Keresés

Filmek, amiket kiadhatnának végre

2009. július 31., péntek 15:41
A Dekameron valóban csak éjjel 10-től ment, de hozzáteszem: hosszú évekig, még a nyolcvanas években is műsoron volt.

Szintén hallottam olyat (bár tényleg nem tudom, hogy igaz-e), hogy a Cápa bemutatását is tervezték a hetvenes években, sőt a cím is akkor keletkezett (a regényt 1976-ban közölte a Rakéta regényújság, de még A fehér cápa címen), azonban valaki szintén közbeszólt, és 1985-ig váratott magára a hazai premier.
0
2009. július 31., péntek 15:33
1980-as évfolyamban volt, a hónapra nem emlékszem, de szerintem valamelyik nyári számban, a 3. oldal filmhírei között.
0
2009. július 31., péntek 15:32
A MAD MAX valóban olyan film volt, amelyet átvettek moziforgalmazásra, de sokáig mégsem mutatták be. Később, minden hírverés nélkül került műsorra, Budapesten először a Vörösmarty Kertmoziban.

A HALÁLFEJESEK című film 1967-ben készült, és 16 éven felülieknek be is mutatták a hazai mozik. Nekem megvan a gyűjteményemben a Képes Film Híradó azon száma, amely a hazai premiert hirdeti, a lentebb már említett komám ajándékozott meg az egész évfolyammal. Egy későbbi lapszámban megjelent egy üzenet egy olvasói levélre, miszerint „a kérdezett filmet a közvélemény kérésére vették le a műsorról”. A cím ott nem hangzott el, de a kérdés nyilván a HALÁLFEJESEK-re vonatkozott. A hazai illetékesek mentségére legyen mondva, hogy a filmet máshol is betiltották, például a cenzúra szempontjából engedékenynek tartott Svédországban is.

Híres betiltott film volt még nálunk Hitchcock PSYCHO-ja is, melyet 1972-ben néhány előadás után levettek a műsorról. Hitchcock halálakor a Filmmúzeum mozi retrospektív összeállításban emlékezett meg a Mesterről, és a sorozatba 3 előadás erejéig – minden hírverés nélkül – a PSYCHO-t is betették. A jegyeket szétkapkodták. Ennek ellenére egy olvasói levélre az akkori Tévéújság szerkesztője ezt válaszolta: „A PSYCHO horrorfilm, ezért nem szerepelt a Magyar Televízió műsorán, és soha nem is fog.” Szerencsére az idők megváltoztak.

Közismert még a VÉGSŐ VISSZASZÁMLÁLÁS esete is, melyet szintén leszinkronizáltak, de sokáig mégsem mutatták be. Állítólag attól féltek, hogy a közönségben félelmet kelt a legmodernebb amerikai haditechnika látványa. A Filmmúzeumban Vilgot Sjöman SZÉGYENLŐS CHARLIE című filmje tűnt el hamar a műsorról, állítólag azért, mert vicces főcímében meztelen férfiak mutogatták magukat egy fürdőben. De ezt legalább egy kis ideig láthatták az érdeklődők, Sjőman másik híres filmjét, a NŐVÉREM, SZERELMEM-et azonban nem engedélyezték, pedig készült belőle magyar kópia. Lefújták AZ UTOLSÓ ASSZONY 1980-ra tervezett magyar filmmúzeumos premierjét is, de aztán évek múlva mégis bemutatták. (AZ ÉLET TRILÓGIÁJA filmjei a csodával határos módon megúszták a cenzúrát, a DEKAMERON az álló fütyivel már 1973-ban vagy 1974-ben látható volt a Filmmúzeumban, igaz, csak három hétköznap este 10 órától.)
0
2009. július 31., péntek 15:17
Köszönöm. Olvastam ezt a lapot, de sajnos már egy példány sincs meg belőle, erre meg sajnos nem emlékszem...

0
2009. július 31., péntek 15:13
Filmvilágból sok évfolyamom van. Ha évet tudnál mondani, megtalálnám. Előre is köszönöm.
0
2009. július 31., péntek 15:12
Szia Mola Ram!

A Ragyogásra vonatkozó infót a Filmszem című lap (is) publikálta, még arra is emlékszem, hogy „Magyarország számára nem eladó” volt a hír címe. Nekem sajnos már nincs meg ez a lapszám, de nemrég mégis újra láttam egy antikvár ritkaságokat gyűjtő filmrajongó cimborám gyűjteményében.
Én is úgy tudom, Kubrick miatt kellett visszavonni az Intervideo-kazettákat, mert én például egyik budapesti üzletben sem találtam meg egy idő után.

„A Mechanikus narancstól kezdve” mondatomat helyesen értelmezted.
0
2009. július 31., péntek 15:12
Igen, emlékszem ezekre. A Mad Maxnak soha nem volt hivatalos premierje, egyszer csak játszani kezdték... sikere nem nagyon volt, mert addigra mindenki látta már. (Ezt ki is mondták a Stúdió  86-ban.)

A Halálfejesek-ügyre emlékszem, bár a filmet furcsa módon a mai napig nem láttam. Tudtommal volt Budapesten néhány előadása, aztán jött a telefon.

A hírek szerint a Végső visszaszámlálás szinkronos változata is készen állt a forgalmazásra a nyolcvanas évek közepén, de aztán csak évekkel később került moziba. A legenda szerint Kádár tett egy megjegyzést arról, hogy a film az amerikai haditechnikát népszerűsíti, ezért jegelték a bemutatót. (Kádár a cselekményes nyugati filmeket szerette, nem a "köldöknézegető" művészfilmeket, így ezeket zártkörű vetítéseken megnézte.)
0
2009. július 31., péntek 15:10
Filmvilág, Filmkultúra, Filmszem, Film Színház, Muzsika, Új Tükör.

A méltatlankodók közt volt például:

Ábel Péter
Fenyves György
Kóczián János
Veress József
Csala Károly
Ungvári Tamás
Molnár Gál Péter

és még sokan mások...
0
2009. július 31., péntek 15:00
Az akkori moziforgalmazás anomáliáiról elég csak a MAD MAX esetét említenem, mikor 1984-ben a MOKÉP(Kóczián János) hazai moziforgalmazásra átvette a filmet, ám ezért Kóczián azonnal mehetett is raportra Aczél Györgyhöz, aki leüvöltötte a fejét...
Ám, mivel Kádár végül beleegyezett, először a vidéki városokban(1986. február-április), majd a fővárosban(1986.december)is bemutathatták a filmet...
Van még egy kirívó anomália(melyre Field kolléga, TM barátom és Zs(aka Mola Ram)is bizonnyal emlékszik, az a HALÁLFEJESEK című film, mely a Vad Angyalokról készült 1968-ban, melyet szintén megvett a MOKÉP anno, sőt, le is szinkronizálták(a főszereplőt még Latinovits Zoltán szólaltatta meg magyar nyelven), ám a film mégsem került soha a honi mozikba, csak sokkal késöbb, a kalóz VHS-ek korában bukkant fel a szinkronizált változat, ami aztán(nem hivatalosan)közkézen is forgott...
0
2009. július 31., péntek 14:45
Valami hasonlót akartam én is írni, kiegészítve azzal, hogy a Dicsőség ösvényei-t is bemutatta anno a Filmmúzeum. :)
0
2009. július 31., péntek 14:38
Szia, field! Lehetséges, ez valahogy kimaradt nekem (melyik lapban jelent meg ez a publikáció?)

Lehet, hogy a Barry Lyndont be akarták mutatni, de a többiről én bizony el nem tudom képzelni, bár az akkori filmforgalmazás hozott (természetesen akkori gyakorlatához képest) furcsa döntéseket (Csak egy példa: hogy az Öld meg a shogunt! hogyan került a hazai mozikba, máig nem értem…)

Igaz, a Ragyogás 1986-ban megjelent magyarul (ráadásul egyszerre fűzve és keménytáblás, védőborítós kötésben, fel is háborodott ezen néhány széplélek! :-)), a fülszövegben említik Kubrick filmjét, elképzelhető, hogy azért, mert a MOKÉP készült (ahogy akkoriban fogalmaztak) „átvenni moziforgalmazásra”….

„A Mechanikus narancstól kezdve” – gondolom ez az ettől kezdve készített filmjeire vonatkozik, hiszen a 2001-et jóval később, 1979-ben mutatták be.

A Ragyogást az InterVideo 1988-ban megjelentette (vagyis kölcsönözhetővé tette) nálunk videón (az egyik első címe volt) – akkor még szocialista ország voltunk, bár a cenzúra az utolsókat rúgta. Később állítólag visszavonták a kazettákat (szintén állítólag: Kubrick nyomására – tényleg tudta volna, hogy mi került be a Warner első magyarországi csomagjába???) – nos, ezt én nem tapasztaltam, bár szinte naponta jártam valamelyik InterVideo-üzletben.
0
2009. július 31., péntek 11:00
A James Bond-filmek kapcsán is ugyanezt az analógiát lehetne felhozni. Még jó, hogy én 1995 végén lettem a 007-es nagy rajongója... :)))
0
2009. július 31., péntek 10:42
Mondjuk ez szerintem nagy szemétség. Mit tehetett egy szocialista országban élő filmrajongó arról hol él?
0
2009. július 31., péntek 10:36
Majdnem mindegyik Kubrick-filmet be akarták mutatni Magyarországon, de a rendező ehhez nem járult hozzá. Annak idején még a magyar filmsajtó is méltatlankodva publikálta a hírt, hogy a Ragyogást nem tudta megvásárolni a MOKÉP, mert a jogtulajdonos kijelentette, hogy a mű Magyarország (és a szocialista országok) számára nem eladó. Kubrick csak a Mechanikus narancstól kezdve szól(hatot)t bele művei forgalmazásába, ez az oka annak, hogy a Spartacus és az Űrodüsszeia mégis eljuthatott a magyar mozikba.
0
2009. július 30., csütörtök 23:56
A francba, nem sikerül Ciccnyognak válaszolnom, mert állandóan hibát jelez a rendszer...
0
2009. július 30., csütörtök 23:00
Troll 2

Szigorúan 990 alatti árkategóriában!:D
0
2009. július 30., csütörtök 21:15
Mert olyan nagy botrányok övezték a bemutatót. Ennek nincs köze az egyes piacokkal szembeni (állítólagos ?) magatartásához..
0
2009. július 30., csütörtök 21:05
Ez a kettő tényleg kivételt képez, de annyit tudok, hogy Kubrick a Mechanikus narancsot saját maga tiltatta be angliában...
0
2009. július 30., csütörtök 21:03
Azért a Spartacus és a 2001 nagy siker volt nálunk. A többit szerintem be sem akarták mutatni...
0
2009. július 30., csütörtök 20:51
Szerintem akkor Kubrick csak a kisebb országok részére nem engedélyezhette a szinkront. Mert azt lehet tudni, hogy a (volt) szocialista országokban ő kötötte ki, hogy nem vetíthetik a filmjeit. Ez az akadály csak a halálával hárult el...

Spielberg is szerintem csak a nagy piacokra engedte a München-t szinkronizálni. De ez nem baj, mert az a film eredetiben az igazi...
0
2009. július 30., csütörtök 20:43
Legenda. A magyar DVD-n van spanyol hang. Másutt megjelent német, francia szinkronnal (stb.).

A Münchenről is ezt terjesztik egyesek, mégis megjelent a fenti nyelveken.
0
2009. július 30., csütörtök 20:38
Szerintem ez még manapság is így van, bár az fura, hogy a Dr. Strangelove már kapott szinkront BD-n, gondolom vadiújat...
0
2009. július 30., csütörtök 17:40
Valaki erősítsen, vagy cáfoljon meg, de mintha a Ragyogásról olvastam volna valahol /talán itt az oldalon/, hogy Kubrick nem engedélyezte sehol sem a szinkronizálását, és a felesége sem gondolta meg magát eddig.
0
2009. július 30., csütörtök 17:27
Az ember, aki túl keveset tudott, szigorúan szinkronnal is.
0
2009. július 30., csütörtök 15:53
Közös többszörös (szinkronnal)
0