60 éves korában elhunyt a csodálatos holland exmodell, SYLVIA KRISTEL, Emmanuelle leghíresebb megformálója.
Életrajzát pár éve megírtam a Wikipédián, most azzal az írásommal emlékeznék meg róla, amelyet bő két hete tettem közzé leghíresebb filmszerepéről.

Emmanuelle
1959-ben jelent meg Emmanuelle Arsan (igazi neve: Marayat Rollet-Andriane) Emmanuelle című erotikus regénye a szerző nevének feltüntetése nélkül, majd 1967-ben már névvel ellátva. A mű az évek folyamán világszerte nagy érdeklődést keltett, és bestsellerré vált. A történet címszereplője egy fiatal mérnökfeleség, aki Bangkokba utazik a férjéhez. Már a repülőn átél egy erotikus kalandot, de a java még csak ezután következik. Az egyszerre érzéki és szinte gyermekien ártatlan Emmanuelle nem túl járatos a szexualitás világában, a felfedezőkedv azonban nem hiányzik belőle, ezért hamar akadnak környezetében vállalkozó szellemű mentorok, akiknek szívügyük lesz a szexuális továbbképzése. Marie-Anne, Bee és Ariane a leszbikus örömökbe vezetik be Emmanuelle-t, az olasz Mario pedig a tabuktól mentes érzéki gyönyörökkel ismerteti meg. A férjnek nincs különösebben ellenére, hogy gyönyörű neje nem csinál lelkiismereti kérdést a házastársi hűségből, már csak azért sem, mert maga is tesztelheti, Emmanuelle mennyit tanult az érzékek iskolájában. A könyv főleg a feministák körében aratott átütő sikert, elvégre egy olyan nőről szól, aki felfedezi önnön szexualitását, és passzív résztvevőből aktív kezdeményezővé válik. Heves vitát váltott ki a mű filozófiája, mely szerint az erotikát külön kell választani a szerelemtől, és senki nem érezheti magát szabadnak addig, amíg le nem vetkőzi szexuális gátlásait. Igen élénk disputa alakult ki a szexualitás különböző formáiról is, hiszen Emmanuelle végső soron biszexuálisként viselkedik, barátnői inkább leszbikusok, fő tanítómestere, Mario pedig meleg. A regény egy hármas szeretkezéssel zárul: egy bennszülött fiatalember Emmanuelle-t teszi magáévá, miközben őt Mario hágja meg.
Az Emmanuelle iránti érdeklődést fokozta, hogy a szerző teljesen ismeretlen volt, és vad találgatások kezdődtek arról, ki is lehet valójában Emmanuelle Arsan. Végül kiderült, hogy egy UNESCO-diplomata feleségéről van szó, aki úgy írta meg a regényt, mintha önéletrajzi mű lenne. Bonyolódott a dolog, amikor lelkes kutatók feltárták, hogy igazából nem is a nő, hanem a férj, Louis-Jacques-Rollet Andriane a tényleges szerző. (A házaspár az Emmanuelle moziváltozatának sikerén felbuzdulva 1976-ban egy hasonló stílusú filmet készített Laure címmel, melynek Andriane volt az egyik rendezője, Arsan pedig az egyik főszereplője.) Az Emmanuelle filmváltozata 1974-ben készült el Just Jaeckin képzőművész rendezésében: a hősnő mérnök helyett egy diplomata felesége lett, akárcsak a valóságban. A főszerepre egy nem különösebben ismert holland modellt választottak az akkor 21 éves Sylvia Kristel személyében. A kimagasló IQ-val rendelkező Kristel tökéletes választásnak bizonyult, egyszerre árasztotta magából az ártatlan naivitást és a vérforraló érzékiséget. (Mellesleg ugyancsak 1974-ben az NSZK-ban forgatta a Der Liebesschüler című filmet, amelyben a másik női főszerepet Tordai Teri játszotta.) Bár folyékonyan beszélt angolul (is), furcsamód később mégsem őt választották, hogy saját magát szinkronizálja az amerikai verzióban. Jaeckin és Bachelet jól ismerték egymást, ezért kézenfekvő volt az ötlet, hogy Pierre írja meg a film zenéjét. A zeneszerző nem is okozott csalódást, az általa írt soundtrack legalább annyira sikeres lett, mint maga a film; a későbbi folytatásokhoz is felhasználták. (A kislemezre kimásolt dal négymillió példányban kelt el, az albumból egymillió 400 ezer darab fogyott.) Bachelet érdemeit azonban némileg kisebbíti, hogy plagizálást követett el: a King Crimson Larks Tongues In Aspic, Part 2 című 1973-as felvételéből kölcsönzött zenei motívumokat. Ez nem kerülte el az eredeti szerző, Robert Fripp figyelmét sem, de végül peren kívüli megegyezéssel sikerült lezárni az ügyet.
Az Emmanuelle óriási sikert aratott, 1974 legsikeresebb filmje volt Franciaországban, egy párizsi mozi évekig folyamatosan játszotta. Magyarországra jelentős késéssel, 1989-ben jutott el, amikor a művészi igényű erotika helyett honfitársaink inkább a kemény pornó lázában égtek, ugyanis a pornográf művek hivatalos behozatalát – korlátozott példányszámban – akkoriban engedélyezték. A prominens hazai kritikus, Bikácsy Gergely így írt a filmről: „A Broadway moziban jó, ha háromnegyed-ház van, s a közönség némi csöndes tisztelettel bámulja, mint egy kihalt, nemes vadat. […] Nem tudom, Nyugat-Európában mennyire szabadította fel a gyönyörűen maszturbáló és szeretkező Emmanuelle a nőket meg a férfiakat. Magyarországon semmiféle ilyen üdvös hatása már nem lesz, olyan, mintha múzeumi tárgyat látnánk. Itt használhatatlan. A lemezboltokból a lakodalmas rock hangjai szólnak: »Julcsa, hol a bugyi kulcsa?«” Noha Bachelet slágere már a maga idejében gyakran szerepelt a Magyar Rádió műsoraiban, magyar változata csak az itthoni mozipremier után készült el Gergely Róbert előadásában. A „Mélodie d amour chantait le cœur d Emmanuelle / Qui bat cœur à corps perdu / Mélodie d amour chantait le corps d Emmanuelle / Qui vit corps à cœur déçu…” verssorok magyar nyelven így hangzanak: „A szerelem dalára, / Elindult Emmanuelle, / Ledobva láncait, / Távol otthonától / Kóborolt Emmanuelle, / Elkísérte vágyait…” Annyit még érdemes megjegyezni, hogy az Emmanuelle szériává terebélyesedett, ám Kristelt az 1984-es negyedik részben lecserélték Mia Nygrenre. 1993-ban egy tévésorozatban újra eljátszotta híres szerepét, de az igazi erotikus kalandokat akkor már fiatalabb alteregója, Marcela Walerstein élte át. 2012. június 12-én Sylviát eszméletlenül találták amszterdami otthonában: szélütés érte. Mivel korábban tüdő- és gégerákkal kezelték, szenvedélybetegségei pedig legyengítették a szervezetét, állapota komoly aggodalomra ad okot. (Jelen sorok írója igen sajnálja ezt a szomorú fordulatot, Kristel ugyanis egyike nagy kedvenceinek, már csak ezért is bízik a művésznő mielőbbi felépülésében. – Utóirat: Kristel 2012. október 18-án meghalt. Álmában érte a halál. Isten nyugosztalja.)