Hát először is, ízléstelennek tartom, hogy a filmet Morgan Freeman nevével és fényképével a borítón kívánta eladni a Cesar film, mégpedig azért, mert hiába nagy név MA 2007-ben, 1985-ben ez a szerepe csak szimpla szövegfelmondás, abból sem sok és nem is bír művészi értékkel. Persze ha nincs M.F. a borítón, mit is lehetne rátenni?A film nem celluloidra, hanem videora készülhetett, vagy legalábbis nem filmkamerával, hanem televíziós stúdiókamerával, mindenesetre nem ad filmszerű képi élményt. Aki látott ekkortájt (1985) készült Colombot, Meghökkentő meséket, Fekete Viperát, sejtheti, hogy mire gondolok.Szinte ordított a filmről, hogy valami ócska, gagyi stúdióban vették fel. Történet: hát az nincs sok benne. Egy lineáris idővonalon haladó cselekménysort látunk, mintha egy színházi előadást vittek volna mozgóképre. Szereplők: hiteltelenek, modorosak, műmegjátszósak. Ez egy korabeli politikai vitairat a halálbüntetés ellenzőiről és támogatóiról. Jeff Fahey végül azóta sem lett sztár, megmaradt a B és C kategóriás mozik szereplőjének, ez alapján az alakítása nyomán nem is kétséges, hogy joggal.A női rajongói (ha vannak ilyenek) pár másodpercig gyönyörködhetnek szőrös felsőtestében és vakítóan kék szemében, de ezen túl ne várjanak sokkal többet.Nincs ebben a moziban semmi ami miatt megtekintésre ajánlanám: se csavaros sztori, se hiteles érzelmek, se izgalom, se katarzis.Azaz katarzis mégis van: az öröm a film végén, hogy vége van.Az ilyen és ehhez hasonló színvonaltalan filmek kiadását törvény nem tiltja, de az elvesztett vásárlói bizalmat nagyon nehéz visszaszerezni. Márpedig a bizalom a Caesarfilm irányába részemről a Paradicsom... és Pokol filmmel véget is ért.Végül poénnak tartom, hogy a kiadó honlapján ezt is képesek voltak leírni, mintegy a film ajánlásaképpen:"szívbemarkoló történet- tele izgalmakkal"Kívánom, hogy ennél sokkal több izgalmat sose lássanak filmen.Még megárt.Aki pedig a kiadói honlap alapján 5.1-es hangot és 16:9-es képet vár, mondjon le róla, egyik sincs, se az a rengeteg extra, ami ott fel van sorolva.
0