Keresés

Megjelenések

2014. november 10., hétfő 19:10
Ez simán beleszarás a levesbe, semmi más. Aztán engem qrvára nem érdekel, hogy Disney a bűnös vagy a ProVideo.
0
2014. november 10., hétfő 19:07
Egy kicsit elmerengtem ebben a Galaxis őrzői BD nem megjelenésben. Hátha valamelyik érkező felhőcég húzócímének szánják vagy valami hasonló. Bár lehet, hogy semmi valóság alapja nincs, de akkor is elég brutális lépés egy ekkora sikerfilmet mellőzni BD formátumban.
Egyébként valami nagy susmus lehet, ha még konkrétumokkal sem tudnak, vagy nem akarnak szolgálni...
0
2014. november 10., hétfő 18:22
Az "országozás" kicsit (vagy nem kicsit) már elcsépelt szófordulat, ami van hogy indokolt, van hogy nem, itt most én azért nem érzem teljesen ideillőnek, mivel egy másik országú "elosztóból" érkezik be, szűrődik át az anyag. Az eredeti forrás, az amerikai stúdió nem közvetlenül velünk egyeztet, nem itt tárgyal le minden részletet, nem akar már direktbe nekünk jót tenni. Volt amikor ez még inkább volt így, de mivel anyagilag ez annyira nem működött az ő "dollárszemeinek" tetsző módon,ezért azóta csak "letudja" magának ezt a térséget, s pont nem érdekli, hogy most itt bizonyos címből mi és hogyan jut el hozzánk. Ha az üzleti partnere egy lépésben oldja meg a tévéjogokat és a hordozó kiadását, ami miatt adott esetben ugrik az eredeti képarány, a kettőnél több csatornás hang, ha egy lemezben oldja meg a 2D-t meg a 3D-t, amivel pixelek veszhetnek el, ha (jó esetben) csupán a szabvány csomagolást biztosítja, exkluzív körítés nélkül, akkor az a külföldi stúdiónak úgyis jó, mert már rég kiszámolta, hogy felesleges neki jobban a kegyeinket keresnie, attól nem jön be neki annyival több lóvé, hogy ilyenekkel "bíbelődjön". A másik fele meg a "rideg valóságot" elvileg testközelebbről érzékelő hazai partner, aki meg már esetenként aránytalanul is biztonsági játékot folytat, amibe annyira beleszokott már, hogy még egyes címeknél sem mer "nagyot álmodni", kockáztatni, lobbizni, kilincselni a szebbért, jobbért, többért. Na most ha ez a két irányból áradó negatívum még össze is ér, akkor van igazán szar a palacsintában, s bizony sajnos arra kell felkészülni, hogy a jelenlegi helyzet csak rosszabb lesz, mint most.
most posts by TM
0
2014. november 10., hétfő 17:18
Meg úgyis mindegy. Ez az ország régen nem arról szól kinek mire lenne szüksége, hanem ki, mit és hogyan akar a másikra rátukmálni.
0
2014. november 10., hétfő 16:08
Majd úgyis kiderül.
0
2014. november 10., hétfő 16:07
Azt még érdemes lett volna megkérdezni, hogy ez most minden Disney filmre vonatkozik vagy csak a Galaxis őrzőire?!
0
2014. november 10., hétfő 14:25
Az ilyen esetekben azt kell mondani, hogy hízókúrán vagy.
most posts by TM
0
2014. november 10., hétfő 13:21
Sziasztok!! Telefonon érdeklődtem a Pro Video forgalmazónál a A galaxis őrzői c. film BD kiadásáról és újfent megerősítették, hogy csak és kizárólag DVD-n fog megjelenni, sem most, sem pedig később nem adják ki. A kérdésre, hogy miért, csak annyit tudtak mondani, hogy belső információkat nem áll módjukban megosztani a fogyasztókkal. Vagyis amíg náluk vannak a Disney jogok, addig semmi esély arra, hogy megjelenjen. Elszomorító, hogy itt tartunk 2014-ben is. :S
0
2014. november 9., vasárnap 0:26
Kedves Dániel már BTL-esként sem volt egy zseni anno egy ismert reklámügynökségnél. Csak folytatja a pályafutását.
0
2014. november 9., vasárnap 0:01
Pont az, hogy semmi. A probléma legyűrte megoldóját. :)
0
2014. november 8., szombat 23:58
Mi az új fejlemény?
0
2014. november 8., szombat 22:44
Ajaj, a probláma nagyobbnak tűnik, mint gondoltuk...
0
2014. november 8., szombat 12:22
Tudtommal a Pro Video adja ki decemberben.

0
2014. november 8., szombat 11:56
Ez az új Herkules a The Rock-os nem provideos remélem. Már szinte mindenhol kint van a várható megjelenés vagy megjelent, nálunk még semmi hír. Na jó nem leszek pesszimista, megjelenik BD-n itthon is.
0
2014. november 7., péntek 0:16
Mindenestre az szívmelengető, hogya Tammy és a Kavarás című filmek BD kiadásaival talán sikerül fellendíteni a haldokló piacot. Talán az ezen címekbők majd eladott 10000000000000000000 db jobb belátásra bírja a kiadót.
0
2014. november 6., csütörtök 23:04
Tudom, ezért nem értem.
most posts by TM
0
2014. november 6., csütörtök 22:53
Legutóbb a Vasember 3-mal szopatták meg a magyar közönséget (ami azért nem volt egy olyan nagy bünti) valami kamerás fiaskó miatt. Érdekelne, most mi állhat a háttérben.
Mindenesetre nem hiszem, hogy az idejekorán virágboltba kikerült filmek miatt kaptuk ezt a maflást, ilyen téren inkább a rukszkikat kéne csesztetni. Komolyan mondom, jóformán le sem forgatták az adott filmet, az oroszoktól már szedni lehet. Zenék terén még durvább a helyzet.
0
2014. november 6., csütörtök 22:26
Amikor a nyolcvanas évek végén Fenyő János a VICO-val úgy adott ki A dzsungel könyve, meg Micimackó műsoros videokazettákat, hogy a Disneynek kb. a két háború között volt azt megelőzően budapesti irodája, azaz full jogsértő módon kaszáltak vele, akkor a "mérges" Disney annyira megharagudott, hogy max. két évvel később sorba jöttek a hivatalos VHS-megjelenései, először a Hamupipőke, majd az Aladdin és a Hófehérke. Kétlem, hogy mostanában ehhez hasonló kihágás történt volna. Torrentre és/vagy kis példányszámra tudok gondolni, de "lekamerázás" más országokban is történik, a szar piacunkra meg más, ugyanolyan kvalitású stúdiónak nem derogál behoznia a kasszasikereit.
most posts by TM
0
2014. november 6., csütörtök 21:58
Gondolhattam volna... kösz!:)
most posts by TM
0
2014. november 6., csütörtök 21:36
És mi van a Pro eddigi teljesítményével? Butított Eredet dvd, új filmeknél egyre gyakoribb a 2.0-ás hang, vagy ott van a Szabotázs dvd esete és még lehetne sorolni. Nem úgy tűnik, hogy a helyzet magaslatán állnànak és lehet, hogy a nem professzionális hozzállásuk eredménye, hogy nem jelentethetnek meg Disney filmeket... Úgysem fogjuk tudni mi volt az ok, de holnap megpróbálom felvenni a kapcsolatot a külföldi jogtulajjal.
0
2014. november 6., csütörtök 21:29
Pedig úgy néz ki, ez irányban megy majd a kommunikáció.
0
2014. november 6., csütörtök 21:27
Hibás bejegyzés
0
2014. november 6., csütörtök 21:26
Bocsi, de nem tökmind1, kihez kerülnek a jogok, ha a Disney mindenkinek keresztbetesz, ha Magyarországról van szó?! Talán itt lenne az ideje inkább őket cseszegetni...

Különben is, Fox fanfárt akarunk a Star Wars VII elé!:-P
(Na meg Star Wars VII Blu-rayt, különben dühbe jövünk.)
Üdv a Tudatos Fogyasztói Társadalomban!
0
2014. november 6., csütörtök 21:25
Igaz, de hátha idővel lát fantáziát más cég olyan címekben, mint Bosszúállók, Star Wars... Nem hiszem, hogy a Disney odacsapott volna az asztalra: márpedig a magyarok nem kapnak őröket, punktum.
0
2014. november 6., csütörtök 21:22

ezzel annyi a gond, hogy azért mert elkerülnek tőlük a jogok, még nem feltétlen fog az új kiadó visszamenőleg egy-két éves filmeket kiadni... :(
0