SPOILERVESZÉLY!!!!
Szia Angelus!
Elolvastam az írásod, s mivel köztudomású, hogy milyen rosszindulatú és kekec pali vagyok, most könyörtelenül ki is vesézem. Bár az udvariassági szabályok azt követelnék, hogy előbb a pozitívumokat vegyem előre, ezt most mellőzöm, mivel nem vagyok udvarias sem, ráadásul nem lehet a végére hagyni egy komoly tévedést, amit meg is ismételsz a hozzászólások között. A KAMERALES ugyanis nem 1962-es film, ahogy a szöveged címében szerepel, hanem 1960-as. Rejtély, miért ragaszkodsz makacsul a hozzászólások között is az 1962-es évszámhoz, hiszen az IMDB is 1960-as évszámot ad meg a film adatlapján, sőt a bemutatók között is ott szerepel, hogy: UK 7 April 1960 (London) és UK 16 May 1960. Az általad idézett USA-bemutató dátuma ugyan helyes, de teljesen mellékes, mivel a filmek gyártási évét nem az amerikai, hanem az első nyilvános bemutató szerint adjuk meg. Az is mellékes, hogy Amerikában a PSYCHO 2 évvel előbb látható volt, mint a KAMERALES, attól még a KAMERALES 1960-ban készült.
Érdekes mindaz, amit írsz, főleg azért, mert én ilyesmiket nem olvastam ki a filmből. Szerintem egyáltalán nem személytelenek az emberek a főszereplővel, többségük – nemüktől függetlenül – kifejezetten barátságos vele. Kicsit erőltetettnek érzem a párhuzamot a felsorolt filmekkel, hiszen a KAMERALES főszereplője például egyáltalán nem skizofrén személyiség, mint a PSYCHO-é vagy a NŐVÉREK-é, a HALÁL A HÍDON-ban pedig én nem fedeztem fel „elnyomott szexuális aberráltság”-ot, hiszen a kéjgyilkosságok mindössze azt a célt szolgálják, hogy a hősnő megölése egy sorozatgyilkosság részének tűnjön, és ne legyen nyilvánvaló a kapcsolat a film eleji balesettel.
Személy szerint én úgy gondolom, hogy Mark gyerekkora és viselkedése közötti kapcsolatot annyira elnagyoltan magyarázza meg az alkotó, hogy én egyáltalán nem tudok vele se kényszerűen azonosulni akkor, amikor a kameráján át láthatók a történések (ez számomra olykor kifejezetten erőltetett megoldásnak tűnt), se önszántamból, amikor a film végén bevallja tetteit. Ugyanígy nem tudok azonosulni más szereplőkkel sem. Az áldozatokról szinte semmit nem tudok meg, ezért érdektelenek számomra. Semmi „mögöttes” jelentéstartalma nincs számomra az anya vakságának (legfeljebb annnyi, hogy a vak ember jobban látja Mark romlottságát, mint a látók), Markkal szembeni gyanakvása, behatolása a férfi lakásába szerintem funkciótlanul lóg az események között, erőltetett megoldásnak tűnik. Témaválasztásában Powell kétségtelenül kora előtt (vagy a PSYCHO-t nézve inkább: a korával együtt) járt, képi megoldásai ugyanakkor szerintem már-már zavaróan visszafogottak, pszichologizálása nem elég mély és átgondolt, éppen ezért jószerivel azt magyarázhatunk bele, amit akarunk. Számomra érdekesebb értelmezési lehetőségnek tűnik az önreflexió, hogy a filmezés mint voyeurizmus magára Powellre is vonatkoztatható tevékenység, és az „önéletrajzi” vonulatot erősíti, hogy a főhős gyerekkori énjét Powell gyermeke, az apját pedig maga Powell alakította.
És a végére maradtak a legkekecebb, leggonoszabb észrevételek. Mivel olykor magam is írogatok hosszabb filmismertetőket, tudom, hogy mennyire nehéz egy nagyobbb szöveget stilisztikailag-helyesírásilag kézben tartani, pedig ez nagyon fontos lenne, hiszen az effajta hibák elterelik az olvasó gondolatait, esetenként a mű értékét is csorbítják. Hiszen ha frusztráltság helyett flusztráltság olvasható az elemzésben, az olvasóban esetleg felmerülhet, hogy ért-e a szerző ahhoz, amiről ír. Az „eggyetelen nő” szintén furcsa szóösszetétel. Gyakoriak a vesszőhibák, több helyen hiányzik, pedig az értelmezés miatt szükség lenne rájuk.