A héten megnéztem a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmet. Nagyon tetszett. Bár teljesen más műfaj, de a 2011-es A torinói ló óta nem álltam fel ennyire elégedetten egy magyar film megtekintése után. Friss, üde, kreatív, és hétköznapi. A többségében amatőr / vagy alig ismert (még nem elrontott) szereplők olyan közel hozzák a történetet, ahogy a "nagy", népszerű, sokat foglalkoztatott magyar színészek többsége szinte sosem tudják a kiművelt, színházi beszédmodorukkal és maníros játékstílusukkal (tisztelet az olyan kivételeknek, mint amilyen Cserhalmi György vagy Szervét Tibor).
Itt egy film, ami nem egy szokásos limonádé vígjáték, hanem aktuális problémákról szól, egy életérzést képes közvetíteni. Talán a legreálisabb filmes Pestet is ebben a filmben láthatjuk. Pest általában vagy új jelenik meg a filmekben, mintha imázsfilmet forgatnának, vagy pedig mint egy lepukkant posztszocialista. Pestben sok minden benne van: gyönyörű házak, meg lepukkant házak, meg amúgy teljesen átlagos házak is. A történések a valóságban sem mindig naplementében a Lánchídon vagy a Rózsa dombon történnek, nem is valami lepukkant, elhagyott gyárban, hanem ahogy itt: kocsmákban, bárokban, lépcsőházakban, lakásokban.
S mennyi élettörténetet villant fel, ami élővé teszi. pl.: a főhősben lévő örök tüske, amiért a barátai, hagyták, hogy megverje a nem tudom milyen Ricsi, és nem segítettek. És mikor találkozik vele felnőttként, kiosztja, de valamilyen egészen más reakciót kap és embert kap, mint amire számított.
Ragozhatnám még, de csak abban bízom, hogy nem kell még 1-2 évet várni mire kijön. bár a Saul fiát még nem láttam (mint nagy sikerű, új, magyar filmet), de az elmúlt évekből nekem eddig ez a film viszi a pálmát. Szabó Ajtója szívmelengető, bár olyan mint egy TV film, a Délibáb kudarcba fulladt, a Fehér Isten pedig hosszú és szerintem nem egészen tudja mit akart (de legalább európai minőségű alkotás).