VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!!
Már csak azért is érdemes Russell filmjét választani elsőként, mert a brit rendező volt az egyetlen, aki filmjéhez a regény valamennyi publikált változatát felhasználta, mondván, hogy bizonyos motívumokat a szerző a korai verziókban jobban kidolgozott. Nem véletlen, hogy Lawrence többféle változatban megírta a könyvet, és a közismert verziót már nem dolgozta át ismét, mivel az felelt meg a legjobban az elveinek. Lawrence filozófiájának egyik alaptétele ugyanis, hogy szerinte a nemiség és a szexualitás – mint természetes emberi ösztönök – az intellektus fölött állnak, sőt az intellektust tekintette végső soron az emberiség egyik megrontójának.
Russell filmjében (a leghíresebb regényverziónak megfelelően) Lady Chatterley enged természetes ösztöneinek és testi vágyainak, és elhagyja férjét a vadőr kedvéért, aki mellett egzisztenciálisan alighanemnehezebb élete lesz, de valószínűleg összességében mégis boldogabb. Ez a Lady Chatterley nem egy tüzelő szuka, aki fűvel-fával lefekszik, pedig megtehetné, hiszen lehetősége is lenne rá, sőt férje is arra biztatja, hogy tartson szeretőt. (Igaz, ő rangbéli férfira gondolna, nem a vadőrre.) Ez tehát a Lawrence-sztori valóban optimista befejezése, nem pedig az, ami Ferran filmjében látható. A francia rendezőnő ugyanis nagyvonalúan kihagy fontos motívumokat, jelentéktelenné alacsonyít fontos szereplőket (pl. Mrs. Boltont), s ezáltal az ő hősnője nemigen több egy hervadozó (öregedő?) asszonynál, aki unalmában (!!) félrelép a daliásnak nem igazán mondható kopaszodó erdőkerülővel. (Ahhoz ugyanis, hogy ez a kaland több legyen szimpla félrepolkázásnál, árnyaltabban kellett volna ábrázolni például Sir Clifford alakját.) A Ferran-verzió végén a hősnő nem hagyja el a férjét, csak megpendíti ezt a lehetőséget. Az idejétmúlt erkölcsi felfogást valló nézők persze boldogok e befejezés láttán, hiszen a LÁTSZAT (és a – boldogtalan – házasság) fennmaradt, s az teljesen mellékes (szerintük), hogy a Lady ezzel tulajdonképpen tovább hazudik a férjének, a szeretőjének, sőt saját magának is. Ennyit az optimista befejezésekről és az emberi mivoltukban lealacsonyodott Lady Chatterley-kről.
Mindenki a maga értékrendje alapján döntheti el, hogy vajon az a Lady Chatterley-e a szimpatikusabb a számára, aki vállalja félrelépése minden következményét (a gyereket is!), és nekivág egy új, bizonytalan, de a korábbinál boldogabbnak tűnő életnek, vagy az a Lady Chatterley, aki tovább folytatja a képmutatást még saját maga előtt is, és tovább kínlódik (a mellesleg vagyonos) Sir Clifford mellett, hiszen végtére is a testiséget más feleségeként is megkaphatja Parkintől.