Keresés

Batman

2005. október 6., csütörtök 16:09
A szinkronnal egyedül az a bajom, hogy a másodikban nem Hirtling István Keaton magyar hangja.
0
2005. október 6., csütörtök 16:03
Az első rész egy remek, sötét hangulatú képregény adaptáció, ami szerencsére egyáltalán nem lett gyerekes. Nagyon jó kis kalandfilm, de ugyanakkor Tim Burtonnél már megszokhattuk, hogy a szereplők lelkivilágán, annak sérültségén is nagy hangsúly van. Ezen kívül egyszerűen imádtam a sötét, füstgőzös utcákat is. A filmnek ráadásul még egy kis film noir beütése is van. Aztán ott van Nicholson, aki itt is remekül alakít, Keaton, aki szerintem is "A" Batman és nem utolsó sorban a csinos Kim Basinger.
A második rész szerintem már egy picit gyengébb. Annak örültem, hogy Burton jóval humorosabb filmet csinált, és a színészekkel sem volt semmi gond. A történet a vége felé viszont kicsit elszállt a várost elpusztító pingvinekkel, de szerintem még ez is elfogadható. Az egyetlen igazán nagy baj, hogy itt eltűntek az előbb említett sötét és füstös utcák, a korrupt rendőrök és a rosszarcú "mezei bűnözők".
A harmadik részt ki nem állhatom. Val Kilmer óriási melléfogás volt Chris O Donnellel együtt. A többi színész még rendben lenne, de a rendező (Joel Schumacher) rendesen elcseszte a filmet. Az még nem lenne baj, hogy szakított a Burton-féle sötét Gothammal, de az már igen, hogy egy papagájvárost csinált helyette. Ráadásul ez a film már borzasztóan gyerekes lett (szerintem). A párbeszédek idegesítőek, a film pedig csak egy nagyon gagyi mese.
A negyedik rész ezt a nyomvonalat követte, csak még pocsékabb eredménnyel.
Annyira fáj, hogy nem Tim Burton csinálta tovább, hogy az nem is igaz. Mit tudott volna kihozni Kétarcból vagy a negyedik részben mellékszereplővé vált Átokból. Na mindegy.
A Batman Beginset még nem láttam, de remélem színvonalasabb, mint Schumacher munkái.
Szóval: az első két rész jó, ezért csak azokat veszem meg. A szinkront én is imádom, és csak ajánlani tudom.
0
2005. október 6., csütörtök 13:40
A Batman Antológia megjelenése kapcsán, szerintem időszerű fórum témát indítani a dologról. (ha már más címen indult topic akkor sorry)

Nekem a kedvencem a 4 (5) közül az első rész volt (kinek nem?), de a második se maradt le sokban mögötte.  A 3.rész is "még élvezhető" kategóriába tartozik, de teljesen más megvilágításba, környezetbe helyezte Batman-t, a 4.rész már egy rossz vicc volt csupán, bár a film logója jól nézett ki.
A Batman Begins is nagyon jó volt főleg a 4.rész után, viszont nekem kicsit túl realisztikus lett (főként Gotham, ami teljesen elvesztette képregényes mivoltát), inkább egy thriller,dráma lett mint képregényfilm, de ezzel nincs is baj, hiszen C.Nolant szeretjük és jó filmeket csinál.
Viszont bármennyire is imádom C.Bale-t, nekem mindigis Keaton lesz "A" Batman.

Az Antológiára térve nagyon örülök az eredeti szinkronnak, mert -bár Nicholson és DeVito nagyszerű alakítást nyújtottak- angolul fele annyira sem tudtam élvezni a filmet, mint Sztankay István és Sinkó László fantasztikus hangjával.
Ezenkívül kapunk felújított képet és hangot, rengeteg feliratos extrát, gyönyörű borítókat, mi kellhet még ahhoz, hogy azonnal magunkévá tegyük ezt a kiadást :)

Szóval dacára a 3,4.rész gyengeségeinek, szerintem érdemes beruházni a dísz-gyűjtődoboza, bár az ára az amcsi árból kikövetkeztetve 14990 vagy 15990 körül lesz.











0