Keresés

Titanic - extra változat (4 DVD)

2012. április 10., kedd 23:18
1912. április 10. Southampton, Egyesült Királyság

A dél-angliai kikötővárosból 12 óra után pár perccel futott ki a kikötőből az akkori idők legnagyobb, ember alkotta tárgya: az RMS Titanic. Első, és egyben tragikus módon, utolsó útjára indult a White Star Line hajózási társaság luxus gőzöse. A 46 ezer tonna súlyú, 269 méter hosszú, 28 méter széles hajó indulása már nem volt zökkenőmentes: kis híján összeütközött a szintén a kikötőben tartozkodó SS City of New York gőzhajóval, csak egy kis vontatóhajó kapitányának a lélekjelenlétén múlt, hogy a két hajó nem ütközött össze. Az ötös számú szénraktárban ekkor műr ún. széntűz izzott, de ezt az elkövetkező 2-3 napban bizonyosan eloltották.  885 fős személyzettel és 1316 utassal a fedélzetén vágott neki a Titanic-on a nyílt óceánnak, miután az indulás napján a franciaországi Cherbourg-ba, majd másnap az írországi Queenstown-ba tett kitérőt.

És most még sorolhatnám, de nem teszem. Habár sok információ kering most is a fejembe, de akit kicsit is érdekel(t) a Titanic, már utánanézett ezeknek a tényeknek. Én inkább ezzel a négy képpel emlékeznék meg a mai napon a Titanic-ról (az elkövetkező napokban is azért jelentkezek, ha nincs ellene kifogása senkinek :) )



A két bal oldali, és jobb felső kép a Titanic-ról készültek Southampton kikötőjében. A negyedik kép pedig az eddig ismert utolsó fénykép az épségben levő óceánjáróról, melyet Cherbourg-ban készítettek, ezután 73 évig szunnyadt a síri, éjfekete vízben a luxus gőzös, míg újra ember láthatta.
0
2012. április 4., szerda 15:39
Igen, pontosan :) Egy csillagász hívta fel rá a figyelmét, és kijavították a csillagképet, a Hold fényváltozását :)

Én is olvastam JCH, de ezt már korábban is tudtam/sejtettem :) Dicséretes, hogy ennyi év és ennyi pénz után is veszi a fáradtságot, és nem hagyja magára a Titanic-ot. Több időt töltött a roncsnál, mint maga E. J. Smith kapitány a fedélzeten.
0
2012. április 4., szerda 15:33
A magazin azt is leírta, hogy Cameron csak azért rendezte meg a filmet, hogy megnézhesse a Titanicot :) Sokra tarthatta már akkor is kasszasiker filmjét...
0
2012. április 4., szerda 15:26
Valahol azt olvastam, hogy a tragédia idején látható pontos csillagképeket varázsolta az égre.
0
2012. április 4., szerda 15:15
"persze a film 3D változatába nem nyúlt bele egy kivételtől eltekintve"

Az az egy kivétel a 3D-sítés akar lenni, vagy tartalmilag is hozzányúlt?
0
2012. április 4., szerda 14:14
Közeledvén a 100 éves évfordulóhoz, a National Geographic Magazin közel 40 oldalt szentelt a Titanic katasztrófájának és emlékének.

Ebből 4 oldalon maga James Cameron értekezik, alighanem Robert Ballard után senki sem tett többet a Titanic-ért, mint Cameron. Mindig is becsültem őt, szerettem a filmjeit, de különösképpen a legendás óceánjáróhoz (és tudományhoz) való hozzáállását becsültem, tiszteltem benne. Mai napig nem képes elszakadni a Titanic-tól, már 33 alkalommal merült alá és mind jobban közelebb került ahhoz, hogy feltárja és megismerje a Titanic titkait, és teszi mindezt anélkül, hogy károsítaná a roncsot és meggazdagodna rajta. Sőt, már a mozifilm forgatása közben is újabb tényeket állapított meg a hajó süllyedésének mikéntjéről, mára pedig már a saját filmjét is korrigálta tudományos szempontból (persze a film 3D változatába nem nyúlt bele egy kivételtől eltekintve).

A magazinban továbbá lélegzetállító, soha sem publikált, nagy felbontású képekből készült montázsokon úgy látható a Titanic, mint előtte soha: szívszorító a 100 éves hajó látványa. Nem csodálom, hogy a hajó hátsó részét sohasem filmezték, kutatták nagyon, szinte felismerhetetlen. Megvan egy 2004-es NGM szám is, abban is látható egy nagy felbontású, felülnézeti kép a roncsról, a felvételeket összehasonlítva is látszik, hogy az elmúlt 8 évben sajnos romlott a roncs állapota. A hatalmas törmelékmező feltérképezése és felfedezése is új szintekre jutott az elmúlt évek során, és most már a roncsot kizsákmányoló vezetés is távozott az RMS Titanic társaságból (övék volt a kizárólagos feltárási, felszínre hozási jog), így most már az RMST is óvja a Titanic-ot, továbbá az UNESCO is hamarosan védelmébe veszi a hajót.

Nekem is, akire nagy hatással volt a 15 éve bemutatott film, sok újdonságot tartogat még a Titanic és így az NGM e havi száma, noha számos könyvet, dokumentumfilmet, felvételt láttam már a Titanic születésétől pusztulásáig. Akit nem csak maga a (zseniális) film, hanem a roppant hajó története és katasztrófája is megfogott, bátran tudom ajánlani az újságot.

Hétfőn pedig 22:00 órától a NG Channel-en bemutatják A Titanic és James Cameron c. dokumentumfilmet, ahol többet megtudhatunk a hajó végóráiról, de az elkövetkező időkben számos, más Titanic dokumentum- és játékfilm is lesz a tévében.
0
2012. február 14., kedd 18:41
Az ajándékot majdnem elfelejtettem:
A film 2 lemezes változata angol 6.1 DTS ES, 5.1 DD EX hanggal és angol felirattal, műanyag tokban.
0
2012. február 14., kedd 18:34
Ha netalán valakit érdekelne: Titanic (4 DVD), angol kiadású digipack, magyar hanggal  11000 forint.
E-mail: shaperd67@gmail.com
0
2011. november 18., péntek 14:44
A Sanctum is csodálatos térhatással bírt, csak ott a történet nem tudott felnőni a látványhoz.
Ellenben az egyik legjobb 3D-s hatást a Sammy nagy kalandjában lehetett látni, messze ez a legpazarabb háromdimenziós animáció, amit valaha forgattak. Sajátos hazai utótörténete, hogy pont "ő" nem kapott BD3D-t, pedig ha a GHE bátrabb, akkor a kiadással egy tesztlemezt nyújthatott volna át a technika szerelmeseinek.
most posts by TM
0
2011. november 18., péntek 13:53
Ezek pont nem a zsánereim :)
0
2011. november 18., péntek 11:45
Engem meg pont ezek győztek meg hogy kell ez a technológia. Nagyon jól sikerült 3D filmek.
0
2011. november 18., péntek 11:12
A Toy Story filmek komputer-animációs technológiája már eleve rendelkezik némi térhatásérzettel, legalábbis ha a hagyományos animációhoz viszonyítjuk.
Karácsonyi éneket nem láttam moziban, gondolom a repkedős részekbe belemaszatoltak valamit. A Tintint jövő héten tervezem IMAX-ben megnézni. Viszont az Avatart tízszer láttam ugyanott, s mondhatom, hogy a csodálatos Pandora sokkal, de sokkal valóságosabban él, lélegzik, pulzál azáltal hogy ez a kiváló technika szolgálja a láthatását. A legmodernebb technika teszi lehetővé, hogy a mélyen humánus történet még emberközelibbé válhasson.
most posts by TM
0
2011. november 18., péntek 10:49
Mert nem láttad a Piranha 3D-t, A végső állomás 3D-t vagy a Végső állomás 5. 3D-t. :)
0
2011. november 18., péntek 10:40
Toy Story IMAX
Toy Story 1-2
Karácsonyi ének
Avatar
Tintin

Hirtelen ez a pár film ugrik be, amit láttam 3D-ben és nem győzött meg arról, hogy ez által több lesz egy film. Sőt...

Ennek ellenére, és nem emiatt örülök, hogy újra láthatok pár régi "klasszikust" újra a nagy vásznon.
0
2011. november 18., péntek 9:31
Hagyományosan már "leadták". Most a 3D-s verzió következik, ami rengeteg ember sok-sok hónapi munkájának végeredménye lesz, ami marhára nem egyenlő egy pl. Titánok harca-szerű ittberakomittkiveszem-felkonvertálóautomata förmedvénnyel. Szóval illene megvárni a végeredményt, mint kóstolás nélkül lemondani a libamájról.
most posts by TM
0
2011. november 18., péntek 9:09
Nekem a Toy Storym filmeknél volt ez az időutazós érzésem. Mintha újra 95-ben és 99-ben lennék. Jó lenne, ha ezeket a 3D-sített filmeket a hagyományos módon is leadnák, mert a Baljóst és a Titanicot is szívesebben nézném úgy.
0
2011. november 17., csütörtök 21:37
Erről nem is tudtam! Aukciós oldalakon is csak a fapados verzióval találkoztam, egyre valószínűleg majd be is fogok ruházni, de most akkor elkezdek nyomozni a másik kiadás után is :)
0
2011. november 17., csütörtök 21:32
Ez egy akkora film volt, hogy kétféle díszdoboz készült hozzá. Az egyik egy "fapados" :) a szinkronizált filmmel, és volt egy pazarabb kiszerelés eredeti hang+magyar feliratos kazival, meg a korábban felsoroltakkal.
most posts by TM
0
2011. november 17., csütörtök 21:27
Forgatókönyv? Napló? Fotók? Bónusz kazetta? Milyen kiadás volt ez? :)) Valahol nincs róla véletlen képed? Mert tudok egy díszdobozos VHS kiadásról, de abban tudtommal csak képek és képkockák vannak, más extra nincs.
0
2011. november 17., csütörtök 21:18
VHS-em is van belőle, tényleg! Az is egy 10-es volt újkorában, sok-sok csecsebecsével forgatókönyvvel, naplóval, fotókkal, képkockával, bónusz kazettával.
Igazság szerint itt-ott belenézegettem mindegyikbe, de csak villanásokra.
most posts by TM
0
2011. november 17., csütörtök 20:17
Nincs mit :)
Én ugyan csak egyszer láttam a filmet moziban, de azóta számtalan alkalommal VHS-en, tévében, dvd-n. És azóta mindenre ugrok, ami Titanic, szóval azt hiszem elmondható, nagy hatással volt rám a Titanic :) Nem nézted még meg dvd-n? Wow, te aztán tényleg nem akarod a mozis élményt lerombolni :) Én is alig várom, hogy lássam jövő tavasszal, 3D-ben is persze, és ha később városomba is eljut a mozikban 2D-ben, akkor is megnézném.

Azt valaki meg tudná/tudta nézni, hogy az alant belinkelt két jelenet szerepel-e a kivágott jelenetek között, vagy ezek tényleg újabb, kimaradt jelenetek?
0
2011. november 17., csütörtök 18:17
Én is ebben bízom.
0
2011. november 17., csütörtök 18:16
...mármint a filmet. ;-)
Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom. Téged nyírlak ki utolsónak.
0
2011. november 17., csütörtök 18:16
Jöhet BD-n, de remélem, ott nem vágják ketté.
Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom. Téged nyírlak ki utolsónak.
0
2011. november 17., csütörtök 1:29
Úgy is írhattad volna, hogy a 3D csak a jéghegy csúcsa. A film egyébként tényleg moziban volt igazi ÉLMÉNY, főleg elsőre. Ettől függetlenül remélem, hamarosan BD-n is megjelenik, én azért azt is megnézném.
0