Halottaink...

R.I.P.

91 éves korában elhunyt Ray Bradbury sci-fi író.

A videó címére gondoltam.

Így tudtam meg, hogy a Grace Klinikában (bííp) fog (bíííp)...

Egyedül talán a gyerek miatt, de valójában az utolsó évadban ezzel kis túlzással kábé kétszer annyit foglalkoznak, mint amit ebben a videóban látsz, mivel nem erre van kihegyezve a forgatókönyv.
Ugyanakkor gyönyörűen összevágott képsorok az élet körforgásáról, s engem még amiatt is megérintett, hogy a családunkban ugyanígy történt, elment a nagyszülő, s aznap érkezett egy kis jövevény. Nap végére a létszám ugyanannyi volt, mint előző este. Az ember hirtelen nem is tudta, hogy sírjon vagy nevessen ettől az intenzív "lélekvándorlástól". A "szép ruha" egy kanyarral járta meg a temetést és a keresztelőt, az emlékezésre emelt poharat a következő körben köszöntésre töltöttük újra. A fájdalom és az öröm közös "látogatása" egy sor fura helyzetet kreált, amit e két perc megtekintése által újra átéltem, s mélyen megindított. Bocs, a spoiler miatt.

Ez azért elég spoileres...

:(

Kathryn Joosten 42 éves koráig ápolónő volt egy chicagói kórház pszichiátria-részlegén. Ekkor úgy döntött, hogy tud ő ennél maradandóbbat is alkotni, színészképzőbe iratkozott, majd annak elvégzése után elindult a karrierje. Főleg televíziós szerepekben láthatta őt a közönség. Tehetségét két alkalommal is Emmy-díjjal jutalmazta a szakma. Mindkét esetben a Született feleségekben alakított Karen figurájáért díjazták.

SPOILER!

Karen McCluskey és Kathryn Joosten annyira eggyé vált, hogy a karakter a Született feleségekben eljátssza a színésznő valódi kálváriáját. Kiújul a rákbetegsége, a környezetében lévőket kérleli, hogy öljék meg, de aztán felveszi a harcot, és amikor vesztésre áll, akkor a négy barátnő felváltva ápolja őt. Még a parókáját is lerántja a kamera előtt, hogy a kezeléstől kopasszá vált fejét megmutassa. Hatalmas lelkierő kellett mindehhez nemcsak a színésznőnek, de a stáb többi tagja részéről is. Karen utolsó erejével még olyasmit tesz a barátaiért, amire csak a legnemesebbek képesek. A sorozat utolsó részében Karen eltávozik az élők sorából, halálának képsorai ugyanolyan megrázó élményt nyújtanak, mint Leóé a West Wingben...
A vonatkozó topikban már írtam, míly nagyszerűnek, meghatónak, édes-búsnak éreztem a finálét, hát Karen volt az egyik érzelmi indukátor. Sajnos lehetett látni, hogy ez nem csak szerep, itt baj van, de azt nem gondoltam volna, hogy a színésznő csak egy-két hónappal éli túl a sorozat forgatását. Karen McCluskey halálának adásba kerülése után húsz nappal Kathryn Joosten is elhunyt. Nemcsak a Lila akác köz lakói, hanem világszerte nézők milliói gyászolják őt.

Nyugodjék békében!

Kathryn Joosten (1939-2012)



A tegnapi nap folyamán eltávozott közülünk a makacs titkárnő, a legidősebb született feleség, Kathryn Joosten :( Rengeteg tévésorozatban fordult meg, és láthattuk kisebb-nagyobb filmekben is, de alighanem az emlékezetemben, és sokakéban, két szerepével fog továbbélni: Mrs. Landingham-ként Az elnök embereiből és Karen McCluskey-ként a Született feleségekből. Nyugodjék békében!


Ezen a képen Lily Tomlin-nal látható a Született feleségekből, melyben Tomlin vendégszerepelt, mint Mrs. McCluskey testvére. Egy kis érdekesség: ő vette át Joosten megüresedett helyét a Nyugati szárnyban.

Szép kort megért, 100 éves múlt az előző hónapban.

Valaha régen ezt írtam róla a Wikipédiára (elnézést az esetleges helyesírási és stilisztikai hibákért):

Sindó Kaneto (Hirosima, 1912. április 28. – 2012. május 29.) japán filmrendező, forgatókönyvíró és producer. Az 1920-as évek végétől dolgozik a filmszakmában. Az 1950-es évek elejétől rendez. Az 1960-as években volt alkotóereje teljében, ekkor készültek olyan világsikerű filmjei, mint a Kopár sziget (1960), az Onibaba (1964), a Libidó (1967) és a Fekete macska a bokorban (1968). 1950-ben Kindai Kyokai Figa (Modern Film Társasága) néven saját filmgyártó vállalatot alapított mások mellett Otova Nobuko színésznővel, akit 1978-ban, két évtizednyi együttélés után feleségül vett.



PÁLYAFUTÁSA
A kezdetek
Sindó szülei elszegényedett földbirtokosok voltak. A fiú 15 évesen kezdett el dolgozni, először a mezőgazdaságban. Élénken érdeklődött a képzőművészet és a filmművészet iránt. 1934-ben munkát kapott a Sócsiku Stúdióban mint segédlaboráns. Három évvel később a japán filmművészet Magyarországon szinte ismeretlen kiválósága, Mizogucsi Kendzsi mellett kezdett el dolgozni, előbb mint díszlettervező, később mint rendezőasszisztens. Mizogucsi mellett autodidakta módon sajátította el a forgatókönyvírást. Mestere emlékére 1975-ben készítette el az Egy filmrendező élete című alkotását, filmrészletek és egykori munkatársak visszaemlékezéseinek felhasználásával. Mizogucsi hatása kimutatható Sindó témaválasztásaiban is: különösen érzékenyen foglalkozott a hétköznapi emberek életével, a japán nők sorsával. 1951-ben rendezte első filmjét: A szeretett asszony története fiatalon elhunyt első feleségéről szólt. Sindó az ún. szerzői film képviselője, ezért fontosnak tartja, hogy a forgatókönyvíró és a rendező lehetőleg ugyanaz a személy legyen. Amikor csak teheti, maga vágja a filmjeit, és igyekszik állandó stábbal dolgozni. Nem tartja magát marxistának, ennek ellenére fokozott érdeklődést mutatott a társadalmi problémák iránt. Hirosima szülötteként különösen mély nyomot hagyott benne a város tragédiája, az atombomba pusztítása, a túlélők sorsa. Az 1953-as cannes-i filmfesztiválon keltett nagy feltűnést a Hirosima gyermekei című alkotásával. Az atomtámadás utóhatásaival foglalkozó film (7 évvel a háború után készült!) elsősorban a légkör megteremtésében remekel, szereplői közül főleg a fiatal tanítónő portréja lett különösen árnyalt. A dokumentarista részleteket is tartalmazó film egyszerre realisztikus és szentimentális alkotás. Sindó későbbi munkáiban többször visszatért Hirosima témájához. Az anya (1963) címszereplője testi és lelki traumák ellenére is vállalja az anyaságot. Az Ösztön (1963) impotenssé vált férfi főszereplője egy asszony szerelmétől nyeri vissza szexuális erejét. A Lombtalan fa (1986) és A Szakura színtársulat (1988) az áldozatok emlékének szentelt alkotások.

A klasszikus művek
A Kopár sziget (1960) a modern filmművészet egyik időtálló remeke. A szöveg nélküli dráma egy kétgyermekes földműves család kemény munkáját mutatja be a megélhetésért: mindennap a szárazföldről hordják a vizet kicsiny szigetükre. Sindó alkotása a kitartás, az újrakezdés, az emberi sors jelképe. Stílusa szinte eszköztelen, dokumentarista. Felejthetetlen, ahogy a rendező a föld szürkeségét vagy az életet jelentő víz csillogását ábrázolja. Merőben más hangvételű, de ugyancsak kevés szereplős dráma az Onibaba (1964), amely már bemutatásakor óriási siker volt a közönség körében, a kritikusok nagy része viszont csak később fedezte fel a horrorisztikus történet mélységeit. A középkori Japánban, egy nádasban játszódó film két hősnője eltévedt szamurájok meggyilkolásából él: a harcosok öltözékét és fegyvereit adják el, a tetemeket pedig egy mély gödörbe dobják. A két nő szövetsége fellazul, amikor feltűnik a színen egy fiatal férfi, aki mindkettőjükben testi vágyakat ébreszt. Az Onibabában a szexualitás mellett állandóan jelen van a halál: ez a párosítás az 1970-es évek nyugati filmvilágában különösen kedvelt volt, Shindô alkotása bizonyos értelemben Ósima Nagisza Az érzékek birodalma (1976) című remekművének előfutára. A Kopár sziget felejthetetlen képi világával egyenértékű az Onibaba vizuális stílusa: a fekete-fehér filmtechnika lehetőségeinek maximális kihasználása jellemzi. A testiségre vágyó idősebbik nő figurája tulajdonképpen egy új téma megjelenését jelenti Shindô művészetében: a középkorú, sőt idős emberek szexualitásának máig kényes tabutémáját. A már említett Ösztön mellett az 1967-es Libidó képviseli legmarkánsabban ezt a tematikát. Öregedő férfi főszereplője élete tragédiába fordul, miután a kórházban megcsókolja a mellette lévő ágyon fekvő fiatal lányt. Egyéni sorsa szimbolikus értelmű: a rendező szerint a háborút vesztesen befejező Japánban az addig szilárdnak hitt erkölcsi értékek megkérdőjeleződtek, a férfiak elveszítették önbizalmukat, ezzel párhuzamosan a férfiasságba vetett hitüket. A hagyományos férfi szerep háttérbe szorult, miközben a nők egyre inkább előtérbe kerültek. (Érdemes megjegyezni, hogy lényegében a nemi szerepek válsága áll az olasz Marco Ferreri számos filmjének középpontjában is.)



A hanyatlás évtizedei

Az 1970-es éveket nyitó és lezáró Sindó-filmek rokon alkotások, és direktebben fogalmazzák meg a japán erkölcsöknek azt a válságát, melyet az előző évtized filmjei áttételes formában jeleztek. A Csupasz tizenkilenc év (1970) fiatal főhőse számára a bűnözés és a szex jelenti a kiutat a nyomor miatt széthulló családból, a végállomás azonban a börtön. A Fojtogatás (1979) valóságos rémdráma: a főhős menyasszonya öngyilkos lesz, miután megölte zsarnoki mostohaapját. A fiatalember fájdalma fokozódó agresszivitásban nyilvánul meg, bántalmazza szüleit, édesanyját kis híján megerőszakolja. Kétségbeesett apja végül megfojtja a fiút. A Fojtogatás kritikai visszhangja nem volt túl kedvező, sokan úgy vélték, hogy Shindô nagyon messzire került a Kopár sziget művészi csúcsaitól, és hatásvadász filmet rendezett. A részleteiben igen erős dráma valójában az elsők között jelezte azt a generációs szakadékot, melyet később az 1980-as, 1990-es évek japán filmjei képileg is jóval drasztikusabban ábrázoltak: a szülőknek a II. világháború előttről származó, idejétmúlt értékrendje kerül szembe gyermekeik új, de még nem kiforrott értékrendjével, amelynek lényege mindannak a megtagadása, amit a szülők követendő példaként állítanak eléjük.

Az 1980-as évektől kezdve Sindó filmjeit a(z európai) kritikusok egyre élesebben bírálták. Úgy vélték, a rendező nemcsak megöregedett, hanem elfáradt, elveszett alkotói lendülete. A Magyarországon is bemutatott Erotikus képregény (1981) a 18–19. század fordulójának egyik legjelentősebb japán képzőművészéről, a 90 évet megért Hokuszairól szól. A háttérben persze Sindó kedvenc témáinak egyike bukkan fel ismét, régi és új küzdelme: a császári hatalom a film cselekménye idején mindent megtett annak érdekében, hogy megőrizze a múltat, miközben az emberek már az újat, a változásokat keresték. Maga Hokuszai például a nyugati festészetet tanulmányozta, a perspektívakezelést, a fény és árnyék hatásait, a meztelenség ábrázolásának fortélyait kutatta: mindazt, ami új színeket hozhatott a művészetébe, ami által kiemelkedhetett kora tradicionális japán művészeinek sorából. Az 1984-es Horizont ismét családi dráma hatására született: Sindó nővérének életét dolgozta fel, aki a nyomor elől Amerikába menekült, egy japán bevándorlóval kötött házasságba, és végleg nyoma veszett. A rendező későbbi munkái közül a több díjjal kitüntetett Gogo no juigondzsó (1995) és A bagoly (2003) érdemel említést. Ez utóbbi mű tulajdonképpen variáció az Onibabára: hősnői, Jumie és 17 éves lánya, Emiko egy eldugott kis japán faluban élnek, ahol különféle férfiakkal kerülnek kapcsolatba, akiknek aztán nyoma vész. Végül eltűnik a két nő is. Az események egyetlen szemtanúja egy bagoly a közeli erdőből…

http://www.kisalfold.hu/ezmilyen/meghalt_sindo_kaneto_japan_filmrendezo/2281953/?utm_source=rssfeed

Robin Gibb haláláról nem írt senki, ám úgy érzem, illik róla is megemlékezni, mivel száznál is több a személyéhez köthető filmes vonatkozások száma a Szombat esti láztól a 50/50-ig. Régóta hadakozott a rákkal, mely végül legyűrte őt. Ikertestvérét, Maurice-t kilenc évvel élte túl. A Bee Gees triójából már csak a legidősebb testvér, Barry van az élők sorában.

Robin Gibb (1949-2012)
R.I.P.

Királynő, bizony! Olykor fura látni, hogy így megy az idő, az én fejemben ő még max. 50 volt. Na nem mintha a 63 év felett nem lehetett volna még 10-20 éve is akár. Sajnálom őt, nagyon szeretem a dalait.

Néhány perce szomorúan értesültem arról, hogy 63 éves korában rákban elhunyt a többszörös Grammy-díjas énekesnő, DONNA SUMMER, az 1970-es évek diszkókirálynője, aki más műfajokban is otthon volt. Számos világsláger fűződött a nevéhez, mint például a Love to Love You, Baby, a MacArthur Park, a Hot Stuff, a Bad Girls, az On the Radio, a The Wanderer, a Love Is Under Controll, a She Works Hard for the Money, az I Don t Wanna Get Hurt vagy a This Time I Know It s for Real. Minden idők egyik legrokonszenvesebb és legsokoldalúbb popsztárja volt, halála a műfaj egyik legnagyobb vesztesége. Isten nyugosztalja a diszkókirálynőt!

Sikerekben gazdag pályafutásáról természetesen már korábban megemlékeztem a blogomban: http://regiidokpopzeneje.blogspot.com/search/label/DONNA%20SUMMER.

47 éves korában elhunyt Adam Yauch, aka MCA, a Beastie Boys oszlopos tagja. Nyugodjék békében. :(

Isten nyugosztalja Joel Goldsmith zeneszerzőt..Nem jutott akkora magasságokba,mint apja,Jerry,de sok jó sorozatnak-köztük a Stargate-nek-írta a zenéjét..

Nyugodjék békében!!! :-(((

Nyugodjék békében...

Ja igen, az kimaradt, hogy a könyv a bátyámé volt, aki akkor már kisiskolás volt, és a kacatjainak a széthordása volt az első közös szerepjátékunk, ahogy az a tesóknál már lenni szokott.

Palásthy György közvetve a gyerekszobámban vált ismerőssé, ott dugtam el mindig a rendező velem egyidős filmjének A varázslónak filmképekkel illusztrált könyvváltozatát. Páger Antal, mint Csilicsala bácsi, mellette Gobbi Hilda, Csákányi László, Agárdy Gábor, Szendrő József na meg a pöttöm Kovács Krisztián, aki ebben a filmben volt először Öcsi, hogy utána a rendező további filmjeiben kétszer is hahózhasson. A mi korosztályunknak készült a Kopjások, a Tótágas, később a Szeleburdi-filmek, vagy a Vakáció a halott utcában. de gyerekfejjel láttam a Bors-sorozatot is meg az Alba Regiát és a Meztelen diplomatát, ami talán az első bizonyítása volt annak, hogy nem lehet filmet csinálni Rejtőből.
Talán az időjárás az oka, de most sokkal inkább néznék valami komolyat tőle, lehet, hogy otthon megkeresem a Retúrt.  Sinkovits Imre, Agárdy Gábor, Kibédi Ervin már nem veheti igénybe a visszautat, most Palásthy is csatlakozott hozzájuk. A kilencvenet alulról illetve felülről súroló Gera Zoltán és Bárdy György is kap majd  helyet a kupéban...

Elment Palásthy György, az ifjúsági filmek legnagyobb magyar mestere. Ha van megunhatatlan film, akkor az Égigérő fű ilyen. "Jön a szén, csúszik." "Csak az a szép zöld gyep." - és még sorolhatnám az emlékezetes mondatokat. Egy jó könyvből így lehet még jobb filmet készíteni. A legkisebb szerepekben is zseniális színészek játszanak.
Nyugodjék békében!

Csak most olvastam, hogy elhunyt Claude Miller. Nyugodjék békében.

Újabb magyar vonatkozású hír...

http://www.hir24.hu/belfold/2012/04/10/elhunyt-a-magyar-radio-hangja/

Szomorú... :(((

Gigliola Cinquettiről is született akkoriban egy elég részletes Wikipédia-cikk,   amely meg is kapta aztán a „születő” besorolást, pedig még az angol, sőt az olasz szócikknél is bővebb. :)

Fellini-Casanova. Arról milyen jó kis Wikipédia-cikk született anno! :)