A Ghost in the Shell hivatalos megjelenési dátuma január 31-e! Tartalmi különbség nem lesz a decemberi exklusív xpress megjelenéshez képest. A változás annyi, hogy nem papírtokban lesz kapható a film, hanem műanyagtokban! Az ára így egy picivel olcsóbb lesz, viszont nem illeszkedik a korábban kiadott Akira DVD-nkhez külső megjelenésében!
Odeon
0
2007. január 12., péntek 10:14
264
Kedves Butcher!
A Tati filmek jogai is lejártak nálunk, így erre a közeljövőben nem látunk esélyt! Szeretnénk a korábbi évek sikeres kiadásai mellett a jövőben ismét klasszikusokkal is foglalkozni, de csak annyit tudunk egyelőre, hogy a felmerült filmek között, nincsen Tati.
Odeon
0
2007. január 12., péntek 10:09
264
Kedves Egykispiros!
A Rosencrantz jogai nálunk már lejártak, sőt van új jogtulajdonos is, így ezt Tőlük kellene megtudakolni! Szerintünk nem, mert ha gondolnának ilyesmire, akkor már az első kiadást is így adták volna ki! A korábbi Odeonos VHS megjelenés is feliratos volt, így elképzelhető, hogy ehhez a filmhez még nem készített senki sem szinkront. A kiadó meg nem érzett a filmben annyit, hogy erre költsön!
Odeon
0
2007. január 11., csütörtök 22:34
25
Kedves Odeon! Az érdekelne leginkább hogy Ghost in the shell nem digipakos kiadás kb mikor lesz? Mi lesz a tartalmi különbség(remélem nem lesz:) ), mert a digipakkról lemaradtam...:( Köszönöm.
0
2007. január 10., szerda 16:37
170
Jacques Tati filmeket terveznek kiadni?
0
2007. január 10., szerda 13:47
1
Tisztelt Bennfentesek! Lesz-é esetleg Rosencrantz és Guildenstern halott - szinkronnal? (Egyébként marad a feliratos verzió).
0
2007. január 10., szerda 8:13
264
Kedves Rents!
Nagyon reméljük, hogy január végén nyilvánosságra hozhatjuk a terveinket, de annyi már most látszik, hogy az idei évre nem tudunk teljes egészében tervezni. Inkább csak az első féléves terveink fognak kialakulni.
Odeon
0
2007. január 10., szerda 8:11
264
Kedves Miki!
Nagyon szépen köszömjük a jókívánságokat!
Az általad említett filmek közül az Anyátlanok, 5X2 tűnik biztosnak, míg a Bomba átmérője valószínűleg a Mennyország most DVD extrájaként fog megjelenni!
Ami a Szamszára DVD-t illeti, a héten érkezik egy újabb adag DVD belőle, így biztosan kapható lesz itt az Xpress-en is hamarosan ismét!
Odeon
0
2007. január 9., kedd 20:18
2938
Hala az egnek ez nem az Odeon mufaja.
"a suttyomban változott kiadásra eléggé sok példát látni, ezért gondoltam arra."
0
2007. január 9., kedd 18:45
255
tényleg, mikor lesznek nyilvánosak 2007-es megjelenések?
0
2007. január 9., kedd 17:03
4201
"mint Magyarország legkisebb kiadójának"
Whoa, ilyen gyorsan nő a Navigátor Film? :)))
0
2007. január 9., kedd 16:54
143
Tisztelt Kiadó!
Remélem jó filmeket tudtok majd megjelentetni 2007-ben is, és hamarosan olvashatjuk a pontos megjelenési terveteket!!! Jó lenne, ha a tavalyi filmjeitek közül ki tudnátok adni, a terveitek között szerepelne a The King c. film. Esetleg a 2005-ben forgalmazott filmek közül az Anyátlanokat, A bomba átmérőjét, 5x2-t, Palindrómákat vagy a korábbi filmek közül Enyém vagy!, Gerry, Gyorsbüfék, gyors nők, és biztosan siker lenne, ha ki lehetne honi az Anyádat is Cuarón filmet!
Na ennyi az én kívánságlistám...
Sok sikert 2007-ben is! Nagyon szurkolok Nektek!
1 kérdés a végére: a Szamszára végleg kifogyott, vagy lesz még az xpressen rendelhető?
0
2007. január 9., kedd 15:12
726
igényesnek megoldható helyett igényesnek mondható...
0
2007. január 9., kedd 15:11
726
Tisztelt Odeon!
köszönöm a gyors választ. mivel számítógépen néztem, a tekerősávval próbálkoztam, és nem a léptetéssel (a menük meg ilyenkor még nem elérhetőek).
a felindulásom oka az volt, hogy pár helyen ezt tényleg nem lehetett léptetni (itt mint kiderült csak a keresősáv nem működött). a bin jip és a gits az év vége felé jöttek ki, az akira az év elején, ezért is gondoltam, h kicsit moddolt reprinttel van dolgom.
nem magával a filmlistával volt a bajom... az utóbbi pár évben minőségi filmek garmadáját adtátok ki. aminek örülök... többek között pár kedvencemet is. és a Ti kiadványotoknál rendeltem elő először... ami egy drágább lemeznél eléggé nagy bizalmat feltételez. főleg, hogy nekem előbb volt itthon GitS, mint Akira.
a suttyomban változott kiadásra eléggé sok példát látni, ezért gondoltam arra.
szóval a bajom tegnap este nem az idei megjelenéseitekkel volt (mert impozáns a lista), sőt, még maga a kis szösszenet se volt nem igényesnek megoldható... csak ezeket be lehet rakni az extrák közé is. mert aki a Ti kiadványaitokat veszi, azokat általában érdeli az extrák menüpont is.
legalább csak azért, hogy még idén mi várható Tőletek;>
viszont maga a kiadvány gyönyörű (pedig megátalkodott papírtok ellenes vagyok a relatív sérülékenysége miatt:)), 20 éves filmhez képest a képe szép, a hangja brutális. szóval köszönet a kiadásért. és így, hogy mégiscsak léptethető az elején a szösszenet, ami a gitsnél már egyáltalán nem volt (ezért is néztem, hogy most mivan?).
konklúzió: köszönöm a gyors választ és a szép kiadványokat.
más: GitS/Akira poszterből még lehet e venni nálatok?
köszönettel: egy nagyon elégedett vásárlótok
0
2007. január 9., kedd 10:15
264
Kedves Proci!
Azt hiszem dick laurent is not dead a legfontosabbak meg is válaszolta Neked! Ebből a kiadványból nincsenek különböző verziók, tavaly májusban is rajta volt a lemezen ez az általad "extra"-nak nevezett kisfilm. Ez nem extra. Fogalmunk nincs milyen DVD-ket vásárolsz, de mint Magyarország legkisebb kiadójának elengedhetetlen reklámlehetőséget jelentenek a kiadványaink. Az elmúlt évben azt céloztuk meg, hogy a lehető legjobb minőségű kiadványokkal jelentkezzünk és mivel az animék forgalmazásába is belefogtunk, szoros kapcsolatot alakítsunk ki a célközönségünkkel. Természetesen nem kizárólag az animéket érintve. Hosszú távra gondolkodva kívánunk egy olyan vásárlóközönséget kialakítani, akik biztosan, már-már gondolkodás nélkül vásárolják meg ezeket a drágább kiadványokat! A célunk, hogy az Odeon kiadványok egyfajta etalont jelentsenek, hátha a mai magyar DVD piacon más is elkezd hasonlóan gondolkodni. Ehhez mi elengedhetetlennek tartottuk az elmúlt év első felében, hogy a legjobban várt kiadványunknál, kicsit előre nézve bemutassuk mire lehet számítani tőlünk.
Sajnáljuk, ha ettől megrendült a bizalmad a kiadóban... Azt azonban itt jeleznénk, hogy ennél sokkal messzebb is hajlandóak vagyunk elmenni a direkt reklámokat illetően, ha ez kell hozzá, hogy ne egy átlagos, hanem egy a magyar piacra és Európára nem jellemző magas színvonalú kiadvánnyal rukkolhassunk elő.
Azokat akiket ez zavar, szerencsére a többi kiadó bőségesen ellátja kiadványokkal! Az itteni fórumokat olvasva azonban számunkra az érződik, hogy sokkal több embernek fáj, hogy hozzánk csak a butított kiadványok kerülnek, mint az hogy a DVD egy léptethető beharangozóval indul...
Mi őket szeretnénk megnyerni vásárlóinknak, oly módon hogy az elégedettségi faktoruk a lehető legmagasabb legyen!
Minden jót kívánva:
Odeon
0
2007. január 9., kedd 8:29
3945
egy gombbal tovább tudod léptetni. nem dramatizált túl a helyzetet, ebből egyébként is csak egy változat létezik.
0
2007. január 9., kedd 2:47
726
Tisztelt Odeon:
most tényleg ennyire muszáj volt rárakni az Akira jelenlegi kiadására egy két és fél perc hosszú léptethetetlen 2006-Odeon megjelenések akármit? vagy evvel lettem büntetve azért, mert csak most döntöttem úgy, hogy megveszem a dvdt a még mindig húzós 5000res áron (és nem a leértékelés volt a döntő indok).
esetleg ha ráfizetek ezer forintot (azaz eredeti árnál vagyunk), akkor kicserélitek egy olyan lemezre az enyém, amin nincsen ilyen "extra"?
legutoljára ilyet a chihironál láttam 3 éve. ami az 1000forintos kategóriában volt a best dvdnél. és ők leszoktak róla.
esetleg ha már lúd legyen kövér alapon rárakhattátok volna a második lemezre is.
jelenleg itt állok az utóbbi évek egyik leggyönyörűbb kiadványával... súlyosbítva egy ezer forint környéki lemezeknek kijáró "extrával". ami az első verzión biztos, hogy nem volt rajta.
megrendült a bizalmam a kiadóban. akinek meg ez az eszébe jutott, valószínűleg az utóbbi években kialakult jó hírneveteket akarja sárba tiporni.
a választ előre is köszönöm. egy kissé csalódott vásárló
0
2007. január 8., hétfő 14:02
2938
Ugy van. Sok lemezes digipak es az Oldboy tulajdonosoknak ures az Oldoby lemezeket tarto resz, igy nekik csak at kell rakni a ket lemezt. Persze emiatt az Oldboy araval olcsobban kapnank. Remek lehetosegek. Nagyon varom mar a kiadvanyt :)
0
2007. január 8., hétfő 13:45
3495
Én örülnék egy olyan megoldásnak mint a Mexikó trilógia esetében, hogy lenne egy olyan digipak amiben üres a hely az Oldboynak. Persze ha egységes szitázást kapnak a lemezek, akkor inkább azt választom. Kíváncsian várom! :) Csak előző héten kb 20 filmnyivel kinőttem a két szekrényemet, úgyhogy azzal is kell kalkulálnom a közeljövőben. :(
0
2007. január 8., hétfő 13:29
1193
Én is örömmel veszem meg az Oldboy-t újra, ha egy gyönyörű díszdobozban jelennek meg a filmek! Milyen jó lenne pl egy masszív külső tok és három vékonyabb digipack mindegyik filmnek külön....meg még valami extra meglepi! :-)
0
2007. január 8., hétfő 13:23
1189
Kedves Odeon!
Teljességgel megértem az érveket, nem mindenki szeretné kétszer ugyanazt a filmet megvenni. Én csak amiatt aggódtam, hogy az Oldboy kiadása már adott (műanyag tok) és a másik két filmét is ehhez szeretnétek igazítani. Ha jól rémlik, akkor régebben már volt szó kétféle kiadásról. Egy műanyagtokos, gyűjtődobozos változat az Oldboy tulajdonosoknak és egy digipackos az új/megszállott vásárlóknak. Gondolom ez nem a legegyszerűbben kivitelezhető, de ilyen formában "mindenkinek" lehetne kedvezni.
Brumi
0
2007. január 8., hétfő 12:51
264
Kedves Brumi!
Azért mert az Odeon-nak immár vannak olyan lelkes támogatói, mint Already valamint Te magad is, nem éri meg ezt a lehetősgéget nem felkínálni. Mindazt, amit megpróbálunk felépíteni korrektségben és vevőorientáltságban, tennénk tönkre egy ilyen lépéssel. Mi megértjük, azokat, akiket bosszantana, ha egy filmet a kiadó hibájából kétszer kell megvenniük, vagy valaki azért nem venné meg a szebb és tartalmasabb kiadást, mert egy film neki már meg van egyszer.
Így korrekt, mindenki előtt ott a választás, élhet vele, vagy nem! De senki ne mondhassa, hogy olyan kiadó vagyunk, aki átveri a közönségét.
Odeon
0
2007. január 8., hétfő 12:35
1189
Én is gond nélkül befizetnék (immár harmadszor) az Oldboyra, ha teszem azt egy gyönyörű exkluzív 6 lemezes digipack formájában kerülhetne a polcra a Bosszú trilógia. Pedig már a Sympathy for Lady Vengeance koreai kiadása is megvan, de ez a 3 film együtt mutat igazán jól. Esetleg mindhárom film zenéjét is lehetne mellékelni, akkor lenne teljes az öröm, de nem leszek telhetetlen. :)
0
2007. január 8., hétfő 12:35
264
Kedves Already!
Köszi a türelmet! Hidd el számunkra sem kellemes a helyzet! Még most mérjük fel a lehetőségek! Bármi lehet! Fémdoboz az nem! Ami szép, mint az Elit alakulat vagy a Sin City külföldi kiadása, az nagyon drága! Ami olcsó, az meg méltatlan ehhez a megjelenéshez! Biztos, hogy az összes külföldi extrát megpróbáljuk megszerezni, csak dőljön el, hogy mikor adhatjuk ki! De ezt szeretnénk túl is szárnyalni... Az meg, ha még egyszer meg kellene venni az Oldboyt, méltatlan lenne hozzánk!
Itt lesznek az első infok, ezen a fórumon! Ígérjük azonnal jelezzük, mihelyst tudunk valamit!