Bolond Pierrot írta az egyik godardos kommentben, talán a Woody-topikban.
Valójában semmi más nem folyik, mint agymosás, hogy még véletlenül se jusson eszedbe önálló gondolatokat kreálni, ne adj isten ha mégis sikerülne, akkor azt meg ne akard kicserélni más, hozzád hasonlóan renitens, gondolkodni merő emberrel. Így aztán beterelik az emberek bizonyos rádiók, tévéadók, újságok, pártok zárt halmazába, ahonnan fedezékből lehet nyomatni az uszítást, mert ha mindenki egyszerre vonít, akkor nincs disszonancia. Más tészta, hogy néhány sopánkodó magyarnak körbe kéne nézni a világban, hogy vajon tényleg mi vagyunk a legnagyobb szarban, vagy esetleg valami sokkal rosszabb mocorog máshol, mondjuk Amerikában, esetleg a lengyeleknél, meg ha borul a bili Iránban, akkor világháború is lehet. Ez az USA-vezérelte uniós cirkusz ugyan rendesen rányomja a hangulatát a magyar valóságra, csak sajnos ez nem most lett elbaszarintva, hanem a rendszerváltáskor, amikor a megboldogult gőgös vezetőnknek jobban kellett volna vernie az asztalt bizonyos adósságok eltörléséért, aminek a felvételéhez az újonnan jövők nagy részének az égvilágon semmi köze nem volt. De nem, inkább szétprivatizálták még a hortobágyi hidat is lukanként, csak jöjjön a mani, mindegy milyen áron, most meg cseszhetjük, mert az ország egy nevetséges ganajtúró bogárra hasonlít, amelyik a sok év alatt lerakódott szart egyre reménytelenebbül görgeti. Orbánnak meg kiscsoportos zártkörűn tudomására hozták már, hogy lehet IMF meg nyugat nélkül is létezni, oroszokkal barátkozni meg kínától pénzt felvenni, csakhogy akkor számoljon ennek a sunyi európai közösségnek az összes bosszújával, merthogy súlyos következmények nélkül soha nem fogják engedni, hogy valaki huzakodjon velük. Ezért aztán miniszterelnökünk retorikája is már kezdi elveszíteni a korábbi élét. Amit az itthoni hataloméhesek nyilván igyekeznek minél előnyösebben kezelni. Na mindegy, ez politika, meg hosszabb téma, mindössze csak annyit kell belőle megszívlelni, hogy nem feltétlenül a mindenkori hatalmat gyakorló az első számú közellenség, hiába akarják ezt sulykolni. A világ dolgainak része vagyunk, s azok sajnos még mindig nem itt dőlnek el. Tényezővé válni ettől függetlenül lehet, csakhogy az az eddigieknél jóval nagyobb áldozatokkal járhatna, mint az örökös magyar siránkozás. S itt tisztelet azon kivételnek, akik mostanában értek tartalékaik végére, őket minden időjárás és terepviszonyok nélkül sajnálja mindenki. Amerikában nemrég hoztak egy olyan törvényt, hogy bármelyik amerikai polgárt különösebb indok meg bizonyíték nélkül simán be lehessen zárni, ezzel készül fel a nagy világcsendőr arra az esetre, ha - az egyébként hatalmas elégedetlenségi hullám hatására, amiről kevés híradás szól - megindulna egy belső szerveződésű mozgolódás. De hasonló helyzet van Lengyelországban is. S ha az amerikaiak nagyon mohók lesznek olajilag, akkor lesz még csak igazi haddelhadd. Kína gazdaságának 28%-a épül az iráni olajra, ha azok ott befeszülnek, akkor nagyhatalmak fordulnak egymásnak, és a legkisebb gond lesz az, hogy most hogyérmennyiér mutyizzák a svájci frankot. Szóval gusztustalanság van nem is kevés, épp azért legalább addig várjunk bármilyen reakcióval, amíg az biztos nem lesz. Mert még az is megeshet, hogy nem lesz.