Lassan összeállt az én listám is, remélem már nem lesz benne sok változtatás. Bocsi ha egy kis duma is megy mellé. Sajna Wall-E még kimaradt, ha még beesik határidő előtt és valóban olyan jó, mint amennyire mondják, lehet listaváltoztatást eszközölök.
1., Nem vénnek való vidék
Az utóbbi évek egyik legerőteljesebb, leghatásosabb filmje, egyre jobban bírom a Coen tesókat, bár a Burn after readingnél nálam kissé mellényúltak.
2., A sötét lovag
A legjobban várt film volt, és nem is nagyon kellett csalódnom benne. Az első fél óra kicsit vontatott volt, de ez hamar elszállt. Azt hiszem filmet még nem vártam annyira mint ezt. Igaz, a számomra No. 1-es előzetes alapján kicsit több is lehetett volna, de csak minimálisan.
3., Erőszakik
Remek hangulat, jó beszólások, mindkét főszereplőjátéka díjat érdemelne, a Golden Globe összeszégyelheti magát ha a film egy díjat se kap.
4., A vasember
Igazi értékét nálam a második nézésre érte el. Szerintem a felvezetés ellenére pörgős, laza, Downey Jr. nálam az év színésze Tony Stark és Kirk Lazarus miatt.
5., Valami Amerika 2
Mai moziélmény, szintén nagy várakozások, és óriási röhögések. Az első rész az egyik kedvenc magyar filmek, ez nem sokkal marad el mögött, sőt, talán semmivel. DVDn minden félévben újranézős lesz, ahogy az elődje.
6., Vérző olaj
A főszereplő zseniális, a film sötét, magával ragad és nem ereszt.
7., Kalandorok
Nagy meglepetés volt, nem sok mindent vártam tőle, de végül remekül szórakoztam. Jó kis hangvételű, vicces, szórakoztató, remek színészi játékot felvonultató.
8.,Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
Nálam fennáll egy kis szakadék a régi trilógia és a negyedik részt között, mert nem szólt akkorát mint elődei, de még ígyis befér az évi top10-be.
9., Ananász expressz
Nehéz volt eldönteni, hogy ez vagy a Trópusi vihar kerüljön be, végül a fű győzött. Bírom Seth Rogent és munkáit, ez pedig a jobbak között van.
10., Mamma Mia
Érdekes musical, bocsi ha ehhez írok a legtöbbet, de nálam a legérdekesebb filmélmény volt. Moziban ülve komolyan mondom frászt kaptam Meryl Streept és barátnői ripacskodásától, mert akárki akármit mond, az az volt. Aztán az ABBA-dalok, a hangulat, vagy nem is tudom mi megfogott, és úgy jöttem ki a moziból hogy nekem tetszett, de a kritikusok meg az Xpressesek biztos szidni fogják. Kellemeset csalódtam hát bennetek hogy mégsem ezt tettétek :-P
Aztán az ünnepek alatt-most már DVDn- újranéztem, és most már kristálytisztábban körvonalazódott, hogy ez a film a musicalek átlag hibáit tartalmazza. Ízléstelen tömegjelenet, a háttérben lévő ember rá nem jellemzően dalra fakad, aki összejöhet, az összejön, nem is annyira nagy fordulat a végén, a karakterek kidolgozásával sem töltöttek el éjszakákat stb. Ezt mind végiggondoltam, és azt kell mondjam, még mindig ne tudok haragudni a filmre, mert még így is tetszett. Viszont egy erősebb kezű, tapasztaltabb rendezővel lehetett volna belőle több mint egy limonádé-film, amelyet az ABBA-dalok járatnak a csúcsra.
Az idei filmek között 56 darabot láttam, tetszési index szerint a tavalyihoz hasonlóan ismét pozitív a mérleg. Nálam a legrosszabb a 9és fél randi, de szintén rémes volt az I.e. 10000 és a Ne szórakozz Zohannal is. Sokkal többet vártam a Sweeney Toddtól, a Junótól, a Lepattintvától, a Hortontól, az X-aktáktól a Jesse James meggyilkolásától vagy épp a Hancocktól, de a Tekerd vissza haverből, Az eseményből és az Immigrantsból is lehetett volna jobb film.
Valahol a top10em után tanyázik a Trópusi vihar, a Meztelen dobos, A bakancslista és az Út a vadonba.
Pozitív csalódás a Spiderwick krónikák, a Mindenképpen talán, a Zsenikém, és a Wanted is.
Mindent összevetve szerintem idén is érdemes volt jópár filmet megnézni, és szerintem felettébb kellemes évet zártunk filmes szempontból
Bocsi még egyszer a sok dumáért.