Szerintem annyira csak nem reménytelen a helyzet, hogy 5 emberre kelljen számolni. :) Az élet trilógiája megjelent Odeonos díszdobozban meg külön-külön is, aztán a Fantasy film újra kiadta őket gyűjtődobozban és külön-külön is. A Máté evangéliuma is kijött kétszer (amit kicsit disznóságnak érzek, hogy hónapokkal később adtak ki belőle 2 lemezest, amikor én már teljes áron megvettem az egy lemezest).
Szerintem az Oidipusz meg a Médea mindenképp megjelenhetne, ha már kötelező olvasmány az Oidipusz az iskolákban. Erre lehetne építeni, hiszen mindig lesznek, akik inkább filmen néznék meg a kötelezőket, minthogy elovlassák:)
Egyébként szerintem is a Disznóól a legnehezebben emészthető filmje.
Nekem a kedvencem a Teoréma én annak örülnék a legjobban. A csóró meg klasszikussága okán is megjelenhetne :)
Így már csak a Madarak és Madárkák maradna meg esetleg egy gyűjtemény a rövidfilmjeiből, de ha már a mind megjelent ezeket se kellene kihagyni. :)
Egyébként néha abszolút nem értem mi alapján jelennek meg rétegfilmek nálunk és mi alapján nem. Pl.: Tarkovszkij összes filmje megjelent nálunk (igaz, hogy mindnek elég borsos volt az ára) pedig ma már ő is egy igencsak rétegrendezőnek számít idehaza. De lehetne még pozitív példákat sorolni e téren (Pl.: Klub Publishing Bergman és Menzel sorozata, Werner Herzog gyűjtődobozok stb.). Ezért gondolom, hogy az a réteg, amelyik megvette Tarkovszkijt vagy Bergmant szerintem ugyanúgy megvenné Pasolinit meg Fassbindert is (ez utóbbi személyében a legnagyobb hiányosságot említem, mivel nálunk DVD-n semmi se jelent meg tőle). Persze ezeknél nem lehet hatalmas eladásokkal kalkulálni, de az olyan kiadók helyében, akiknek belefér a profiljába ezeknek a fajta filmeknek a kiadása, szerintem érdeklődés szintjén elmehetnének egy csomó alapítványhoz vagy alaphoz támogatásért. Fassbinder esetében szerintem meglehetne próbálni a különféle német (és magyar) kulturális és filmes alapítványokat + Fassbinder alapítvány stb. Pasolini esetében is lehetséges, hogy lehetne alapítványokat találni, akik beszállnának a kiadásba.
Fassbindertől legalább egy Amikor 13 újhold van egy évben, Lili Marleen, A félelem megeszi a lelket vagy a Kínai Rulett megjelenhetne. Egy Berlin Alexanderplatzra már nem is gondolok. De olyan német klasszikusok jöhetnének, mint a Berlin felett az ég, Bruno vándorlásai, Ahol a zöld hangyák álmodnak, Dr. Caligari stb.
De továbbá Bergmantól mindenképpen jöhetne az ún. második trilógia filmjei (Farkasok órája, Szégyen, Szenvedély) + Színről színre, hogy akkor azt mondhassuk, hogy legalább a legfontosabb Bergman filmek megjelentek nálunk (bár ettől még hiányozna az Érintés vagy a Közel az élethez). Vagy David Lynchtől a Radírfej mely teljessé tehetné a hazai Lynch mozifilm kollekciót. Tornatore két csodás filmje a Mindenki jól van! meg a Csillagos ember is nagyon hiányzik nekem. Kurosawa szintén nagyon elhanyagolt rendező. Számomra kedves horrorfilmekről pedig nem is szóltam (The Brood, Scanners, Deep Red, Phenomena, Tenebre, Dellamorte Dellamore, Hullajó, From Beyond).
Bár nem tudom végül is, mit várok, ha olyan (szvsz) népszerű közönségfilmek se jelennek DVD-n, mint A jó, a rossz és a csúf, A hét szamuráj, A nagy kékség esetleg szinkronos újraként az Amerikai szépség, A mélység titka stb. .
Na mindegy. Néha jó így leírni a DVD-s vágyaimat :)