Médea

Én is elolvastam a kritikát, ha érdekel egyáltalán valakit. :-)
Nagyon érdekfeszítő volt.

Szevasz, Fiam!

Hát igyekeztem kitenni magamért, mégsem akárki tiszteletére született az alábbi eszmefuttatás, akinek ki lehet szúrni a szemét holmi gagyi hablatyolással...

Ha megy az ismerősöd Párizsba, feltétlenül szóljál, mert máris újabb érdekességeket fedeztem fel, melyekre a múltkor nem futotta... :))

Ami a MÉDEÁ-t illeti, az a legkevesebb, hogy megoldjam, hogy Neked is legyen belőle példányod, de sajnos a csomagolást, a gyönyörű díszdobozt nem tudom prezentálni.

Apukád

Apukám!
Meglesz az esti szórakozásom!!!
Besunnyogtam a főnök irodájába, hogy lássam, van-e repeta. Na de ez?! És még én lennék a konkurrencia? Ez hízelgő!
Most már csak a filmet kell beszereznem! No, hátha megy majd ismerősöm Párizsba... :)))

Pardon, figyelmetlenségemben a kiváló Piero Tosi jelmeztervezőt rendezőnek tituláltam. Sorry.

No, ennyi volt. Folyt. – esetleg – köv., bár lehet, hogy nem itt. Másik kiváló barátom, Rosszkutyusz ugyanis hamarosan berlini és londoni turnéra megy, s nagylelkűen felajánlotta, hogy ismét segédkezni fog gyűjteményem gyarapításában. Neki köszönhetően pár hónapja két extrém filmmel gyarapodtam: Tinto Brass hírhedt alkotása, a SALON KITTY 20 perccel hosszabb rendezői verziójával, és Ken Russell VALENTINO című rendezésével, mely a legendás némafilmsztár életén alapul.

A film extrái között természetesen van előzetes, de vannak még értékesebb anyagok is. Egy közel félórás anyag magyarázza a film legfontosabb csomópontjai esetében a rendező szándékait. Érdekesség, hogy maga a film is megtekinthető úgy, hogy meghatározott helyeken az odaillő magyarázatokkal megszakítható a vetítés. Természetesen van rövidfilm a mitológiai háttérről, s egy közel félórás visszaemlékezés, amelyben Laurent Terzieff, Giuseppe Gentile, Piero Tosi, Ennio Guarnieri és Dante Ferretti is megszólal. Egy bő 10 perces anyag a Médea kultúrtörténeti szerepét elemzi, s végül, de nem utolsósorban bő félórában kihagyott jeleneteket láthatunk. Ezek minősége gyengécske, a szalagok helyenként fekete-fehérré fakultak, ám az anyag dokumentumértéke óriási. Láthatunk alternatív jeleneteket, illetve több kameraállásból rögzített epizódokat. Sajnos francianyelv-ismeret hiányában csak vizuálisan tudtam élvezni a gazdag extraanyagot, pedig a kihagyott jelenetek esetében is nyilván elhangzik valahol a magyarázat, hogy Pasolini miért mellőzte ezeket. Az anyag egyébként azért fontos, mert az ugyanennél a cégnél (Carlotta Films) megjelent AZ EZEREGYÉJSZAKA VIRÁGAI mellett a MÉDEA az egyetlen Pasolini DVD, ami ilyen jellegű extrát is tartalmaz.

Médea ismét felöltötte kolkhiszi ruháját (Maria Callas)



Médea az egyik gyermekével a gyilkosság előtt (Maria Callas)



Ez a kép a film egyik legismertebb reklámfotója, noha maga a jelenet végül nem ebben a formában került a végső változatba

Természetesen a szereposztás sem akármilyen. Pasolini kései filmjeire – kb. az OIDIPUSZ KIRÁLY-tól kezdve – az a jellemző, hogy a Mester hivatásos és amatőr színészeket egyaránt foglalkoztatott. Saját bevallása szerint elsősorban akkor választott amatőröket, amikor különösen fontos volt, hogy hiteles, ösztönös emberi gesztusok elevenedjenek meg. Maria Callas kiválasztása a szerepre többszörös meglepetés. A legendás operadívát korábban olyan kiválóságok hívták filmezni, mint Joseph Losey, Franco Zeffirelli vagy Carl Theodor Dreyer, aki ráadásul éppen Médea szerepét ajánlotta neki. Callas azonban csak Pasolininek mondott igent, noha a rendező akkoriban utolsó filmje, a TEORÉMA (1968) egyáltalán nem nyerte meg a tetszését. Nyilván volt reklámértéke is annak, hogy Pasolini Callast kérte fel a címszerepre, de biztos, hogy a Mesternek fontosabb szempontjai is voltak. Callast több minden alkalmassá tette a szerepre: először is, görög születésű, s mint tudjuk, minden görög nőben ott rejlik egy Médea, egy Elektra, egy Antigoné. Ráadásul operaénekesnőként korábban óriási sikerrel játszotta Médea szerepét Cherubini operájában: állítólag a komoly szakmai tudást igénylő szerep az operaénekesnők egyik legnagyobb ellensége, mert „gyilkolja” a hangot. (Közismert, hogy Callas legendás énekhangja a 60-as évekre szinte teljesen elveszett, s csak halovány mása volt a korábbinak.) De az énekesnő nemcsak a színpadon, az életben is átélt egy – Médeáéhoz fogható – nagy szerelmi csalódást: évekig tartó viszonya Onassisszal, a görög hajómágnással dicstelen véget ért, mikor a becsvágyó férfi az ex-First Lady Jacqueline Kennedyt vette nőül. Callas állítólag sosem heverte ki ezt a csapást. Mivel 40 fölött járt a forgatás idején, kora is alkalmassá tette, hogy a film egyik fontos, de direkten nem hangsúlyozott vonulatát, a visszafojtott szexualitást érzékeltesse. Callas nem okozott csalódást: hangja nélkül (állítólag még kevés szövegét is végül más színésznő mondta) is csodálatos alakítást nyújtott. Különösen arcjátéka igen kifejező és érzékeny. Játéka mentes az operaénekesektől megszokott harsány, színpadias gesztusoktól. Jaszón szerepét az amatőr Giuseppe Gentile alakítja, meglepő természetességgel. (Sem előtte, sem utána nem filmezett többet.) A fontosabb szerepeket hivatásos színészek játsszák: a Kentaur a francia Laurent Terzieff, aki szinte kizárólag igényes, s éppen ezért kicsit periférikusan forgalmazott filmekben volt látható. Kreón szerepében a pár éve elhunyt remek karakterszínész, Massimo Girotti látható: a TEORÉMÁ-ban (1968) ő volt a mindenétől szabadulni kívánó gyáros apa. Glaucé, Jaszon új menyasszonya szerepét a bájos és fiatal Margareth Clementi alakítja. Szinte hihetetlen, de 5 év múlva már anyaszerepet játszik Pasolininél (AZ EZEREGYÉJSZAKA VIRÁGAI), s emlékezetes epizódalakítása van Fellini CASANOVÁ-jában (1976) is. Érdekesség, hogy Médea egyik cselédjét Graziella Chiarcossi, Pasolini unokahúga alakítja. Másik érdekesség, hogy a SALO mellett ez az egyetlen film, melyben a rendező két felfedezettje és barátja, Franco Citti és Ninetto Davoli közül egyik sem szerepel.

Médea arcai (Maria Callas)

Végül néhány mondat az alkotókról. A forgatókönyvet maga Pasolini írta, a kamera mögött pedig Ennio Guarnieri állt. Pasolini sem előtte, sem utána nem dolgozott Guarnierivel, noha az operatőr stílusa tökéletesen illeszkedik a Pasolini-életmű általános képi világához, mely elsősorban Tonino Delli Colli és Giuseppe Ruzzolini munkája nyomán formálódott. Piero Tosi rendező káprázatos, de nem öncélú jelmezeket tervezett: aligha véletlen, hogy az 1988-as budapesti, nagyszabású Pasolini-hét keretében megrendezett fotókiállításon külön szekció foglalkozott a MÉDEA jelmezeivel. Hasonlóan fontos szerep jutott Dante Ferretti díszlettervezőnek: Tosi jelmezeihez hasonlóan Ferretti díszletei is egyszerre korhűek és időtlenek. A zenei anyagot Pasolini Elsa Morantével közösen válogatta: különösen a Kolkhiszban játszódó, szinte szavak nélküli jelenetekben hatásosak a csendet megtörő zenei részek.

Médea (Maria Callas)



Médea fivére (Sergio Tramonti)



Médea két nagyobb gyermeke



Médea legkisebb gyermeke



A hűtlen Jaszón (Giuseppe Gentile)



A szerencsétlen királylány (Margareth Clementi)

Az OIDIPUSZ KIRÁLY-t és a MÉDEÁ-t a rendezői látásmód is összekapcsolja. Pasolini az antik drámákban a mítoszok eredetéig, Jung kifejezésével élve az „archetípus”-ig nyúl vissza, hogy az egyediben megtalálja az általánost, az örök érvényűt. Sem Oidipusznak, sem Médeának, sem történetük többi szereplőjének nem adja meg azt a könnyebbséget, hogy tragikus sorsuk felelősségét az istenek nyakába varrja. Gyarló emberek ők, akik hiába próbálnak meg küzdeni sorsuk ellen: akarva-akaratlanul vétkeznek, bűnöket követnek el, s végül elbuknak. Ám éppen ez a küzdelem az, ami megkülönbözteti őket például a SALO fiatal áldozataitól, akik ellenállás nélkül vetik alá magukat a válogatott kínzásoknak, s ezért rettenetes halálukban sincs semmi megrázó, tragikus vagy felemelő: jelentés nélküli, értelmetlen pusztulás csupán. Médea a világirodalom egyik legizgalmasabb nőalakja: az asszony, aki legalább olyan hévvel tud szeretni, mint gyűlölni, s akiben a bosszúvágy, a gyűlölet legyőzi a vitathatatlan anyai érzelmeket. Pasolini Médeája szemmel láthatóan érett nő: erről nem esik szó a filmben, de igen valószínű, hogy a sokáig visszafojtott szexualitás olyan hévvel tör elő belőle, amely Jaszón álnoksága következtében határtalan gyűlöletté képes átalakulni. Ebből a szemszögből érdekes a film azon képsora, ahol a barbár templomban Médea egyedül van az áldozatra szánt, cölöpre kötözött, szinte ruhátlan, sugárzóan fiatal fiúval. Úgy érezzük, az ifjú talán fiatalságáért, szépségéért válik a nyilván Médea által kiválasztott áldozattá, hogy fiatal vérével termékenyítse meg a földet. Médea mintha élvezné az ifjú szenvedését, mintha büntetni akarná azért, mert ő még nem részesült azokban a gyönyörökben – csak vágyik rájuk –, melyeket egy nő kaphat egy (fiatal) férfitől. Médea világában az emberáldozat azonban mégsem elsősorban kegyetlenség, hanem szükséges rossz, melyért vezekelni kell: Médea tüzes parazsakon fut majd keresztül, fivérét jelképesen elverik az alattvalók, szüleit pedig leköpdösik, mintegy engesztelésül az istenek számára a fiatalember haláláért. Ebbe a primitív, ösztönszerű világba Jaszón nem hősként, hanem biológiai mivoltában, Férfiként érkezik, s puszta megjelenésével lángra gyújtja Médea szívét. Jaszónt egyébként korábban sem hősként, inkább kalandorként látjuk társaival, s maga az Argo is csak egy többé-kevésbé rozoga úszó alkalmatosság, semmint legendás, pompás hajó. Emlékezetes az a jelenet, amikor az Aranygyapjú ellopása és fivére meggyilkolása után Médea az Argón utazik Jaszónékkal Görögország felé: a magányosan, elkülönülve ülő nő kívülállóként, talán támaszt keresve nézi a megfáradt hősöket, de csak Jaszón egykedvű pillantásával találkozik, a többiek javarészt kimerülten álomba zuhantak. Médea „idegensége”, „mássága” ebben a jelenetben igen érzékletes. Partot érve a királylány kétségbeesetten próbál kommunikálni a férfiakkal, veszélyekre figyelmezteti őket, de nem figyelnek rá, kinevetik. Hasztalan próbál a Természettel kapcsolatba lépni: Kolkhisz zöld mezői helyett szikes, töredezett pusztaság veszi körül, amellyel már nincs „közös nyelve”, nincs hozzá kötődése. Szeretkezése Jaszónnal azonban felszabadító hatású, másképp látjuk őt, mint addig: a boldogságtól mosolyogva, szinte ruhátlanul, egy áttetsző kendőbe burkolózva, miközben alvó kedvese testében gyönyörködik. Szerelmese kedvéért megpróbál beilleszkedni a civilizált világba: ennek szimbólumaként leveti díszes ruháját, s a többi nőéhez hasonló öltözékbe bújik. Mikor felfedezi Jaszón árulását, ismét a Természethez fordul, s a lenyugvó Naphoz intézi kérdéseit, s véli hallani a válaszokat. Víziójában lepereg előtte fiatal vetélytársnője halála, amelyet aztán gyermekei közreműködésével valósít meg. Végül gyermekei életét is elveszi. Pasolini nem ábrázolja sem őrültnek, sem kegyetlennek Médeát. A legelemibb ösztönei szerint élő-cselekvő asszony ő, aki nem kerülheti el a sorsát: ahogyan elárulta az övéit Jaszón szerelme miatt, úgy árulja el őt Jaszón egy másik nő szerelméért. Abban a pillanatban, amikor Médea már nem tud többet adni, mert nincs, aki elfogadjon, már csak elvenni akar, s szerelem és szeretet helyett bánatot és fájdalmat ad, mert benne is már csak ezek az érzések vannak.

Emberáldozat Kolkhiszban



Médea az Argón (Maria Callas)



Jaszón (Giuseppe Gentile)



Peliász, a trónbitorló (Paul Jabara)



A korinthoszi királylány (Margareth Clementi)



A korinthoszi király (Massimo Girotti)

A MÉDEA Pasolini életművében több filmhez is kapcsolódik. A MAMMA RÓMÁ-hoz (1962) elsősorban azért, mert a MÉDEÁ-nak is egy nő a központi karaktere, Pasolininél másodszor és egyben utoljára. Ezt követő filmjeinek (AZ ÉLET TRILÓGIÁJA, SALO) ugyan van kerettörténetük, de valójában nincs központi szereplőjük. Az OIDIPUSZ KIRÁLY-lyal (1967) való kapcsolat egyértelmű, hiszen ott Szophoklész, emitt Euripidész drámája volt a kiindulópont. De szoros a kapcsolat A DISZNÓÓL (1969) című filmmel, nem csak azért, mert tulajdonképpen a MÉDEÁ-val egy időben készült. Mindkét műben lényegében két világ kerül szembe egymással. A DISZNÓÓL-ban adott egy időtlen, archetipikus történet a sivatagban tévelygő kannibálokról, s ennek ellentpontjaként egy mai történet gyáriparos famíliák kíméletlen versengéséről, ahol az egyik család ifjú tagja vágyait csupán disznókkal képes kielégíteni. Mindkét világban „farkastörvények” uralkodnak, az erősebb „felfalja” a gyengébbet, tehát a két történetnek lényegében van szintézise. A MÉDEÁ-ban ez a két világ Médea barbár, nyers, mitikus világa, ahol a szavaknak alig van szerepük, illetve Jaszón civilizált, modern világa: ez a kettő azonban végig ellentétben marad, a szintézis nem jön létre. Ezt a kettősséget a rendező a Kentaur figurájával is érzékelteti: a mítoszok világába tartozó félig ló, félig ember külsejű lény hatásosan jelképezi a két világ örök ellentétét. A filmbeli Kentaur egyébként Pasolini ötlete, az eredeti történetben nincs ilyen szereplő: itt ő Jaszón nevelője. Érdemes a rendező nyilatkozatát is idézni arra vonatkozóan, hogyan kívánta gazdagítani, aktualizálni a Médea-mítoszt: „A MÉDEA alapjában véve a technikai civilizációval kapcsolatba került harmadik világ lelki katasztrófájának története. Ez a filmben persze nem lesz látható, s csak pár ember fogja megérteni.” Elegendő csak a közelmúlt szomorú, harmadik világbeli eseményeire gondolnunk ahhoz, hogy belássuk Pasolini 35 évvel ezelőtti szomorú látomásának igazát: a „civilizált” nyugati világ és a „barbár” Kelet világa ma is összeegyeztethetetlennek látszik.

Médea (Maria Callas)



A kentaur (Laurent Terzieff)

Elnézést, ha offnak tűnt amit írtam.
Field, zseniális vagy! Kezdődjék a folytatás! :)

Nem is igaz, mert én vártam a legjobban! :))
Csak azért nem bontottam ki a filmet, mikor nálam volt, mert egy úriember vagyok! :)
És Delacroix az én kedvencem! Főleg a forradalmi képeit szeretem. Most egy barátomtól írok, de szaladok vissza a munkába, hátha keresnek. Várom a folytatást én is, bár igazából még nem tudtam elolvasni, majd este.
Köszi Neked, Field!
További szép napot, mindnyájatoknak!

Repesve várom a folytatást. A görög mitológiát mindig is szerettem, és nagyon szépen és sajátságos stílusban vezettél minket (még nem végig, ugye?) a történeten.
Kíváncsi leszek magára a filmre is!!!!
Köszönöm a szép képeket! Delacroix a kedvenc festőm, nagyon szeretem ezt a képet, és Waterhouse képeit is, bár ezt pont nem ismertem. De nagyon szép.
Elnézést a belekontárkodásért, de muszáj volt reagálnom a már eddig is lebilincselő kritikádra, amit már annyira vártam (még TM-nél is jobban! :-)).
Mégegyszer köszi ezt az érdekes szinopszist! Alig várom, hogy az Intermezzo után következzen a második rész. :-)

INTERMEZZO: később folytatom. Vége kollégáim ebédidejének, s jönnek vissza a szobába. Ez még nem lenne gond, de a főnököm is velük tart.

Thesszáliában szörnyű hírek fogadták őket: Peliász öngyilkosságra kényszerítette Jaszón apját, s a szerencsétlen anya is belehalt a bánatba. A bosszúállásban Médea segédkezett, a rá jellemző hátborzongató módon: elhitette Peliász lányaival, hogy képes megfiatalítani az öreg királyt. Ehhez a lányoknak nem kell egyebet tenniük, mint megölniük az apjukat, feldarabolni a tetemet, s a testrészeket egy fortyogó vízzel teli üstbe dobniuk, ahonnan Médea varázsigéi nyomán Peliász majd megfiatalodva pattan elő. A hihetőség kedvéért Médea egy vén kossal rögvest prezentálta a csodát. Ennek hatására a király lányai végül megtették apjukkal, ami elhangzott, ám hiába vártak a csodára: Médea szó nélkül faképnél hagyta őket. Nem tudni miért, de Jaszón mégsem foglalta el a trónt, hanem Médeával Korinthoszba ment. Úgy tűnt, hogy boldogság és béke költözik életükbe: gyermekeik is születtek. Jaszón azonban ráunt a barbár királylányra, aki mindent feladott érte, s annyi borzalom elkövetését vállalta magára szerelmük érdekében. Eljegyezte a korinthoszi király, Kreón lányát. Kreón attól félt, hogy a mélységesen megbántott Médea valami ármányt sző a lánya ellen, ezért száműzetni akarta az asszonyt. Abban az időben ez felért egy halálos ítélettel. Jaszón ráadásul olyan hitványul viselkedett Médeával szemben, hogy a végletekig kihasznált és megalázott nő végül tényleg rettenetes bosszúra szánta el magát. Először gyermekeivel egy halálos méreggel átitatott ruhát küldött Jaszón menyasszonyának. A királylány nem tudott ellenállni a gyerekek által közvetített kérésnek, s magára öltötte a ruhát, amelyben elevenen elégett. Belátván, hogy a száműzetésben biztos pusztulás várna rá és gyermekeire, Médea megölte a kisdedeket. A menyasszonya halála miatt őrjöngő Jaszón késve érkezett otthonukba: a barbár asszonyt egy sárkányfogat elragadta az égbe, s további sorsáról nem szól a történet.

A görög mitológiában egyébként nem egyedülálló motívum a hűtlen hős figurája: például Thészeusz, athéni királyfi, miután megölte a krétai király, Minósz szörnyszülött fiát, Minotauruszt:, a királylány, Ariadné által adott fonál segítségével jutott ki a labirintusból. Athén felé hajózva azonban Ariadnét kitette Naxosz szigetén, s továbbutazott. Van a történetnek olyan változata is, mely szerint Ariadné tengeribeteg lett, s azért kötöttek ki Naxoszon, hogy egy kicsit kipihenje magát, ám egy vihar elsodorta a partoktól Thészeusz hajóját. Mire sikerült visszatérnie, Ariadné holtan feküdt a tengerparton. A folytatás viszont egységesen szomorú: Thészeusz megfeledkezett arról, hogy a hajón a fekete vitorlát fehérre cserélje, ami az édesapjával kötött megállapodás része volt. Az Akropolisz magaslatán várakozó idős király megpillantotta a távolban a fekete vitorlát, s azt gondolván, hogy ez annak a jele, hogy fia odaveszett a labirintusban, a mélybe vetette magát.

Anthony Frederick Sandys a késő 1800-as évekből származó festménye Médeáról



Waterhouse festménye ugyancsak az 1800-as évek végéről: Médea bemutatja varázstudományát Jaszónnak



Jaszón ellopja az Aranygyapjút: Erasmus Quellinus festménye az 1600-as évekből



Ugyanez az esemény egy görög vázaképen



Médea félrevezetésül egy fiatal állaton mutatja be a mágikus csodát: vázakép



Eugene Delacroix 1838-as festménye: Médea megöli a gyermekeit

Phrixosz nagybátyja Thesszália uralkodója volt, akit unokaöccse, Peliász (Phrixosz unokafivére) elzavart. Az elűzött király fia, Jaszón azonban felnőtt korában megjelent a palotában, hogy visszakövetelje a trónt. Peliász fondorlatos módon akart megszabadulni Jaszóntól. Azt mondta, hogy hajlandó átadni neki a trónt, de Jaszón előbb szerezze meg az aranygyapjút, hogy az időközben elhunyt Phrixosz szelleme visszatérjen Thesszáliába. A kalandvágyó fiatalembernek tetszett a merész kívánság, s Görögország leghíresebb ifjait gyűjtötte maga köré a nagy kalandra. Mivel az Argo nevű hajón indultak útnak, argonautáknak nevezték őket. Az ifjak között volt Castor és Pollux, a dalnok Orpheusz, a hős Héraklész, valamint Péleusz király, a legendás Akhilleusz apja. Számtalan viszontagságos kaland után jutottak el Kolkhiszba. Útközben Héraklész egy sajnálatos haláleset miatt megvált a csapattól. A legfőbb görög istennő, Héra rendkívül szívén viselte Jaszón sorsát (Héraklészt viszont ki nem állhatta), s a további viszontagságok sikeres elkerülése érdekében Aphrodité, a szerelem istennője segítségét kérte. A két istennő között igen fagyos volt a viszony, ami később még tovább fog romlani, amikor a naiv trójai királyfi, Párisz Aphroditének ítéli majd a nevezetes aranyalmát a konkurens Hérával és Pallasz Athénével szemben. Jaszón érdekében Aphrodité hajlandó volt cselekedni, s rávette fiát, Erószt, hogy lőjön nyilat a kolkhiszi királylány, a mágiában különösen járatos Médea szívébe, aki ezáltal olthatatlan szerelemre ébredt Jaszón iránt. Médea segítségével Jaszón sikeresen teljesítette a kolkhiszi király által kirótt feladatokat (az uralkodó titokban azt remélte, hogy a kellemetlen idegen majd odavész valamelyik veszélyes küldetésben), végül az aranygyapjút egyszerűen ellopta a szerelmes királylány közreműködésével. Médea mindent hajlandó volt feladni az ifjúért, s azt kérte, hogy Jaszón vigye magával Görögországba. Mondani sem kell, hogy a kolkhiszi király Jaszónék után küldte embereit, s ismét Médea segített szerelmesén. Borzalmas módon: megölte az üldözők vezérét, tulajdon fivérét, majd feldarabolta a tetemet. Arra számított, hogy a testrészek összeszedegetése lelassítja az üldözőket.

Az argonauták egy görög vázán



Az argonauták az Argón. Costo Lorenzo 1500 körül született festménye

Elérkeztünk friss szerzeményeim legértékesebb darabjához, Pier Paolo Pasolini MÉDEA című 1969-es alkotásához. Az olasz–francia–NSZK koprodukcióban készült film annak idején megbukott, s hamar lekerült a mozik műsoráról. Sőt, számos országban eleve csak a tévében mutatták be. Nálunk 1988 szeptemberében volt az ősbemutató egy Pasolini-életműsorozat keretében. Később a film megjelent VHS-en a Televideo forgalmazásában, majd a tévé is vetítette. A mű Euripidész i. e. V. századi drámájának feldolgozása, természetesen Pasolini sajátos értelmezésében. Először nézzük meg az események mitológiai hátterét. Ez persze nem annyira egyszerű, mert a görög mitológiában minden mindennel összefügg, s mindegyik történetnek van előzménye, folytatása, párja, leágazása. Médea története elválaszthatatlan Jaszónétól, az argonautáktól és az aranygyapjútól. Kezdjük az utóbbival.

Athamasz, görög király ráunt első feleségére, Nephelére, akit elkergetett, s Inót vette nőül. Az új asszony szándéka az volt, hogy elpusztítja a király gyermekeit, főleg a fiúcskát, Phrixoszt, hogy a saját fia számára biztosítsa a trónt. Körmönfont tervet eszelt ki: amikor az akkori hagyományoknak megfelelően Athamasz követet küldött a delphoi jósdába, hogy megtudja, miért sorvadt el a termés, az Ino által megvesztegetett küldönc azzal a hírrel tért vissza, hogy csak Phrixosz feláldozása árán lehet majd gazdagon aratni. Hermész isten azonban meghallgatta az aggódó anya, Nephelé imáit, s egy aranyszőrű kost küldött Phrixosz és nővére, Hellé megmentésére. Az állat elragadta a gyermekeket az áldozati oltárról, s átrepült velük az Európát Ázsiától elválasztó tengerszoros felett. Útközben Hellé lecsúszott a kos hátáról, s a tengerbe zuhant. A szorost a monda szerint róla nevezték el Hellészpontosznak (Hellé tengere). Phrixosz biztonságban megérkezett Kolkhiszba, ahol kedvesen fogadták, noha az ottaniak elég kegyetlen nép hírében álltak. A fiú kissé hálátlan módon az aranyszőrű kost feláldozta Zeusznak, s az állat bőrét a kolkhiszi királynak ajándékozta.

Menekülés az aranyszőrű koson, Hellé lezuhan az állat hátáról: görög vázakép

A Carlotta Films nevű francia cég tavaly adta ki Pasolini MÉDEA című 1969-es alkotását 2 DVD-s változatban, bőséges extraanyaggal. A korongot több netes oldalon a tavalyi év legigényesebb francia kiadványaként méltatták. Téglagyári Megálló barátom jóvoltából a közelmúltban a saját gyűjteményembe is bekerült ez az exkluzív dupla DVD. A következő részletes ismertetéssel egyrészt Téglagyári Megálló fáradozásait szeretném méltányolni, hogy lássa, nem valami gagyi után mászkált szabadidejében Párizsban. :))
Másrészt, amennyiben ez a film belátható időn belül hozzánk is eljutna, akkor az esetleges érdeklődők talán némi képet kaphatnak arról, hogy mire számíthatnak. S mivel a film hébe-hóba felbukkan az Europa Channel műsorán is, talán ez az ismertető kedvet csinál a megtekintéséhez. A szöveget eredetileg "A te DVD gyűjteményed" című topikba szántam, de olyan hosszú lett, hogy inkább külön topikban teszem közzé.