The Human Centipede II (Full Sequence) (2011)

Tom Six tavalyi botrányfilmje, pontosabban annak híre körbejárta a világot - akinek nem volt szerencséje a produkcióhoz, az is tudta, hogy a moziközönség versenyt futott a mellékhelyiségbe, hogy a zavarba ejtő képsorok okán könnyíthessen gyomrán. Szeretni, élvezni nehéz volt a százlábút, maximum elborzadhattunk, majd jól kitárgyalhattuk a meglehetősen betegre sikerült poént.
Az időben beharangozott folytatás azonban minden várakozást felülmúl: a létező összes szempontból mocskosabb és gusztustalanabb nemcsak elődjénél, de gyakorlatilag bármelyik mozgóképnél, melyet valaha láttál, vagy épp nem mertél megnézni. Six műve színesben forgott, viszont a vágási munkálatok során az ötletgazda, ez a csodálatos géniusz úgy határozott, fekete-fehérben mutatja be tabudöntögető munkáját, mondván, így félelmetesebb. Mindennek eredményeképp a brit korhatár-besoroló bizottság, a BBFC ez év júniusában megtagadta a film bármely kategóriába sorolását és betiltotta annak megjelenését. Néhány hónappal később, októberben módosítottak döntésükön, de a 18-as besorolást kizárólag két és fél percnyi megnyirbálást követően voltak hajlandóak megadni.
Kész szerencse a fekete-fehér koncepció léte, mert a történések eddig edzettnek hitt gyomrunkat minden oldalról próbára teszik - noha az első rész kedvelőinek kár lenne kihagyni, fokozottan figyelmeztetem Six filmjének jövendőbeli nézőit, hogy ez már sokkal több, mint egy újabb beteg poén, csakis üres gyomorral vágjanak bele a mókába, mert ez messze az egyik legvisszataszítóbb, legdurvább és legbetegebb angolul beszélő mozi, melyet valaha bemutattak.