Ma megérkezett a Panasonic DP-UB420-as lejátszó. Azt kell mondjam, klasszisokkal jobb a HDR-SDR konverziója, mint a Sonynak. Azok a részletek, amik a Sonynál feketeségbe vesztek, itt többnyire jól, néhány ponton halványan, s csak elvétve alig észlelhetően rajzolódnak ki. Ugyanakkor a készülékben jól beállítható HDR optimalizáló van, amivel a már alapból is jobb kép még tovább javítható, akár egészen extrém mértékben is előcsalhatók azok a bizonyos képrészletek. Ez persze már az általános képminőség rovására mehet: a kép erősen poszterizálhat. A Sonyban ha jól emlékszem, 13 fokozat volt a konverzió finomhangolására, és semmire sem mentem vele, a Panában ezzel szemben van 25, ráadásul a fekete és fehér tónusgörbe is ugyanígy 25-25 fokozatban finomhangolható. Ezt a három paramétert minimálisan módosítva a már alapból sem rossz képen sikerült még egy picit javítani, amire már én is azt mondom, hogy hibátlan.
Ami még feltűnt, az az, hogy a Sony SDR konvertált képe erősen túlszaturált volt, ezzel szemben a Pana teljesen természetes tónusú színeket ad.
Ízlés kérdése, de nekem a készülék esztétikuma, szerelési minősége is jobban tetszik, a home menüje pedig határozottan elegánsabb.
A Sony viszont lényegesen gyorsabb volt mind a lemezek beolvasásakor, mind a távvezérlő parancsainak lereagálásakor. De ez persze mit sem ér, ha az alapfunkcióban elvérzik. Persze akinek 4K HDR tévéje van, annak a HDR-SDR konverzió minősége teljesen lényegtelen, s így a Sony is hibátlan választásnak bizonyulhat. De ha valaki hozzám hasonlóan 1080p/SDR-ben szeretné használni, s csak azért van rá szüksége, hogy a kizárólag UHD-n hozzáférhető filmeket is meg tudja nézni, az sokkal jobban jár a Panasonic bármelyik modelljével.
Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom. Téged nyírlak ki utolsónak.