veled nem lehet vitatkozni. attól még, hogy ezt akarta elérni nem feltétlenül érte is el. a személyeskedést pedig tedd félre! magam is láttam az összes batman beginsről készült werket, s a filmet is nagyon sokszor megnéztem. elárulom, hogy nagyon szeretem is, de belátom, hogy vannak hiábái. csak saját véleményt nyilvánítottam, nem másokét szajkózom. ha neked ez fáj, akkor tényleg nem érdemes vitázni, márha neked ez vita. csak beszélgetünk filmekről, ez nem versenyfutás, hogy ki tudja jobban visszaidézni a batman extráit.
0
2006. augusztus 26., szombat 16:07
1447
Nolan a BB-nél hasonló koncepcióval közelítette meg a Denevérember figuráját. Minél kevesebbet láttatni, amikor a bűnözők szemszögéből látjuk a cselekményt. Sokkal félelmetesebbre, ragadozóbbra kívánta alakítani a figurát. Részemről örülök, amikor egy rendező nem konfekciófilmet készít, hanem bevállalja, hogy sokan finnyázni fognak az egyedi elképzeléseket látván.
0
2006. augusztus 26., szombat 14:48
685
Igen az említett filmekben nekem is tetszett. Mert ott is a feszültséget, és a pörgést kívánták érzékeltetni vele. Például a MI:3 az egyik legdinamikusabb akciófilm lett, amit valaha láttam, köszönhetően ennek a technikának. Nekem továbbra is CSAK ÉS KIZÁRÓLAG a BUNYÓS jelenetekkel van gondom. Persze, nem ettől lesz rossz film a Begins, ugyanis szerintem is a legjobb Batman. Itt csak összehasonlításról van szó az előző részekkel:)) Részemről lezárom, mert magamat ismételgetem csak:))
0
2006. augusztus 26., szombat 14:42
342
Mondjuk ebben a három filmben egyáltalán nem zavart... most hirtelen csak a Riddick film és a Batman Begins jut eszembe, ahol ez túlvezéreltnek éreztem (s mondom ezt ugy hogy a Batman Begins-t ezzel együtt is a legjobb Batman filmnek tartom).
0
2006. augusztus 26., szombat 14:38
1447
egyre diatosabb a gyors vágás, és a kézikamera, de nem a bunyós jeleneteknél -Bourne Supremacy -United 93 -Mi3 stb. stb.
De megértem ha vkinek nem tetszik, félreértés ne essék.
0
2006. augusztus 26., szombat 14:32
685
Csupán arról van szó, hogy ha van egy harci jelenet amely gyönyörűen koreografált, akkor hiba elrontani egy olyan kamerakezeléssel, amellyel akár imporvizálhattak volna, akkor sem látnák különbséget..Az egy dolog, hogy egyre diatosabb a gyors vágás, és a kézikamera, de nem a bunyós jeleneteknél. Az Alienben a feszültség érzékeltetésére használták ezt a módszert, a Ryanban pedig, így olyan érzésünk támad, mintha mi is a harctéren lennénk. Viszont nem ugyanarról a vágástechnikáról beszélünk ami pl a Tűzben edzett fériben , vagy a Dominoban tökéletesen megállta a helyét..:)
0
2006. augusztus 26., szombat 14:19
1447
ha ennyi nagy név alkalmazza állandóan akkor vmit biztos rosszul csinálnak;)
0
2006. augusztus 26., szombat 14:17
1447
nem a Ryan indította el, csak az egyszerű mozibajáró ott figyelt fel rá igazán. én azt mondom a Dogma filmek indították el igazán.
0
2006. augusztus 26., szombat 14:15
342
A Gladiátor rángatozó csata-jelenete viszont remekül idevág... bármilyen jó film a Gladiátor, amikor megkezdődik a barbár vs. római légió gyakás az valami borzalmasan van leforgatva (pedig a felvezetés csillagos ötös). Ugyanez érvényes a Begins epilepsziás kamera-kezelésére... Ha jól rémlik a Ryan közlegény inditotta ezt el, de a majmolóinak rá kéne jönniük, hogy ez csak ott müködött igazánjól :)
0
2006. augusztus 26., szombat 14:14
1447
egyébként tudni kéne miről van szó... a Beginsben sem rángatják a kamerát, ha megnézed. szupeközeliekkel dolgoznak és gyors vágásokkal. kicsit más mint a "rángatjuk a kamerát". a Bourne Supermacy...na ott rángatják..
0
2006. augusztus 26., szombat 14:12
1447
komplett shotok vannak szinte átemelve az Alienből nagytudású barátom. az megy, hogy a film KÉSZÍTŐJE mint mond a werkben és minden interjúban neked tök mind1... ja hát te ilyen okos vagy. jobban tudod mit akart elérni, mint ő maga. igazad van veled nem lehet vitatkozni.
0
2006. augusztus 26., szombat 14:10
1447
sztem nincs mit már megérteni azon a sirámon, amit inkább címezzetek Nolannak személyesen vagy a Warnernek, mert hát "hallgatnia kell ránk, a mélyen tisztelt publikumra":) /bár fogalmam sincs miért beszélsz mindenki nevében/ de utóbbiak sztem minden szempontból ELÉGEDETTEK a filmmel, úgyhogy lehet sírni majd 2008-ban is, sőt egyre több film hozza majd ezt a technikát:) A Bourne Supremacy-nál is ott panaszkodnak sokan, de le merem fogadni, hogy a hasonlóan elkészített Bourne Ultimatum még többet fog hozni a konyhára. ennyit arról mennyire is érdekli a studiot a panaszáradat. művészeti szempontból pedig mindenkinek lehet 1 véleménye. neked nem tetszik, nekem igen. ennyi. és lehet sorolni a TV sorozatokat is, amik ezt a shakey-cam technikát alkalmazzák. élén a Losttal, mindenki kedvencével..szóval nem hiszem, hogy ez a trend megállna nagy hirtelen, mert a neten 100-200 (lényeg, h végül elenyésző hányadú) ember panaszkodik miatta. tehát szokjátok meg, vagy ne nézzétek, ilyen egyszerű:)) részemről ezt lezártam.
0
2006. augusztus 26., szombat 14:07
3945
az egy dolog, hogy mit mond a werkben... az alient nem azért nem látjuk totálban, mert rángatják a kamerát, hanem azért, mert nem is akarják megmutatni. ne keverjük már a szezont a fazonnal, mi köze van az aliennek batmanhez? az egyik egy szörnyszülött, míg a másik az igazság bajnoka. úgyhogy, ha ridley scott filmjeivel akarunk párhuzamot vonni, akkor máshol kell kapirgálunk. szerintem. :)
0
2006. augusztus 26., szombat 13:37
685
még mindig nem érti:-))))
0
2006. augusztus 26., szombat 13:19
245
Akkor lehet, hogy a Kezdődik kapcsán én voltam a hülye, mert én csak egy szórakoztató filmre vágytam, nem pedig egy filmművészeti remekre. Tök jó, hogy mindenki művész, de engem ez önmagában nem szórakoztat...
0
2006. augusztus 26., szombat 12:49
1447
Így igaz. Nolan ezt el is mondja vmelyik werkben. A fickó különben is egy Ridley Scott fan ez ordít a filmről. Az Alienben is éppen az volt a jó, hogy a szörny sose volt totálban fényképezve. Milyen jó az a snitt, amikor csak egy lábat látunk Batmanből, ahogy ellép a szétvert figurák közül...
0
2006. augusztus 26., szombat 3:25
1075
Filmek:
Batman: 10/10 Batman Visszatér: 10/9 Mindörökké Batman: 10/7 Batman és Robin: 10/4 Batman Begins: 10/7
0
2006. augusztus 26., szombat 3:21
245
Képtelen leszűrni a tartalmat? Én nem leszűrni akarom, hanem látni. Amúgy hordok szemüveget, és tökéletesen látok vele. ;)
0
2006. augusztus 26., szombat 1:29
3945
pontosan. hiába tanulta meg bale ez egyébként gyönyörű harcművészetet, ha csak kevés látszik belőle.
0
2006. augusztus 26., szombat 1:28
3945
...tartalmat... ...vágással érte el, nem rángatózással...
0
2006. augusztus 26., szombat 1:26
3945
nem tudom milyen tartalmi vélsz felfedezni egy akciójelenetben, szerintem ez inkább látvány- és hangulati eleme egy filmnek. egyébként jó, hogy felhozod a gyorsaságot. tim burton batmanje szélvészgyors volt, akit ütött, az rögtön dőlt is. és ezt vágással érte el nem, rángatózással. a begins ilyen szempontból nagyon schumacher filmjeire hajaz.
0
2006. augusztus 26., szombat 0:39
685
Hehe szerintem nem érted miről beszélek. Talán a dick laurent mondta még rajtam kivül ezt a vágás dolgot. Itt arról van szó, hogy a régi Batmanekben totálból láttuk a bunyókat. És minden szépen kivehető volt. És most, hogy ráadásul kiderült hogy Bruce Wayne ugy harcművészetet tanult, így sokkal jobb lenne ha teljes egészében láthatnánk a mozdulatokat, hiszen egy szépen koreografált harcjelenetet könnyen el leget rontani rossz kamerakezeléssel. ÉS erre tökéletes példa a Begins..egyébként pedig most a különböző részek hibáit/előnyeit vizsgáljuk, nem szemüveg kérdése a dolog..:))
0
2006. augusztus 26., szombat 0:20
515
Én viszont úgy vélem, a kamera "remegésének" egyetlen egyszerű célja van: mégpedig az, hogy Batman egy filmnéző ember számára a lehető leggyorsabban végezzen az ellenfeleivel - vagy legalábbis ezt a látszatot keltse fel bennünk. Ez sikerült is Nolannek, ergo, nem csak látszat. :-) És ha valaki ezekből a dinamikus akciójelenetekből képtelen kiszűrni a tartalmat, hát hordjon szemüveget.
0
2006. augusztus 25., péntek 21:52
1447
van aki szerint működik a dolog (rendező, Warner, közönség egyik része) van aki szerint nem (közönség másik része). várjuk meg a 2008-at...