1912. április 11. Queensland (ma Cobh), Írország
Összesen 2228 személlyel a fedélzetén a Titanic elhagyta az ír partokat és neki vágott a nyílt óceánnak. Ekkor még senki sem sejtette, hogy a hajó és a rajta tartózkodó emberek kétharmada a vesztébe rohan… Tegnap már láthattuk az utolsó fotót a hajóról. Most ugorjunk vissza a kezdetekre. A Titanic szülőhelye az észak-írországi Belfast: a Harland and Wolff hajógyárának 2-es csúszdájánál, 401-es lajstromszám alatt kezdődtek meg a munkálatok 1909 márciusában, négy hónappal testvérhajója, az RMS Olympic építésének kezdete után. Tizenkétezer embernek adott munkát a hajó, mivel nem csak a hajótestet, de a legapróbb részletekig a teljes belső teret is Belfast-ban készítették. Az első áldozatok a Harland munkásai voltak, többen is életüket vesztették a hatalmas hajó építése közben. A két hajó megépítéséhez roppant szerelőcsarnokokat, teljesen új építési rendszert kellett kidolgozni, de több technikai újdonsággal és a kor legmodernebb eszközeivel, legjobb minőségű felszereléseivel is csalogatták a leendő utasokat a hajó fedélzetére. A Titanic-on helyet kapott a legmodernebb Marconi-féle rádió is, de megnyugtató biztonságérzetet adhatott a 15, légmentesen lezárható vízzáró kamra is. Ha egyszerre négy sérül meg, még egymás mellett is, akkor is képes lett volna fenn maradni a vízen a hajó, szerencsétlen módon azon a végzetes éjszakán 5 rekesz sérült meg…
img src="http://kepfeltoltes.hu/120411/XP02_www.kepfeltoltes.hu_.jpg"
Az első osztály pompázatos kialakítása felülmúlta az összes addig épített hajóét, és szerény véleményem szerint, a mai napig felülmúlhatatlan luxus várta az első osztályon utazni vágyókat. A Titanic ékköve kétségtelenül a hatalmas lépcsőház volt, a lépcsőház melletti kis képen egy bronzkerub látható, melyet a Titanic roncsaitól hoztak fel. A sportosabb utasoknak tornaterem, uszoda is rendelkezésére állt, de szivarszoba, olvasóterem könyvtárral, több étterem, kávézó is az utasok kényelmét szolgálta, ahogyan a törökfürdő is. Ám nem feledkeztek meg a másod- és harmadosztály utasairól sem: utóbbi osztályon is olyan „luxus” várta a kivándorlókat, mint más hajó másodosztálya. Sajnos kevés felvétel készült konkrétan a Titanic belső tereiről, de az Olympic pompája tökéletesen érzékelteti a luxust.
A 20 mentőcsónakkal felszerelt hajó az akkor hatályos hajózási törvény értelmében (melyet még az 1800-as évek végén hoztak) még néggyel túl is szárnyalta az elvárásokat, noha Thomas Andrews, a tervezési munkálatok vezetője 64 csónakkal számolt eleinte, de ezt a White Star Line vezetősége lehetetlennek tartotta, mivel igen ronda látvány lett volna a zsúfolt csónakfedélzet. Más kérdés, hogy bizonyosan akkor sem menekült volna meg minden utas, főleg, hogy a katasztrófa idején számos mentőcsónakot nevetségesen kevés emberrel indítottak útnak.
Más vizeken...
Mint már fentebb említettem, a Titanic-nak volt egy idősebb testvérhajója, az RMS Olympic, de a White Star Line három hajóra adott le rendelést, így 1911 novemberében megkezdték a Gigantic építését is, melyet a Titanic katasztrófája után átneveztek a sokkal hazafiasabb Britannic-ra. Ennek a hajónak a belső tere azonban már soha sem kaphatta meg a testvéreihez hasonló pompát: az 1914-ben kitört világháború miatt a hajót a brit hadvezetés hadászati célokra lefoglalta. 1915-ben már HMHS Britannic néven futott ki a tengerre és kapta meg feladatát: a Földközi-tengeren kórházhajóként kellett szolgálatot teljesítenie. 1916. november 21-én a hatodik útján hatalmas robbanás rázta meg a hajót: máig nem tisztázott, hogy a hajó tengeri aknára futott, vagy ellenséges torpedó találat érte. A robbanás viszont olyan nagy erejű volt, hogy hiába volt sokkal erősebbre megépítve, mint a Titanic, és még 7 elárasztott rekesszel is vízen tudott volna maradni, erősen megrongálódott a biztonsági rendszer. Ezt észlelve azonnal megkezdték a hajó evakuálását, de közben a legénység kétségbeesetten próbálta egy közeli sziget felé kormányozni a sérült hajót. A harminc halálos áldozatot követelő katasztrófa legtöbb halottját mentőcsónakban ért a vég: kettőt is bedaráltak a már vízből kiálló, még mindig forgó hajólapátok, csak ezután állíttatta le azokat Charles Bartlett kapitány és hagyták el a hajót, ő utolsóként. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy ekkor a hajón még nem tartózkodtak katonák, 1036 ember élte túl a Brittanic pusztulását, mely haláltusája csupán 55 percig tartott. A 100 méteres mélységben levő roncsokat 1975-ben Jacques Cousteau fedezte fel, de a hajóroncs erősen védett, mivel háborús emlékműnek is számít: ez volt az első világháború legnagyobb hajója, amely elsüllyedt. Bár az elmúlt években felmerült annak az eshetősége, hogy az első, tengeralatti „múzeumként” funkcionálhatna a roncs, még békésen alussza álmát az Égei-tengerben.
Holnap pedig a Titanic néhány nevesebb utasán túl a leghosszabb életű „Titán”, az Olympic pályafutása következik, de nem tudom kivárni addig, úgyhogy muszáj most ezt a képet prezentálnom (létezéséről eddig én sem tudtam):
Nem csalás, nem ámítás, a hölgy mellett, az a kopottas, de csodálatosan megmunkált óratartó eredeti, de nem a Titanic-ról, hanem az idősebb testvérről származik, melyről, mint holnap kiderül, a dicstelen vég idején a legszebb berendezési tárgyakat, díszítőelemeket megmentették. Ma Southampton-ban, a helyi Maritime Museum-ban tekinthető meg.
