24 By the way, nekem a harmadik.24 top 5 (mivel a 6.-t nem láttam még)1. 3.évad2. 5.évad3. 1.évad4. 4.évad5. 2.évad
0
2007. november 6., kedd 13:54
9368
Ezzel azt hiszem sokan így vannak :D "Melyik a kedvenc 24 évadod?" :D "Az amelyiket nézem" :D
0
2007. november 6., kedd 13:48
2212
Ez van, ízlések és pofonok. Én imádom. :)De a listámon szereplő első 4 közül nehezen tudnám megmondani, hogy ténylegesen melyik a kedvencem. Talán amelyiket épp nézem. :)
0
2007. november 6., kedd 13:45
1975
Kés/alatt
Nem azt mondom, hogy nem kell változtatni, de szerintem túl korán váltottak. Az elsőben minden egyensúlyban volt és egy nyerő recepten nem muszály vátoztatni azonnal. Ugye ott voltak az orvosi esetek, amik legalább olyan érdekesek voltak számomra, mint a családi szál sőt... A thrilleres szál szintén ott van, de a sok nyüglődés az emberi kapcsolatok tekintetében már kicsit túlzás volt szerintem. Én speciel a Wilbur vonalat kihagytam volna egy az egyben.
0
2007. november 6., kedd 13:41
9368
LOST
A Lost-ot annyira már nem szeretem. Az első évad zseniálisan jó, utána már inkább csak rétestésztanyújtogatás. A harmadik évad sem köt le. Hiába megy péntek esténként, olyankor általában más programot találok barátnőmmel (legutóbb DH4, ill kés/alatt 1.évad). A Lost egyáltalán nem érdekfeszítő, bár a karakterábrázolásaiért lehet szeretni, mert tényleg elég részletes. De a túl sok megoldatlan szál nem tesz valami jót a sorozatnak. Egy év alatt kb. 8-szor próbáltam rávenni magam, hogy megnézzem a 3. évadot, ami állítólag jó, de sosem sikerült, számomra unalomba fulladt a sorozat.
Lost 1. évad 8/10 Lost 2. évad 5/10 Lost 3. évad 6/10 (amennyit képes voltam megnézni belőle kb. 6-8 rész)
0
2007. november 6., kedd 13:37
1975
Tehát kedvenc sorozataim:
Férfi létemre azt kell hogy mondjam, hogy a Született Feleségek a No.1. Ami még nagyon tetszett: Carnivale, Odaát, Drót
A sorozat kollekcióm pedig a következő:
Carnivale 1.évad Carnivale 2.évad Polip díszdoboz Kés/alatt 1.évad Kés/alatt 2.évad Kés/alatt 3.évad Lost 1.évad Lost 2.évad Született Feleségek 1.évad Született Feleségek 2.évad Az Elit Alakulat Shogun Drót 1.évad Drót 2.évad Drót 3.évad Odaát 1.évad Róma 1.évad A Bermuda-hárömszög.. (mini sorozat) Rejtélyek városa Teljes sorozat Spongya Bob 1.évad Rózsaszín párduc Teljes Gyűjtemény ( Rajzfilm ) Batman rajzfilm 1. évad/1 Angyalok Amerikában (mini sorozat)
Eddig...
0
2007. november 6., kedd 13:33
2212
Az én kedvenc sorozataim: 1. LOST2. Kés/alatt3. 244. Prison Break5. Heroes
0
2007. november 6., kedd 13:32
2975
kés/alatt ebben igazad van teljesen, bár az is egy kérdés, hogy nagyjából változatlan karakterek mellett meddig lett volna érdekes. ez a konstans szembenállás működött annak idején pl. a dallasban, de hogy itt működött volna-e sokáig, nem tudom. nem volt abban a konfliktusban önmagában annyi sztem, ami vitte volna a sorozatot.
0
2007. november 6., kedd 13:32
9489
No, ezek közül a legutolsót szoktam majdnem minden nap megnézni. Első kettőt nem ismerem, a Keeping Up Appearances-t pedig eddig egyszer szerencséltettem látni. Viszotn segítek a memóriádnak: Waterloo Road, Love soup (azt hiszem, az a címe), ésss, na a címekkel bajban leszek, de a Stephen Fry-os marketinges sorozatot is többször néztem már, és persze, az Office is megy BBC Prime-on, de az nekem nem a szívem csücske. És még tényleg hosszan lehetne sorolni... Remek adó a BBC Prime az anglománoknak!!! (is)
0
2007. november 6., kedd 13:30
2975
nancy ül a fűben tényleg, ezt majdnem elfelejtettem, pedig tényleg ott van a szeren. idétlen fűárus a sznob kertvárosban - garantált a röhögés. remélem, az FHE bevállalja a későbbi évadokat is! nem is drága, érdemes egy próbát tenni vele! ja, és Frederic: ennek is f@sza a főcímzenéje :)))
0
2007. november 6., kedd 13:29
1975
Kés/alatt
Nekem jobban tetszett az 1.évad Christian karaktere, mert sokkal nagyobb volt a kontraszt a két doki között. Érdekes mondjuk, hogy a sorozat előrehaladtával majdnem hogy felcserélődött a két főszereplő karaktere, ami annyira nem állt jól Sean-nak szerintem, mint Christiannak.
Kedvenc sorozataim:
Férfi létemre azt kell, hogy mond
0
2007. november 6., kedd 13:15
9368
Ha már San Francisco utcáin, akkor tegyük mellé a Magnum p.i.-t is :) Az is egy klasszikus és szintúgy Viasat3 :) A sorozatuniverzum legkeményebb karaktere Higgins :)
0
2007. november 6., kedd 13:10
182
French and Saunders The Vicar of Dibley Keeping Up Appearances Két korsó sör egy csomag csipsz
és még biztos van de most ezek jutottak eszembe.
0
2007. november 6., kedd 13:02
9489
BBC Prime-on melyik sorozatokra gondolsz konkrétan?
0
2007. november 6., kedd 13:02
182
Huff:
Idegesítően nagyszerű sorozat, nincs folyamatos akció mégis az embert a frász kerülgeti mi lesz a következő részben.
Nancy ül a fűben:
Valami hasonló, de baromi vicces.
Sírhant művek:
Számomra az első klasszikus. :)
és amik még nagyon:
House, Drót, Dexter és pár sajnos itthon csak a BBC Prime-on látható BBC sorozat .
0
2007. november 6., kedd 12:21
6697
Kés/alatt Durva jó sorozat, én is a nyáron "találtam" rá a Viasaton, szerencsére az elejétől kezdve sikerült elcsípnem, erősen gondolkozok rajta, hogy a 5. évadot most töltsem vagy várjak a Viasatra :) Idén meglepően sok sorozatot fedeztem fel, van amelyik csak most kezdett igazán tetszeni. Pl. Las Vegas, Dexter, Holtsáv, Kés/alatt, San Francisco utcáin stb. S érdekes mód mint a Viasat 3-on, nem csoda, a legjobb csatorna. De idén nagyon tetszik a Prison Break, viszont a Heroes 2. évada nem valami nagy szám, sajnos. Majd a Lost 4. évada, az üt mindent, no meg a CSI jelenleg is futó 8. évada. Ezek azok a sorozatokat, mleyeket napi/heti szinten követek jelenleg, de még sok jó sorozat van, ami most pihen vagy már véget ért.
0
2007. november 6., kedd 12:12
9368
nip/tuck
0
2007. november 6., kedd 12:11
9368
Nekem a második évad is kifejezetten tetszik, a harmadik pedig ismét egy állat évad lett... de igazából ezt a sorozatot nem évadban nézem, hanem úgy egészben... nem is akarom elkülöníteni a részeket nagyon.
SPOILER
Az tény, hogy Mattből kicsit sok volt a 3. évadban. De pl nekem kifejezetten tetszett Wilbur születése :) És Christian jellemfejlődése is, ahogy megszerette a gyereket és őt helyezte előtérbe.
SPOILER VÉGE
Pont ez a jó ebben a sorozatban, hogy ugrál a műfajok között. Ez olyan sorozat, mint a Keresztapa filmben :) Univerzális bölcsességgel rendelkezik :)
0
2007. november 6., kedd 12:11
1975
Drót
Felhívnám még a figyelmet az egyik kedvenc rapperem: Method Man (Cheese) feltűnésére a sorozatban. Ez is kellemes meglepetés volt. :-)
0
2007. november 6., kedd 12:07
2975
drót teljesen egyetértek azzal,, amit írtál, szerintem is picit gyengébb a 2. (az általad említett okból), viszont a harmadik mindent visz.
0
2007. november 6., kedd 12:04
3945
az utóbbi hónapokban a jóbarátokat néztem újra. most így harmadik fogyasztásra már a rosszemlékű tizedik évad sem tűnt olyan semmilyennek. kéremszépen, ennek is megvannak az értékei, és hát valahogy be kellett fejezni a sorozatot.
0
2007. november 6., kedd 12:03
1975
A számból vetted ki a szót. Látatlanban megvettem mindhárom évadot, de nem csalódtam. Az 1. jó volt, a 2. kicsit gyengébb, vagy egyszerűen csak kicsit más.
SPOILER
Nem tetszett, hogy nagyon elhúzták az elejét és a nyomozócsoport csak a 5-6. rész környékén áll össze. A másik, hogy számomra egy fokkal érdekesebb volt a drogárus feka vonal, mint a dokkmunkások.
SPOILER OFF
A 3. évadot tegnap kezdtem el. Éjfél körül hagytam abba a 6. résznél. 6 rész egyhuzamban azért jelzi, hogy nem kicsit ragadott magával a sorozat. :-) Egyértelműen a 3. a legjobb évad. A néző már kiismeri magát a sok szereplő között és a sztori sem olyan lassan áll össze, mint a többi évadban, köszönhető ez a 2. évad mellékszálának, ami nyomon követi az 1. évad szereplőit is. Itt már nincs időhúzás, már az első részben belecspnak a lecsóba. :) Asszem mondhatom, hogy kellemesen csalódtam a Drótban.
0
2007. november 6., kedd 12:03
17243
hű, még csak másfél tucat hozzászólás született, de már szóba került 3-4 sorozat. hadd kérjek meg mindenkit, hogy a hozzászólásában vastag betűvel emelje ki, hogy épp melyik sorozatról beszél. köszi. :)
0
2007. november 6., kedd 11:57
2975
kés/alattból nekem is az első jött be igazán.
SPOILER a 3.ban nagyon sokat foglalkoznak a tinicsávó hülyeségeivel, az a neonácis rész meg kifejezetten ciki
0
2007. november 6., kedd 11:55
2975
drótra buzdítanék még mindenkit, én already többszöri ajánlására fogtam bele, de nagyon nem bántam meg. nagyon lassú, realisztikus sorozat, de valami hihetetlen intelligens. ez az, ahol a karakterek annyira árnyaltak (főleg a 3. évadra), hogy olyan nincs más sorozatban (filmben meg eleve kizárt, hisz ott nincs ennyi idő a karakterépítésre). már nagyon várom a 4. évadot.