Keresés

Megjelenések

2018. augusztus 9., csütörtök 11:36
Sony
0
2018. augusztus 9., csütörtök 10:44
Ahogy észrevettem a Warner és a Paramount kivételével nem is nagyon kerültünk eddig rá egyetlen más stúdió UHD kiadványaira. lehet nem is fogunk.

A Fox is most már a Disney része, lett kíváncsi vagyok meddig lesz egyáltalán Foxos BD kiadás itt , nemhogy UHD. Universal UHD-n sem láttam még magyar vonatkozást.

Az EU-s UHD kiadványok jó része mellőzi a Dolby Visiont szabványt is (így meg hiába a beígért új és jobb HDR élmény), többnyire csak az amerikai kontinens kiadványai kapják. meg ahogy korábban már nagyon jól megfogalmaztad a felskálázással is csak mérgezik a formátumot.Láthatóan az USA UHD piac az  erősebb, mert rengeteg Lionsgate és Sony cím is(Leon a profi,Ötödik elem)s csak ott jelent meg, még Angliában,Németországban sem kaphatóak ezek. ,amik nem kis piac. A Rettenthetetlen még meg sem jelent sehol az EU-ban UHD-n, pedig egy kiemelkedő klasszikus film.  

Az UHD hazai viszonylatban sajna már eleve halott. Jelen formájában legalábbis.

Az egyetlen jó dolog, hogy régiózárat nem kapnak az UHD korongok, így lehet őket behozogatni, persze ez nem fogja pótolni azok számára a szinkront akiknek meg kell.
0
2018. augusztus 9., csütörtök 10:20
Ez az! Szinkront a Kubrick filmekre! A magyar hangos Mechanikus narancs és a Dr. Strangelove majd az egekbe repíti a hazai UHD-eladási számokat! :D
most posts by TM
0
2018. augusztus 9., csütörtök 4:03
Igen, tudom. Sőt, a Lolitához is van szinkron. No meg a Dicsőség Ösvényeihez is és a Gyilkossághoz is. Viszont valamikor (dátumra nem emlékszem) volt egy interjú vele (archív volt amikor olvastam) hogy nem szerette volna, ha a filmjei megjelennek házimozis kivitelben szinkronnal ami más mint az angol/francia/olasz/német/spanyol, mert szerinte csak ezen az öt nyelven lehet élvezni a filmjeit. Ami a legfurcsább a dologban, hogy mint Harbinger említette mind a Sonys (Dr. Strangelove) és mind az Universalos filmjén (Spartacus) volt szinkron, és nem csak ez az öt...
Valamiért úgy sejtem, hogy a "csak felirat" kitételét Kubriknak csak a Warner Bros. vette komolyan. Bár reméljük hogy azért a 4K-ra már megenyhültek...
0
2018. augusztus 9., csütörtök 1:10
Ennek nagyon örülök.
0
2018. augusztus 9., csütörtök 0:56
Minden eddigi Kubrick filmből egyedül a Spartacus DVD remaszterelt és BD változán, valamint a Dr. Strangelove BD(?) kiadásán volt szinkron is.
A 2001 korábi kiadásain is csak felirat volt, én szerintem örüljünk, ha azzal is felkerülünk rá.
0
2018. augusztus 9., csütörtök 0:48
Pedig 2 szinkron is létezik hozzá.
0
2018. augusztus 9., csütörtök 0:33
A Pro Video szerint várható a 2001 - Űrodüsszeia 4K-ban magyar vonatkozással. Bár azt még nem tudni hogy szinkron vagy felirat, elvégre Kubrick deklarálta hogy a filmjei mely európai nyelvű szinkronnal jelenhetnek meg. (Mert hogy azokon a nyelveken nem lenne elégé élvezhető. Mi a franc?) És a magyar nem volt köztük. So, we will have to wait for that.
0
2018. augusztus 8., szerda 21:50
Hát, ebben az esetben tévedsz. Legalább még egy embert érdekli a dolog :D
0
2018. augusztus 8., szerda 19:33
Bocs, hogy elrontottalak :)
most posts by TM
0
2018. augusztus 8., szerda 16:28
És?

:D :D
0
2018. augusztus 8., szerda 15:42
Múltkor még rajtam élcelődtél hasonló okok miatt.
most posts by TM
0
2018. augusztus 8., szerda 13:54
A limitált cd-ket nehéz digitálisan tárolni ha nincs meg a lemez maga, mert nem nagyon vannak meg sehol :) Plusz ugye ott a booklet ami azért ad az élményhez... De megértelek én is féltem őket, már vettem hozzájuk külső tokot is amiben tárolom őket :) Betegség ez :D
0
2018. augusztus 8., szerda 12:45
Az én tapasztalataim pont ennek az ellenkezőjét mutatják, a DVD sokkal sérülékenyebb, mint egy CD lemez. Ehhez azért hozzátartozik, hogy kizárólag új, fóliás kiadványokat vásárolok. Mint mindenfajta adathordozóból.
0
2018. augusztus 8., szerda 12:35
CD-vel csak az a bajom, hogy olyan rohadt sérülékeny, hogy még a dvd is mintha titánból lenne hozzá képest. Amúgy gondolkodtam pár izmosabb kiadáson, de ez tart vissza. Digitálisan tárolom, de az ugye meg, nem olyan.
0
2018. augusztus 8., szerda 10:59
A sima CD is CD, nem szabad sznoboskodni :D Én is veszek még sima kiadásokat azért :)
0
2018. augusztus 8., szerda 10:13
De rossz is nekünk... :D

Egyébként engem érdekelnek a filmzenék, múltkor egy Dunkirk becsúszott hozzám, csak nem emlékeztem meg róla, mivel totál mezei verzió, semmi limitált kivitel.
0
2018. augusztus 8., szerda 10:10
Ezzel a sok technikai bizbasszal, 2K-4K-felhúzás-lehúzás-remasterelés dologgal úgy lehetsz mint én a filmzenékkel, senkit nem érdekel rajtad kívül :D
0
2018. augusztus 8., szerda 9:13
Októberben a Mátrix összes része UHD-sítésre kerül (egyelőre odakint):

http://www.blu-ray.com/movies/The-Matrix-Trilogy-4K-Blu-ray/211950/

Mázli, hogy ezeket még celluloidon fejezték be, nem 2K DI-processzen, így hasonló végeredményre lehet számítani, mint az első rész esetében. 9-lemezesnek van írva, így minden bizonnyal a sima BD-k itt is remaszterelve lesznek.

Csak aztán kerüljünk is fel rájuk...
0
2018. augusztus 8., szerda 0:10
Adminisztrációból a gyengénél is gyengébb vagyok. Ránézek a hegynyi filmre és kizárom még a gondolatát is, hogy több ezer címet bepötyögjek.
most posts by TM
0
2018. augusztus 7., kedd 22:46
Nálam már most is van ilyen. :)
http://dvdlist.fenti.hu
Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom. Téged nyírlak ki utolsónak.
0
2018. augusztus 7., kedd 22:37
Szinkron nélkül nekem nem kell film. Mondjuk szinkronnal is egyre kevesebb. Ha egyszer az életben sikerül listát kreálnom, akkor indul a nagy TM-filmvásár:)
most posts by TM
0
2018. augusztus 7., kedd 17:07
Hát, elméletileg jönnek (konstans jönnek ki külföldön), viszont a legutóbbi 4 (Batman and Harley Quinn, Batman-Gotham by Gaslight, Suicide Squad-Hell to Pay, Batman Ninja) nem jelent még meg szóval nem lehet tudni hogy mikor jön ha jön a következő.
0
2018. augusztus 7., kedd 15:13
Tudja valaki, hogy jönnek-e mostanában DC rajzfilmek?
0
2018. augusztus 7., kedd 14:23
BD kiadványok tekintetében a Bontonfilm és a Pro Video összességében inkább másfél kiadónak tekinthető... Maximum.
Üdv a Tudatos Fogyasztói Társadalomban!
0