Hamlet (1948)

Jó lenne, ha mindenki képes lenne ilyen szinvonalú írásokra, mivel akkor naponta olvashatnék Julietéhez hasonló kritikákat! Bár...mégsem...visszavonom!
Hol maradna akkor az ünnep? :-)))

Kedves Juliet!
A filmelemzést(sokkal gyöngébb dolog,mint amit te a kritikádban írtál),nyugodtan kihagyhatod.Ennél már csak az Országúton "filmelemzése" rémesebb.Ez a műfaj szerintem nem egyenlő a film történetének elmesélésével.

11 évvel a film készítése után csak eszükbe jutott ... :-)

Nahát, ez jó hír! Már épp itt az ideje!

Amerikában augusztusra lesz elérhető egy kétlemezes Branagh-féle változat.

Hirtelen nem tudtam, miről van szó, jó lenne kicsit átjárhatóbbá tenni a film adatlapját és a fórumoldalát, vagy legalább azt megoldani, hogy ha valaki belejavít a kritikájába, akkor az ugyanoda kerülhessen vissza!
De hogy itt is megemlítsük, és hogy megnyugtassam K-t, hogy egyetértek vele:
Juliet kritikája szerintem is kitűnő! :-))

Szia K!
TM nem rád célzott, hanem arra, hogy az én kritikámnál voltak ketten, akik nem tartották hasznosnak. Csak azért becsapós a dolog, mert én írtam hamarabb a kritikát, TM aztán reagált rá, csak aztán én észrevettem egy hibát a kritikámban, és kijavítottam, így került az TM kritikája után. Őrült beszéd, de van benne rendszer. :-))

Szia, kedves Kunfu-ce! :-))
Hát igen, kicsit elszabadultak az energiáim. Én meg elnézést kérek, nem akartam okoskodónak tűnni, csak megpróbáltam alátámasztani az én elméletemet (mert kicsit úgy éreztem, hogy nagyon nem értettél vele egyet :-)), amitől már nehezen tudok elvonatkoztatni, mert annak idején sokat foglalkoztam vele. :-)
Igen, én csak azért hoztam elő az Erzsébet-kori körítést, mert meg akartam indokolni, hogy Shakespeare miért választotta a szellemet, hogy talán több is volt, mint egy színházi eszköz.
De teljesen egyetértek veled abban, hogy mindenkinek a saját korában, a saját gondolkodásával kell értelmezni egy műalkotást, nem kell hozzá feltétlenül ismerni azt az időszakot, amikor az a műalkotás született.
Nincs igazság szerintem sem, és az a jó az ilyen tökéletes és bonyolult darabokban, amilyeneket csak az igazán nagyok tudnak írni, hogy rengeteg értelmezése lehet. Csak meg akartam magyarázni az enyémet. :-)
Örülök, hogy neked is kedvenced a dráma, én sem tudok betelni vele! Mindeig valami újat kapok tőle, akárhányszor újraolvasom, vagy megnézem.

:-D
Szia Juliet!
Nem gondoltam volna, hogy szerény hozzászólásommal ilyen jelentős filológiai energiákat szabadítok fel benned. :-)) Mindennel egyetértek, amit leírtál - amivel meg nem teljesen, azt már részben megfogalmaztam. Egyrészt eszembe sem volt teljes irodalomtörténeti-filológiai-befogadástörténeti esszét írni (ezt már nyilván több százan megtették előttem), pusztán csak azért kotyogtam közbe, hogy kissé árnyaljam a "daliás szőke herceg, akit atyja szelleme..." blablabla képet. Azt persze nem tudtam, hiszen kritikádból nem derült ki, hogy erre pont Te szorulsz rá a legkevésbé. :-))
Amit az Erzsébet-kori színházról ideidéztél, azzal nincs semmi baj természetesen, tehát eszembe sincs a mai felfogást (felfogásomat) visszavinni a reneszánsz Angliába. Bizonyára tucatnyi könyvet írtak különböző korokban a Hamletről, és bizonyára minden kor egy kissé másként értelmezte (pontosan ez a zseniális a nagy műalkotásokban, a Hamletben is), például könnyen el tudom képzelni, hogy a romantikában a "szellem vonal"-ra nagyobb hangsúlyt fektettek, mint manapság. Viszont ma nem tudok egy realista szellemmel mit kezdeni; ha nem akarom transzcendens irányból megközelíteni a darabot (nem akarom), akkor kénytelen vagyok Hamlet kivetült lelkiismeretének vélni vagy szimbolikusan felfogni "Hamlet atyjának szellemét" - vagy valami hasonló. Nekem, mai nézőnek, ha nem vagyok egyszersmind színház- vagy irodalomtörténész is, érdektelen, hogy az Erzsébet-kori közönség hogyan fogta föl a szellemtémát, nekem saját "élettapasztalatomból" adódó, saját, érvényes értelmezés(eke)t kell találnom rá.
Mindez nem azt jelenti, hogy ne lennék tisztában azzal, hogy a Hamletet (és persze minden valamirevaló műalkotást) sokféleképpen lehet értelmezni, hiszen ez a sokrétegűség a lényegéhez tartozik. Azt írod: "és igazából nem tudhatjuk, mi az igazság, már ha van egyáltalán". Szerintem igazság nincs. Pontosabban egy igazság nincs, minden befogadó a darabból azt az igazságot "nyeri ki", amely önmagára, a befogadóra, saját életére, tapasztalataira vonatkoztatva érvényes. Ha ebből több van, annál jobb.
Elnézést, ez így meglehetősen kuszának tűnhet, és már nem is szorosan a Hamletről van szó. Amely darab nálam is fontos szerepet tölt be, egyébként. :-))

Szia, kedves Kunfu-ce!
Valóban, tisztában voltam én is azzal, hogy Hamlet kissé túlsúlyos, csak tényleg általában kisportolt színészek szokták játszani. Hogy ezt a hagyományt Olivier indította el, azt nem tudtam, de az igaz, hogy már jó ideje ez az elvárás a címszereplővel szemben, noha tényleg a darab nem ilyen karaktert ír le.

A második észrevételedben is van igazság, végülis ezt sokféleképpen fel lehet szerintem fogni, és igazából nem tudhatjuk, mi az igazság, már ha van egyáltalán, illetve mindenki úgy interpretálja, ahogy neki tetszik. A szituáció tényleg az, hogy kénytelen felnőni egyik pillanatról a másikra, én azonban hajlok arra, hogy ez mégis egy gonosz lény beavatkozása az életébe, amire több jel is utal, egyrészt a rengeteg áldozat, amit ez a beavatkozás okozott; az is valószínű, hogy nem csak Hamlet képzelődik, mivel a többi őr és Horatio is látta a kísértetet, ezért nem feltételezhetjük, hogy az csak Hamlet agyszüleménye és csak ő látja. Maga Horatio többször is utal rá, hogy ez a lény lehet gonosz is:

"S hogy felriadt! mint bűn sujtotta lény
                A rettentő hivásra." (I.felv, 1.szín)

Vagy mikor Hamlet a szellem után akar menni, Horatio és Marcellus is óvják, hogy ne menjen:

Horatio: De hátha kísért: a folyamba csal,
                Vagy borzadályos sziklacsúcsra, mely
                Tengerbe bókol, talpánál kiebb?
                S ott más iszonytatóbb alakra válva,
                Eszétől fosztja meg fönségedet,
                És őrületbe ránt? Gondold meg ezt;" (1.felv, 4.szín)


De maga Hamlet is rosszat gyanít először:

"Atyám árnyéka fegyverben! Gonosz,
                Rút cselt gyanítok"  (I.felv, 2.szín)

"Ha hős atyám alakját vészi föl,
                Megszólítom, ha mindjárt a pokol
                Tátong reám s parancsol hallgatást."

"Ó, irgalomnak minden angyali
                S ti égi szolgák, most őrizzetek!
                Légy üdvezült lény -- kárhozott manó,
                Hozd ég fuvalmát, vagy pokol lehét,
                Gonosz legyen bár célod, vagy kegyes:
                De oly kérdéses alakban jelensz meg,
                Hogy szólnom kell veled" (1.felv. 4.szín)

"A látott szellem ördög is lehet,
                Mert az is ölthet oly tetszős hüvelyt,
                S tán gyöngeségem, mélakórom által
                -- Mert ily kedélyre nagy hatalma van --
                A kárhozatba dönt." (2. felv. legvége)


Sok könyvben utánanéztem a témának annak idején, mert az egyetemen erről írtam az egyik olyan elő-szakdolgozatomat. Csak úgy durván lefordítok egy kis részt az egyik könyvből, ami szintén rávilágíthat a lényegre:

Shakespeare úgy szerkesztette a történetet, hogy soha nem vagyunk teljesen biztosak benne, ki vagy mi a szellem. A mai modern közönséggel szemben, akik számára a szellem csak az irodalomban és a népi mondákban létezik, és ebben az esetben csak egy színházi eszköz, amellyel Shakespeare elindítja a cselekményt, és ráparancsol Hamletre, hogy bosszút álljon, az Erzsébet kori emberekben Shakespeare ezen döntése, amellyel egy szellemet választott a cselekmény elindítására, bizonytalanságot, gyanút és bizalmatlanságot keltett.

(Roland Mushat Frye: The Renaissance Hamlet: Issues and Responses in 1600. New Jersey: Princeton University Press, 1984)

Tehát az akkori emberek és Shakespeare hozzáállása a témához szintén azt sugallja, hogy a szellemekben nem igazán bíztak meg akkoriban, nem feltétlenül pozitív lények voltak.
Az is érdekes, hogy Horatio nem a "you" névmással szólítja meg a szellemet, ami akkoriban illendő volt az udvarban, tehát a királlyal szemben is, hanem a "thou" névmást használja, amit pl. a Macbethben is a boszorkányokkal szemben alkalmaznak. Ez is azt bizonyítja, hogy Horatio is kételkedik a szellem kilétében. A jelenetben ezekkel a szavakkal utalnak rá: "it", "spirit", "image", "thing".
Az is kétségbe vonja egy jó szellem létét, hogy a szellem semmiben nem segíti Hamletet, csak bosszúért kiált. És nem azt akarja, hogy Hamlet felelősségre vonja, és az igazságszolgáltatás elé vigye a királyt, hanem hogy megölje. De bosszú bosszút szül, és ennek lett az eredménye a 7 ártatlan áldozat.

Kicsit hosszúra vettem a választ, bocs. Szóval a lényeg szerintem, hogy többféleképpen fel lehet fogni ezt a kérdést, én mindenképpen ezzel a felfogással értek egyet.

Sziasztok, szia kedves Juliet!
Beható kritikádhoz lenne néhány apró, ámde tudálékos észrevételem, ha megengeded.

"szőkére festett hajával, sportos külsejével és fiatalos arcával teljesen megfelelt Hamlet királyfi karakterének"
Ha "nagyon tűhegyre vennők", azt azért nem szabadna elfelejteni, hogy "Hamlet királyfi karakterét" (a bizonyos sportos, szőke, jóképű hercegét) maga Olivier teremtette meg, és az ő filmje óta fanyalgunk, ha Hamletet történetesen egy korosabb/kopaszodó/testesebb színész játssza. Pedig Shakespeare "eredeti" figurája korántsem ilyen. Azt tudjuk, hogy 33 éves és nőtlen, márpedig Shakespeare korában egy harminc feletti pasas már nem számított éppen fiatalnak, és a nőtlenség sem feltétlenül nagy erény. A vívás alatt, Gertrudis egyik megjegyzéséből ("izzad, mert kövér") azt is tudjuk, hogy hősünk nem az a radiátorhasú Achileusz-fenomén. Voltaképpen elkényeztetett udvari úrifiú, akinek csak annyi a gondja, hogy a Ophéliát hajkurássza és kedvenc könyveit olvasgassa.

"Sokkal inkább úgy fogtam fel Hamlet sorsát, mint egy áldozatét, akit — elhunyt atyja képmásának felvételével — megtéveszt egy gonosz természetfeletti lény, aki bosszúra biztatja"

Teljesen egyetértek, a "gonosz természetfeletti lény" kivételével. Persze szó szerint erről van szó (a "gonosz" jelző vitatható), szerintem a "természetfeletti lény" pusztán dramaturgiai fogás, és ha ennyiben maradnánk, túl egyszerűen magyaráznánk azt, ami Hamlettel történik. Hamlet jóléti életébe egyszerűen beletenyerel a sors, a felhőtlen tunyaságban éldegélő herceg (akiből a dolgok állása szerint soha nem lenne király, igaz, ez őt nem is zavarná) egy csapásra szembesül azzal a közhellyel, hogy az élet nem fenékig tejfel. Adva van egy súlyos probléma, amelynek felbukkanása egyik percről a másikra megváltoztatja a körülményeket, a hős egyik pillanatról a másikra kénytelen felnőni. Nem egy "természetfölötti lény" szólt be, hanem a vakvéletlen, amelynek horgas ujja előbb-utóbb mindannyiunkat utolér. És Hamlet innentől kezdve úgy viselkedik, mint bárki más, amikor megtudja, hogy pozitív lett a rákszűrési lelete.  Szerintem többé-kevésbé ez az az alaphelyzet, amelyre a darab épül.

Hú, volt egy nagyon vicces rész a filmben, bele akartam írni a kritikámba, csak aztán kiment a fejemből, és már később nem akartam beleszúrni.
Mikor Hamlet megtudja, hogy az Yorick koponyája, aki az udvaribolond volt a palotában, nagy tisztelettel veszi a kezébe a koponyát, és úgy beszél hozzá. Utána meglátja, hogy jön a gyászmenet (Ophéliáé), felismeri a királyi udvart, és el akar rejtőzni. A koponya még mindig ott van a kezében, nem tudja, mit csináljon vele, és azt a koponyát, amit az előbb nagy tisztelettel fogott a kezeiben, hirtelen ötlettől vezérelve behajítja Ophélia készülő sírjába. :-))))))))))))
Ez valahogy annyira abszurd volt, nemhogy szépen lerakta volna a földre vagy valami, csak úgy behajítja a sírgödörbe. Még egy idegenével sem tenném ezt, nemhogy akit ismertem és szerettem. :-) Ez szerintem csak a színész hibája volt, nem tudatos ötlet, hirtelen nem tudta, mit csináljon vele, de ez így olyan vicces volt!!! :-))

"I knew him, Horatio..."

"Alas, poor Yorick... "

De bizony az van! :-) Bocs, hogy nem úgy írtam.

Jut eszembe, ott nem NTSC-szabvány van? :-)

VHS-en az USA-ból... hogy oda ne rohanjak

A Kenneth Branaghosat én is, bár VHS-en megvan az USA-ból, de mégiscsak jó lenne DVD-n is, telhetetlen vagyok. :-) De sajnos még nem adták ki DVD-n, és nem is tudok róla, hogy egyelőre tervbe lenne véve. :-(((

ha már Hamlet...talán off...de szívesen látnám már az országban a Kenneth Brannagh féle 4 órás(!) verziót dvd-n..amit anno adott az HBO 2 órásra vágva!...meg az Ethan Hawke-s modernizált verziót is:)

bocs off-ért

Az igaz. :-)

:-)))

:-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Szóval ilyen hosszúak a kritikáim? Na nem baj, a lényeg, hogy végigküzdötted magad rajta. Egyébként meg remélem, hogy nem a Barry Lyndont nézted meg alatta. :-)
Ui: köszönöm a kedves szavakat! :-)
Ja, és mi az, hogy "Most viszont újra a régi fényében ragyog a kritikusnő? Volt olyan, amikor nem így volt? :-)))

:-)))
Hát ja, még azt is hozzá lehet tenni, hogy a végén van egy kis kardozás, de amúgy tök uncsi a sztori, egyszerű vendetta az egész, csak a hős egy kicsit tutyimutyibb arc az átlagnál.

Na, végre újra érvényesült a kis nő - nagy kritika elv! Juliet kritikái alatt néha ki kell menni egy kis chipsért, vagy pössenteni, esetleg pihenésképp megnézhetünk egy-két rövidebb Kubrik-filmet, aztán visszatérhetünk az olvasáshoz. Most viszont újra a régi fényében ragyog a kritikusnő, felesleges üresjáratok nélkül, rengeteg okos információval örvendeztet meg bennünket!

Azért azt érdemes hozzátenni, hogy a monológot Olivier nem hangalámondással, hanem egyszerű hasbeszéléssel oldota meg.