg a végén), akkor lehetne ez a százalék jobb is, ami így csak "jó".

80%

Sötét óra / La hora fría



Egy nukleáris apokalipszis maradék túlélője, akik egy felszín alatti bunkerben vészelik át a mindenapokat, rejtélyes, halálos veszélyt jelentő lényekkel körülvéve, egyre gyakrabban kimaradó víz- és áramszolgáltatással - egészen remek alapnak tűnt egy kiadós rettegéshez, ami még esetleg némi társadalmi mondanivalóval is rendelkezik. Gondoltam én. A Divideddel úgysem voltam igazán elégedett, reméltem, hogy a spanyolok tudnak valami jobbat mutatni.

Nos, nem. A kiváló ötletet ugyanis a megvalósításnak sikerült ha nem is porig, de az unalomszintem alá rombolnia. Hiába hangulatos a világ és a környezet, ha a logika és az életszerűség írmagja sincs benne (pl.: mekkora hülyeség az már, hogy a bunker labirintusrendszerében annyi a legfőbb védelmi mechanizmus, hogy egy láncon lóg egy tábla "lezárt terület" felirattal?!). Hiába kerülnek elő egyre jobb motívumok, gondolatfoszlányok, ha ezek igazából nem vezetnek sehova, senki sem foglalkozik velük, csak a rutin marad és a kezdetben értelmetlennek tűnő visszaszámlálás. Hiába lennének érdekesek a karakterek, a közönyük érdektelenségbe fullasztja őket, főleg azért, mert a túlélésnél sokkal többet törődnek a normális élet látszatának fenntartásával és a személyes problémáikkal, ide értve a szakmai és párkapcsolati féltékenységet és rivalizálást. Nem tételezek fel túl sok jót az emberiség túlélési, vészhelyzetben összefogási képességeiről, de olyan messzire a cinizmusban még én sem mennék, hogy feltételezzem, akik évekig egymásra utalva éltek, azok pusztán személyes bosszúból beáldoznák egymást. Végül pedig hiába akarja a stáb a végső csattanóra tartogatni az energiáját, ha az előtte levő 90 perc maximális eredménye az, hogy ne zavarjon és tűnjön fel, ahogy unottan bambulok a filmet nézve, és viszonylag észrevétlenül telt el a rá szánt idő.

43%

Nagyon jó film. Kiadhatnák, a Kolorádó kiddel egyetemben...

Épp ma olvastam én is, nagyon klafa! Egyébként kár, hogy magáról a filmről kevesebbet értekeztél anno, de gondolom, nagyrészt úgyis egyetértenénk az erényeiben, úgyhogy végül is meg vagyok nyugodva. :)