könyvajánló topik

Emelem a kalapom

Gratulálok, szép gyűjtemény!

De ez csak a Drive-val kapcsolatos magánvéleményem. :)

Lufi, tudod! :)

"Lebeg"?!

Annál pont fordítva lehet, leírva nem lebeg úgy, mint vászonra fújva. :)

Az Obliviont rögtön felismertem, mint ahogy az Upside Down-t is. :)

Azért, ha sikerült elolvasni, kérlek, ne fojtsd magadba az élményeidet:). Szerintem erre fokozottan igaz, hogy "jobb kint, mint bent":).

És csak még egy megjegyzés a "remek film = remek alap" megjegyzésre: hiába szeretem és tartom nagyra a filmet, a Drive könyvváltozatán alig bírtam átverekedni magam...

Hát ezért dolgozok én vele :D??

:-))) Persze!

Tényleg, láttam is, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget...

Köszi! :)

Lett volna értelme, hogy külön is felhívjam a figyelmed erre a romantikus-"komikus" drámára?

Egyébként meg a "tudodhol" hetekig kint volt a plakátja a fejlécben:)...

"I`m trying to be kind instead of right.".

Azt hiszem, majdnem mindent elmondtam, amit szerettem volna, minden más győzködésnek tűnne. Az összefoglalóban levő kívánság részben Neked szólt, a film forgatókönyve iránt érzett vélt vagy valós ellentétünk kapcsán, hogy meglegyen a lehetőség -ha Neked esetleg nem megy az angol-, hogy a könyv Nálad is kifejthesse a hatását. Ha meg megy, akkor ez az akadály is elhárult:)!

Remek írás után megtudtam, hogy van ilyen film is... :)

Remek filmnek csak remek lehet az alapanyaga. :)

Kicsit sajátos lesz ez az ajánló, mert nem tudok (de nem is igazán akarok) úgy csinálni, mintha a The Silver Lining Playbook c. könyvet önmagában olvastam volna, és nem a "belőle" készült film iránt érzett lelkesedésem és felháborodásom (igen, ez valahogy nálam megfér egymás mellett, nyilván más-más miatt:)) vitt volna rá arra, hogy Patrick és Tiffany történetét ne csak akként a jelentős részében ripacs közhely-limonádéként ismerjem meg, ahogy a vásznon nekem lepergett. Éreztem, hogy kettejük története nem / nem lehet pusztán egy "gagyisított inverz Terminátor" (fröccsöntött műanyag az élő szöveten...), és dühített, hogy a forgatókönyvíró a két órás játékidőt csak karakteridegen, felesleges, önellentmondásos "pótszerek" (pl.: kényszeres bukmékerkedés, karácsonyozás, súlytalanított táncikálás, stb.) segítségével tudta és akarta kitölteni, miközben a főszereplői kapcsolatának egyengetését elfelejti a film egy jelentős részére, hogy csak az utolsó öt percre hozza őket vissza. Annak is meglesz majd a kerete, hogy kifejezzem a David O. Russell iránti aktuális megvetésem és a mérhetetlen értetlenségem az Oscar-jelölése kapcsán (kiegészítve azzal, hogy Hollywood már igazán leszokhatna róla, hogy a filmeseket egyre gyakrabban nem azért a filmért jutalmazzák, amelyikért tényleg megérdemelnék, hanem annak a a filmjüknek az évében, amelyiknél még nincsenek előre leosztva a lapok, és középszerű filmekért osztanak vígasz-Oscarokat...). Na, de ennyit a filmről, a továbbiakban igyekszem arra szorítkozni, hogy legfeljebb tükörként használjam a filmmel párhuzamban.

De előtte, mert nem mindenki látta a filmet, pár mondatban azért összefoglalnám, miről is szól a könyv. A főhős a harmincnégy éves Patrick, akit az anyja a saját felelősségére -és Pat apjának tudta nélkül- hazavisz abból a "rehabilitációs központból", ahol az hosszú hónapokat töltött. Pat optimista gondolatokkal telve ér haza, arra téve fel az életét, hogy jobb emberré váljon, olvasottá, atlétikussá, kedvesebbé, figyelmesebbé, érdeklődőbbé, mert úgy érzi, minden ilyen, még a heti kötelező terápiák és a gyógyszerek ellenére is, egyre közelebb viszi a céljához: hogy visszaszerezze a feleségét, Nikkit. Azonban Pat és a család is nehezen birkózik meg az új helyzettel, hiszen sok minden történt azelőtt és azóta, hogy Pat a "rossz helyre" került, beszélni viszont a pszichológusán kívül nem nagyon tud erről senkivel; a testvérével alig tartják a kapcsolatot, az anyja folymatosan aggódik, hogy jó döntést hozott-e, az apját pedig alig érdekli valami az amerikai focin kívül. Ezért is fogadja olyan idegenkedve, mégis kiváncsisággal telve, amikor a baráti vacsora alkalmával megismert Tiffany egyre gyakrabban követi őt -legtöbbször egy szót sem szólva- a szokásos kocogásaira, mintha akarna tőle valamit... mint később kiderül, a "valami" az "finom" zsarolással rávenni Patet arra, hogy legyen a partnere egy táncversenyen.

Sok minden van, amiért a könyvbeli helyzetet és történetvonalat jobban megszerettem (mert rengeteg a változtatás, a fontosabbakat sorra is veszem), de egynél elég kiegyenlített a dolog, ez pedig Pat jellemrajza. A film egyik érdekes vonása volt, hogy Pat és Tiffany igazából ugyanazok az elvek, kiemelten a radikális őszinteség irányából kívántak kimenni a gödrükből, vagyis nem különösebben voltak tapintatosak senkivel semmiben, ami ugyan néha a Jerry Springer Showt (lánykori nevén: "Maunika Só":)) idézte, de illett egymáshoz a két személyiség. Ezt leszámítva viszont minden olyan bárgyúságról, ami miatt a hideg rázott a film közben, "természetesen" kiderült, hogy csak David O. Russell agyából pattant ki; semmi Chris Rock féle idétlenkedés, semmi versengés azon, hogy kit szedáltak le erősebb antidepresszánsokkal és nyugtatókkal, semmi világító rénszarvassal felhabosítani vágyott érzelgősség, és főleg semmi "kockára teszem a család vagyonát kétszer" meg youtube-szökevény, a főszereplők sorsa iránt szinte a teljes közönyig torzított táncolás.

David O. Russell... Hmmmmmmm... egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz... - - - - -

A könyv Pat E/1-ben írt naplója a "rossz helyről" távozása utáni eseményekről, a családjához való visszatalálásról, az önmaga számára kialakított céljairől és szabályairól, a fokozatosan javuló,kibővülő és átértékelt emberi kapcsolatairól. Mindez a filmétől jócskán eltérő stílusban, de ez igazából érthető is, Pat gondolatainak ugyanis filmen alacsony lett volna az élvezeti értéke. Amikor olvastam pár véleményt a könyvről, a negatívak szinte mind azt hozták fel, hogy feleslegesen önismétlő, pedig tulajdonképpen nem is lehetne más. Pat annyira fél a "rossz helytől" -a visszakerüléstől, és hogy esélye sem lesz újra találkozni Nikkivel, hogy megmutassa a fejlődését, hogy mennyire megváltozott,- hogy csak a napi rutin szigorú betartásával és önmagának a saját szabályaira való következetes emlékeztetésével véli azt elkerülhetőnek. Ugyanezek a tanult technikák jelennek meg rendszeresen akkor is, amikor Pat a számára kellemetlen események érzelmi hatásait igyekszik elterelni, a kialakuló dühkitöréseit csírájában elfojtani, és jókat mosolyogtam rajta, amikor Matthew Quick még ennek is komikus vonást tudott adni a táncra felkészülésről írt "montázsban". Hogy a forgatókönyvíró ebből honnan szopta a bipolaritást és az OCD-t, kevés ötletem van; talán szerinte mindenki, aki önmaga kitartó jobbításával meg(/vissza) kíván hódítani egy nőt, az kényszerbeteg... Nincs viszont radikális őszinteség, ehhez a Pathez nem is illene, helyette van az "inkább legyek kedves, mint hogy az igazamért harcoljak" (a tőlem hirtelenjében kitellő fordítása a "practicing being kind rather than right" szabálynak).

Tiffany maradt az a hasonlóan szókimondó, kicsit akaratos, néha nehezen elviselhető, de nagyon szerethető nő, aki a filmben volt, így könnyen tudtam Jennifer Lawrence-t odaképzelni olvasás közben. Viszont sokkal kevesebb "szerep" jut neki, mert bár pontosan lehet tudni, hogy majdnem minden nap együtt futnak Pattel, de egy közös vacsorát és pár beszélgetést leszámítva csak akkor kerül előtérbe, amikor Patról, a családjáról és a barátairól már elég sok mindent megtudott az olvasó. A család is sokkal részletesebben van bemutatva, mint a filmben; ott például Pat testvére szinte csak egy meccsre járó fotó volt, az anyja egy aggodalmaskodó szakács, az apja meg egy betegesen babonás bukmékeriroda. A könyvben viszont részletesen kerül bemutatásra, ahogy Pat apja a sporton keresztül lépésenként nyit Pat felé, vagy ahogy Pat engedi egyre közelebb magához a testvérét, megértéssel fogadva még annak "titkát" és az ahhoz kapcsolódó másik rémisztő felismerést is.

Na és a tényleges tánc... Már eleve annak körülményeivel és apropójával (a rendezvény nevével) megvett a könyv kilóra, de... Olyan sem túl gyakran van, hogy egy könyv olvasása közben hangos (és pozitív) hangulatnyilvánításra ragadtatnám magam, de még mindig gyakrabban, mint hogy megkönnyeznék egy könyvet, olyan meg aztán végképp nem volt még, hogy annyira magukkal ragadjanak az események és a hangulat, hogy dudorászással és a saját fahangomon való énekelgetéssel teremtsek "zenei" aláfestést bármilyen könyvbeli eseményhez. Na, itt mindhárom megvolt:)...

Talán az egyetlen, amit a könyv rovására lehet hozni, hogy sok benne az amerikai focis élménybeszámoló, néha komplett fejezetek nem szólnak másról, mint a Philadelphia Eagles 2006-os idényének eredménystatisztikáiról és rajongótáboráról. Pedig szerintem ez elfogadható ár az Asian Invasionért, főleg, mert még ilyenkor is mindig van kapcsolat a szereplőkkel, hiszen vagy Pat kapcsolatát mutatják az apjával vagy a bátyjával, vagy éppen Pat gondolkodásmódját színesíti (pl.: Terrell Owens esete), vagy egyszerűen érzékelteti azt az összetartást, ami Patet fokozatosan épülve körbeveszi.

Röviden: Szerintem egy egyszerű nyelvezetében is kiválóan megírt könyv Pat vívódásairól és visszatalálásáról a "rossz hely"-en túli életéhez, aminek a film forgatókönyve a cipőfűzőjét sem kötheti meg, és ez még a film korlátozottabb drámai eszköztárával sem magyarázható. Remélem, hogy mielőbb lesz belőle magyar fordítás, sokan megveszik és elolvassák... csak mert... mert jó, mert szép, mert a mélyen eltemetett negatív érzelmek mellett is boldogság sugárzik belőle, és minden oldallal egyre több. "Felhők nélkül nincs ezüst szegély", mondja Pat, és mintha a filmről mondaná, amely csak sejtetni engedte, hogy a felhők mögött milyen ragyogó az ég:).

Halálcsillag

Mielőtt belekezdtem, azon gondolkodtam, mi értelme is van könyvet írni egy gigantikus űrállomásról, aminek a sorsát minden SW rajongó, sőt talán minden filmrajongó ismeri. A SW Univerzum egyik ikonikus létesítményéről szóló könyv vajon mi újdonságot képes nyújtani, milyen történet lehet az, ami úgy is izgalmas, hogy tudjuk a történet végét…

Nos, kétségeim hamar eloszlottak. A Halálcsillag zseniális könyv lett, ahol a helyszín csupán másodlagos, csupán egy díszlet a karakterek számára. A könyv egy maroknyi szereplő életét követi végig, akik akarva-akaratlanul kerültek a Császár új játékszerére, az ő sorsukat, kapcsolataikat, érzéseiket kísérhetjük figyelemmel. Bemutatva azt, hogy nem mindenki volt eredendően gonosz még ezen az űrállomáson sem… Kétségkívül szerteágazóan és messziről indul a sztori, hogy aztán a végére minden összekapcsolódjon, mindenki szerephez jusson a nagy bumm idejére. Mindez kifejezetten izgalmasan, jó nyelvezettel, remek karakterábrázolással van megírva, a könyv vélhetően akkor is tök jó lenne, ha nem a Halálcsillagon játszódna…

De ott játszódik, és ez benn a legnagyszerűbb húzás. Az események kiválóan bele vannak illesztve a filmek történéseibe, úgyhogy minden - akár vaskalapos – SW fan elégedetten dőlhet hátra. Szó szerinti idézetek az EP IV-ből, nagyszerű kapcsolódási pontok a prequel trilógiához, mindez abból a nézőpontból, ahogy eddig soha nem láthattuk. Gondolatok, érzések az Alderaan felrobbantásakor, reakciók Soloék felszabadító akciójára, Darth Vader gondolatai Kenobi halálakor, s finom kis kiegészítések, ki, hogy segítette Luke-ékat a háttérben, titokban. Tökéletes.

S még valami: a Halálcsillag nem csak a filmeket fűzi egybe, egyfajta láthatatlan láncként, hanem Daala beemelésével nagyon szépen, ámde diszkréten az EU-t is beolvasztja. Számomra ez külön öröm volt, ettől lett a könyv kerek egész. A végén pedig gyerekes lelkesedéssel újra átéltem a Lázadók Szövetségének sikeres akcióját, egy másik nézőpontból, ugyanazzal az érzelmi töltettel. Ha nem lett volna tavaly az a néhány SWTOR regény, ez lehetne az év SW könyve.

Úgy látszik, nem értek annyira a számokhoz, mint a barátaim. :)

Az mínusz kétezer inkább :)

Hogyne lehetne, sőt alap. Itten élek.

Nocsak, szellem jár erre?

Budapesti átvétel, az lehet-e?

Mint említettem, "ha nem megy el hamar". Úgy értettem, hogy ha senkinek sem kell, átvehetek belőle, de rohanást nem ígérek. Annyira nem létszükséglet az a mínusz ezres. Majd meglátod, azt szólsz, hogy alakult.

Fóliában van 3 könyv összenyomorítva :D De ezért azért hamarabb gyere mint a Bourne-ért, mert ez nem az enyém, a tulajnak annyi türelme sincs mit nekem :D