Ki mit néz most?

Ez mire vonatkozik?
Azt sajnálod, hogy én nem vettem észre a film értékeit?

Taxisofőr , Martin Scorsese filmklasszikusa egy zseniális Robert De Niro-val a főszerepben. Miután már többször láttam eredeti nyelven én is arra az elhatározásra jutottam hogy ezt bűn szinkronnal nézni. Egy igazi mestermű. Aki még nem látta, annak kötelező megnézni.

Kár... :(

Lorax:Az még rendben lenne, hogy az egysoros mondanivalót így felfújták közel 90 percre, de miért kellett elénekelni ezeket a pocsék dalokat hozzá...
Merénylet a nézők ellen, hogy ezt így kiadták.
Azért tudott mégis működni, mert meg sem próbált többnek látszani, mint ami.Nincs kikacsintás a felnőttekre, trükközésnek nyoma sincs.
Végig ugyanarról van szó, egyenletesen gyerekbarát.Most valahogy megnyugtató volt látni egy ilyen egyszerű történetet.
Igazából gyenge, de nem érzed rablásnak.Kedvezményes napon kölyökkel simán bevállalható.

Kertvárosi kommandó:Általában a túlzott káromkodás az ötlettelenséget hivatott leplezni.Itt annyira elfogadhatónak tűnik a szereplők kiborulása, hogy nem tartottam közönségesnek emiatt a filmet.
Sőt, önfeledten lehet nevetni Vince Vaughn szinte összes durva beszólásán.Szívrohamig hergeli magát egyes jelenetekben és ez az energia engem is magával ragadott.
Elképesztően szórakoztató, kétszer ennyit is fizettem volna érte, ha tudom, hogy ez ilyen lesz.

Vadállatok:A befejezés lenullázta nálam az odáig elért eredményeket, pontosabban nevetségessé tette a bejárt utat.
Pedig mesterien fűzték össze az egymással teljesen ellentétes hangulatú jeleneteket.Hagyták, hogy lenyugodjak, de pár perc múlva kaptam egy sallert, csak úgy emlékeztetőül.Imádtam ahogy játszott velem a film, a narrációval sem volt bajom, a célokat is maximálisan megértettem.
Mondjuk szükség lett volna arra, hogy Blake Lively jobban uraljon két jelenetet, de így is hozta, amit vártam tőle.Ösztönös reakcióra késztette a körülötte lévőket, és ez volt a lényeg.
Gyönyörűen fényképezett, remek hangulatú film, de főleg egy kihagyott ziccer.
Kár érte.

Csempészek:Nincs jó vagy rossz csak hülyébb meg még hülyébb.
Az érinthetetlen főszereplőt igazi válogatott idióták és rinyagépek veszik körül.
Végigfutva a szereplők listáját hajszál pontosan kirajzolódik, hogy ki mit fog tenni.És nincs csavar.
Egy jelenetet leszámítva, annak sem volt súlya, hogy valakire fegyvert fogtak.
Tették a dolgukat, ami legtöbbször telefonálgatásból és üzengetésből állt.
Hogy lehet így bármit felépíteni?!
Értem én, hogy egymást rángatják be a színészek egy ilyen melóra, de azért illett volna kitalálni legalább pár mondatnyi anyagot.
Azon kívül persze, hogy Johnny bemegy és X, Y vérző orral távozik.
Nagyon koncentráltam, hogy kihámozzam mire is megy ki a játék és hol állnak a bábuk a sakktáblán, de a felétől kezdve hagytam a francba az egészet.
Ültem a tv előtt és magamban csak azt ismételgettem, hogy ennyi?...ennyi?
Elvileg együtt kéne örülnöm bizonyos emberekkel, de 100egynéhány perc kevésnek bizonyult, hogy a fostengerből kihalásszak akárcsak egyet is a feladatra.
Felesleges film.

Nagyon jó sorozat! Mi is rendszeresen nézzük, nézegetjük. Az eredeti szinkron miatt inkább maradtam a tévéfelvételeknél, de így legalább mind az öt évad megvan.
Nekem nagyon imponál az egész. Kicsit lassú, kicsit idióta, de nagyon bele lehet szeretni. :)

:)Az szép.
Itthon inkább az alap funkciója mellett valamiféle menedéknek tekinthető a munkahelyi mosdó.
(Többször előfordult, hogy sírni láttam embereket ilyen helyeken, pedig annyira nem volt rossz minőségű a papír.)
Ebben a sorozatban ez megszűnik, mert csak újabb színtere az áskálódásnak viccelődésnek, amitől persze az egész csak jobb lesz.
Főleg a tömegjeleneteknél gondoltam azt, hogy ezt soha nem tudnám megszokni.:)

De, a valóságban is van ilyen, én Svédországban szembesültem a ténnyel. Először egy kicsit furcsa volt a dolog. :)

Nem jutottam sokra, ezért elkezdtem a frissen vásárolt Ally McBeal első évadot.

Már máskor is felfigyeltem arra, hogy mennyire fel tudja dobni a hangulatot egy olyan állandó törzshely bemutatása, ahol a főszereplők az egész napos hajtás után egy kicsit kiereszthetik a gőzt.Megmutathatják lazább oldalukat.
(Most hirtelen csak a Dr. Csont-os kajálda jut eszembe a filozofálgató tulajdonossal, de biztos rengeteg hasonló van még.)
Ha ezt még ilyen kiváló zenei kísérettel is megbolondítják, akkor tényleg oda meg vissza vagyok az adott sorozattól.
A nap közben fantáziálgatás alapból is a kedvenceim közé tartozik, így élek túl én is minden napot.:) Itt is kínos helyzeteket szült már pár perc leforgása alatt, és mi várható még!
Érdekes, hogy egy hasonlóan felépített másik szériában is alkalmazták ugyanezt.(Eli Stone....azt is meg kell szereznem!)
Az is nagyon tetszik ebben, hogy a csípős megjegyzések csak úgy záporoznak szinte végig.Az ügyvédekre ez egyébként is jellemző, legyen bármilyen komoly a film vagy sorozat.
A legbizarabb ötlet mégis a koedukált vécé, aminek a megvalósítását ebből a főnökből egyébként simán kinéznek, de azért reménykedem benne, hogy a valóságban ilyen nincs...
Itt működik, csak tovább színezi az amúgy sem szürke hétköznapokat.
Egyedül a kezdeti konfliktusok forrásával nem tudtam mit kezdeni, ez a fickó nem érdemli meg a figyelmet.
Más hiba nem tűnt fel, egy gyors képbeállítással még Calista Flockhart-ra is sikerült öt-hat kilót feldobnom.
Eddig úgy tűnik pár rész alapján, hogy jó vásárt csináltam a lemezekkel.

Pedig sok szépet lehet róla írni...
Mondjuk nekem megvan tőle a gyermeki örömöm. Megyek is gyorsan megnézem 2 jelenetét:)

Ajaj... :)

Abba tényleg könnyű belezavarodni:).

Ez megint zavaros, a francba.

Közben már azon gondolkodtam, hogy mi szépet tudnék írni a Csatahajóról...

Chipkatonák:Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb pillanatát sikerült felidéznem, amiről már azt hittem, hogy rég elfelejtettem.
Ültem a kihúzhatós kanapénál, elkezdtem egy cipős dobozból előszedni a játékkatonáimat és a szekrény tetejéről leszedettem a testvéremmel egy műanyag várat, aminek ilyen leereszthető kapuja volt.Totálisan nem passzolt egymáshoz az amerikai katonákból álló fröccsöntött osztag és a lovagkori vár, de ez már akkor sem érdekelt túlzottan.
Emlékszem illatokra, arra is, hogy mi volt rajtam, tök jelentéktelennek tűnik ez az egész, de olyan szempontból fontos, hogy ez volt a legutolsó alkalom, hogy nagymértékben a fantáziámra hagyatkozva önfeledten játszottam.
Kitaláltam mindent a legapróbb részletekig, beállítottam az embereket, a túlméretezett ágyúkat, a vár belsejébe a teherautókat, szépen egymás mellé...
Akkor még menőnek tűnő neveket is adtam az embereknek.:)
Most viszont a film közben tisztán láttam magam előtt, hogy lehajtottam a fejem és csak néztem az előkészített terepet, először életemben lefárasztott az, amitől máskor el sem lehetett rángatni.
Fél napig hagytam őket ott, de aztán rám szóltak, hogy ideje lenne elpakolni őket.
Ez még jóval azelőtt történt, hogy egyáltalán számítógépet láttam volna, nemhogy valamilyen játékot hozzá.
Utána már csak olyasmivel foglalkoztam, ami csapatsportokhoz köthető, bármennyire is szeretem a focit, kosarazást stb.., a mai napig sem tartom túl kreatívnak ezeket az elfoglaltságokat.Legalábbis azt, ahogy én csinálom.:)
Pc-s, konzolos játéknál meg mindig azt éreztem, hogy minden olyan filmszerű, ha nem akarom nem kell megerőltetni magam az élvezetéhez, mindent szinte készen kapok.
Egyedül az olvasás hasonlít, ahhoz amit a lovagvárnál műveltem.
Kitalálni összetettebb dolgokat, magamban felépíteni egy történetet, amit összekapcsolok a figurákkal.
Ez a belefeledkezés hiányzik igazán, mert a film ugyan megmutatja ennek az egésznek a szépségét, de ugyanakkor a szereplők és a figurák között nincs nagy kölcsönhatás.Túl önállóak a kommandósok és a Gorgonit-valamicsodák.
A színészek csak háttértáncosok, inkább attól lesz jó ez a film, amit saját emlékeimből belerakok, ezért lehet közben rengetegszer elmosolyodni.
Na, mindegy párszor jó lesz újranézni, még akkor is, ha önmagában gyenge lábakon áll ez a színtiszta Joe Dante mű.

Az élet fája:Teljesen lenyűgözött a rendező pusztán azzal, hogy mennyire lelkiismeretesen végigjárta az összes állomást, megvizsgálta a nagy kérdéseket, amiket eddig talán fel sem tett magának a legtöbb ember.
Továbbá nem volt annyira vak, hogy a közönsége miatt csak a porszemmel foglalkozzon a teljes kép helyett.Ebből adódott az is, hogy teljesen nyugodt tudtam maradni, amikor kilépett a film a szokásos mederből.
A vallási oldalt leszámítva azt az illúziót keltik bennem a látottak, hogy nem kell tovább keresnem.Ez persze csak a felszín, úszkáltam és örültem az apró felismeréseknek, de azt is látom, hogy a következő hatásig, lépcsőfokig tarthat ki ez az élmény.
Mindent, az egész komplexitását elém tárta úgy, hogy a belső monológokhoz, hétköznapi gondolathoz képeket társított.
Nem hangzik bonyolultnak, de még véletlenül sem akarok úgy tenni, mintha felfogtam volna, ami lepergett előttem.
Máskor ezek a mókás kiegészítések, lábjegyzetek elvesztek volna vagy csak a hatásukat mutatnák be, de itt csak erre fókuszáltak.
A fejlődésre, a szembefordulásra, megbocsátásra.
Természetfilmes türelmével várták ki a megörökítésre érdemes pillanatokat.
Itt vita nélkül állítható, hogy valami egészen különleges dolgot tettek le az asztalra.
Hamarosan újra meg kell vizsgálnom, az tuti!

Abszolút megértelek, nekem is volt már ilyen érzésem más filmekkel kapcsolatban. Legutóbb talán a Drive volt nálam ilyen. Ha egyik oldalról nézem, akkor semmilyen, ha a másikról, akkor meg zseniális. Ha pedig bandzsa vagyok, akkor közepes. :)

sértésnek is tekinthetném

Nincs olyan, hogy eredeti film, legfeljebb csak nem tudok róla, hogy miből van összeollózva.
Pont ettől a különlegességre való rájátszástól válik számomra semmilyenné.Annyi remek film készült akkoriban, hogy egyenesen sértésnek tartom, hogy csak ennyit tudtak kihozni a dologból.Valamiféle tiszteletadásnak is tekinthető a némafilmes, de én most még nem tudom úgy nézni.

Szerintem a világ éves filmtermésének a kilencvenvalahány százaléka újrafelhasznált alapanyagokból készül. A némafilmes azért jó, mert a kotyvasztói az egyik legantikabb receptből mertek főzni, s azért mégsem mindegy, hogy tönkölybúza, vagy fűrészpor. A régi némafilmek is egyszerűek, mint a faék, csak ott szemet hunyunk, mivel régiek. Ha majd A némafilmest nem úgy nézik, hogy ez egy 2011-es film, akkor talán nyerhet rehabilitációt. Egyébként amikor először láttam az eőzetesét egy külföldi oldalon, akkor simán azt hittem, hogy valami TCM-filmajánló, s csak később döbbentem rá, hogy ez egy új film.

Álmok otthona:Kevés rendező elég tökös hozzá, hogy 45 percig várassa a közönséget filmje elindításával.Hogy akkor még a legjobb pillanatban egy gyomrost is kiosszon, ahhoz viszont már tehetség kell.
Próbáltam minél kevesebb információt begyűjteni előtte, és ennek meg is lett az eredménye.
Amikor elkezd minden összeállni és másodjára is kirakom a képet a családról, akkor akarva-akaratlanul is elmosolyodtam.Nagyjából arra gondoltam, hogy igen, ezt megérte polcra tenni! Mindig jót jelent, ha már menet közben ez eszembe jut.:)
Csak azt az egy átkozott jelenetet oldották volna meg másképpen, kevésbé családbarát verzióban, de főleg nem ilyen háttérrel...(Szerintem összeegyeztethetetlen ez a két dolog a végén.)
Na, mindegy én még a magyarázatot is elfogadom most, mert tényleg nincs más opció, a gárdából csak egy-két ember jöhetett szóba.
Egyáltalán nem olyan rossz ez a film, mint amit olvastam róla, inkább csak egy csomó lehetőséget kihagy, hogy egy picit csavarosabb legyen.

(Teljesen ledöbbentem azon, hogy Jane Alexander mennyire sugárzóan szép nő még most is.)

Régebben már én is kérdeztem tőle:)...

Mr.U !

Ezeket a jó kis írásokat miért nem a filmek adatlapjára írod???

Pont az utolsó mondatod az, amiért a könyv fényévekkel jobb a filmnél! Crichtonban mindig is azt szerettem a legjobban, hogy egy alapvető pontot leszámítva (ami miatt az írásai tudományos cikkek helyett mégiscsak fikciók lesznek) a regényei tudományos alapossággal készülnek. A Jurassic Park is csak egy gagyi dinós rohangálda lenne Hammond géntechnológiai tárlatvezetése nélkül, ahogy a kvantummechanika, a másolási hibák és az egész síkváltás technológiai érdekességei nélkül (vagyis hogy hogyan kell kihasználni egy technológiát, ami ebben a síkban nem létezik) az Idővonal is az. Legalábbis megfakult emlékeim szerint alig esik szó ezekről.

A némafilmes:Baráti áron hozzájutottam az utóbbi idők egyik legjobb filmzenéjéhez, amely azonban ugyanannyira nélkülözi az eredetiséget, mint maga a fő mű.Hajszál pontosan leköveti az érzelmeket, de ennél is olyan újrafelhasznált alapanyagból dolgoztak, mint a többi elemnél.
Nem tudok úgy tenni, mintha szenzációs lenne az elbeszélés formája miatt, csak azért mert 2011-es.
Azt elismerem, hogy ez egy olyan másolat, amit bátran ki lehet akasztani a falra és büszkén lehet vállalni a barátaink előtt, de egy örökérvényű igazságon túl ebben a történetben nincs semmi.
Értem, hogy ha túl büszke vagy buta vagy, akkor a világ elszalad melletted, de ez most nem volt elég ahhoz, hogy megszeressem a szereplőket.
Még csak azt sem írhatom le, hogy a sokat emlegetett zárás felszabadított volna bennem valamit.Hanyagul odavetett milliónyi kiollózott részlet és táncra emlékeztető ugrabugrálást láttam.
Szóval nem igazán tudok lelkesedni ezért, mert 101 ilyenen vagyok túl.
Imádom ezeket a mozikat, de csak akkor és ott, ahol ezeknek helyük volt.Simán ki tudok kapcsolni és az elvárásaimat az adott korhoz igazítani, nem mai szemmel nézni egy titkárnőcskéknek gyártott bugyuta romantikus limonádét vagy pl. egy Fred Astaire filmet.
Itt erre képtelen voltam, tucatfilmként kezeltem már az elejétől fogva, annyira nem akart különbözni vagy kockázatot bevállalni.
Egyszer biztos megszeretem...

Hófehér és a vadász(6):Újranéztem ezt is dvd-ről és egy kicsit jobban tetszett, mint a mozizás alkalmával.
Fel voltam készülve Kristen Stewart nagy jelenetére, amiben őszintén szólva még mindig nincs sok átütő erő.Viszont minden egyéb térdremegős megmozdulásával sikerült kibékülnöm.
Tulajdonképpen ilyennek kell lenni ehhez a karakterhez, hogy a többiek védelmükbe tudják venni őt.Még én is elkezdtem aggódni érte, pedig tudom, hogy mi a mese vége.
Aki viszont igazán sokat lépett előre a korábbiakhoz képest az a baltás alkoholista, most volt idő megfigyelni az apróbb mozdulatait és grimaszait, végül arra jutottam, hogy belőle egyszer remek színész lesz.
Nem egy nagy minőség ez a lemez, de a trükkök is mintha szebbek lettek volna, mint az emlékeimben.
Jó a tempó, a törpe színészek is lényegesen képzettebbek, mint a vígjáték változatban.Rájuk lehetett bízni nagyobb terhet is, főleg Ian McShane jut eszembe most, aki remekül oldja meg azt a néhány beszélgetést a főszereplőkkel.
A zenékkel ellenben nem vagyok annyira kibékülve, így második körben.Nem csak a szutyok hangfalaim miatt, de még egy emlékezetes dallam se jutott a nagy összecsapáshoz.
Összességében bírom ennek klasszikusnak a véresebb és misztikusabb feldolgozását.