A titkok könyvtára - A Júdás-kehely átka:Igazán nagyra értékelem azt a újító szándékot, amivel minden részhez hozzáállnak a készítők.Itt a sötétebb hangulatú történettel próbálták felfrissíteni a sorozatot, és ez részben sikerült is.
Továbbá tetszett az is, hogy visszatért az infantilis Noah Wyle.Hurrá!
Így újra megfelelően működtek a poénok.
Ezúttal a csinos partnernőre sem a romantikus szál miatt volt elsősorban szükség, egyszerűen kellett valaki, aki egy mondatos beszólásokkal életben tartja a jeleneteket.Visszaüti a labdát...
Inkább egy szórakoztató csapattárs volt, akivel csak pár lépést kellett megtenni a szokásos irányba.
Most még a számítógépes effektek minősége sem tudok rosszat mondani, némelyik kifejezetten szépre sikerült.Ezt korábban elképzelhetetlennek tűnt.:)
A szemem helyett most a fülem kapta meg a magáét.Embertelen, hogy mennyire félre tudnak lőni ezek a zenei zsenik.Mintha valami gagyi szappanoperát néztem volna.Lépten-nyomon tolakodó, oda nem illő dallamok csendültek fel.
Na, mindegy már megszoktam, hogy állandóan beüt valami gikszer.
Egy fokkal jobban élveztem ezt a kalandot, mint a másodikat, biztosan újra megnézem majd a későbbiekben.
(Amint véget ért a film és kiszedtem a lejátszóból a lemezt rögtön agyalni kezdtem, hogy melyik volt a legemlékezetesebb pillanat a trilógiából.Jelenleg még nem tudok ítéletet hirdetni ez ügyben, de Pee-wee Herman számomra teljesen érthetetlen megidézése biztosan bekerül a top5-be.Visítva röhögtem ennél a jelenetnél.:)

0