A Mikulás levele
Kedves Gyerekek!
Az idén nem látogatlak meg benneteket, nem mászom be a kéményen keresztül, nem bujkálok, hogy nehogy észrevegyetek amikor a mocskos és büdös csizmátokba belerejtem azokat a finom és drága csokikat. Nem kérdezem meg, hogy jók voltatok-e, meg hogy mi a kedvenc versetek (kis köcsögök nem is tudjátok, hogy mi az a vers), nem próbálok a hitelesség kedvéért olyan sztorikkal előhozakodni, amiket harapófogóval szedtem ki a szüleitekből, nem, nem és nem.
Öreg vagyok már bohócnak. Ne hebegjetek, habogjatok, hogy kikeféltétek a csizmátokat, meg, hogy milyen k****ra vártatok, meg hogy egyáltalán nem direkt löktétek le azt az idős nénit a troliról. Nem érdekel az egész, tetű kis mászóka-rongálók, tele van a hócipőm azzal, hogy egy évig rám se csörögtök, ma, december 6-án pedig mind ott követelőztök a cipős szekrénynél. Hát menjetek a fenébe!
Mindegyik kérjen az anyjától egy százast és vegyen magának csokit a sarki éjjel-nappaliban.
Egyébként a minap valaki azt mondta nekem, hogy 2002-ben nem divat a piros és igazság szerint egyáltalán nem szexis a szakáll és a nagy has. Hát jó, legyen. Elmentem egy fitness klubba és a kezdeti problémák után (beszorult a bojtos csizmám a szobabiciklibe és ráborultam a futógépre) leadtam pár kilót, egész jó lett a közérzetem, leszámítva azt, hogy kiújult a müzli-allergiám. Elmentem pár új cuccot venni és a régi piros szettet elégettem. Szóval most frissen vagyok borotválva, szürke öltöny, fehér ing és nyakkendő van rajtam, autóval járok, eladtam a a rénszarvas szánt. Rám se ismernétek, pedig én vagyok a
Mikulás
