Tinto Brass egyik – ha ugyan nem a legjobb – erotikus filmje, A KULCS (1983) szintén a TABU sorozatban volt először látható, de szombaton késő este az m2 ismét műsorára tűzi.
Nincs még egy olyan olasz rendező – Pasolinit is beleértve –, aki annyiszor került összetűzésbe a cenzúrával, mint Tinto (Giovanni) Brass. A nagyanyja révén ukrán, a szülei révén osztrák–magyar származású Brass Roberto Rossellini mellett kezdte a filmes pályát, akárcsak Federico Fellini. Későbbi filmjei némelyikében néhány „Rossellini-hommage” is megfigyelhető: az ÉRZELEM ’45 (2002) egyik beállítása például egyértelmű utalás Rossellini RÓMA NYÍLT VÁROS (1945) című klasszikusának híres jelenetére. 1963-ban mutatkozott be önálló filmalkotóként az AKI DOLGOZIK, ELVESZETT című alkotásával, amely rögtön felkeltette a cenzúra érdeklődését. Következő filmjei – köztük az Alberto Sordi tehetségére építő A FELESÉGEM és A REPÜLŐ CSÉSZEALJ című szatirikus komédiák (mindkettő 1964-ből) – még átcsúsztak a szűrőn, de a YANKEE-re (1966) megint lecsaptak a cenzorok. Brass az akkoriban divatos spagettiwesternek erőszakos jeleneteit szélsőségesen eltúlozta, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a társadalmi képmutatásra. A művet azonban annyira megcsonkították az „illetékesek”, hogy Brass megtagadta a filmet. Provokatív ténykedésével azonban nem hagyott fel, s a szexuális tabukat vette célba. Ennek eredményeként a FEKETEFEHÉREN (1969) és AZ ÜVÖLTÉS (1970) című filmjeit a cenzúrahivatal egy ideig dobozban tartotta. KIESÉS (1970) és VAKÁCIÓ (1971) című opuszai ma már leginkább arról nevezetesek, hogy lehetőséget adtak a két főszereplő, Vanessa Redgrave és Franco Nero civilben kibontakozó románcához. 1976-ban jelentős fordulat állt be pályáján. Ekkor készítette el a hírhedt náci bordély történetét meglehetősen szabadon kezelő SALON KITTY című filmjét, mellyel ügyesen lovagolta meg az elnyomó hatalom és a szexualitás kapcsolatát vizsgáló filmek akkori divatját. A cenzúra ugyan 21 percet kivágott belőle, de még így is maradt közel két órányi anyag azoknak, akik a fasizmus és a perverziók kapcsolatába kívántak elmélyedni. Felkérték a CALIGULA (1976–1979) című film megrendezésére is, melyet a forgatástól a bemutatóig kisebb-nagyobb botrányok kísértek. Brass megtagadta a művet, miután azt a producer a jóváhagyása nélkül amatőr módon vágta össze. A sors iróniája, hogy máig ez a legismertebb alkotása. Egy felemásan fogadott újabb provokatív film (FELVÉTEL!, 1980) után készítette el pályafutása három legjobb alkotását: A KULCS mellett a MIRANDA (1985) és az EROTIKUS FANTÁZIÁK (1987) című filmeket. Nagyjából a PAPRIKA (1991) című munkája jelentette az újabb fordulatot a pályáján: továbbra is lelkesen döntögeti ugyan a szexuális tabukat, de társadalombíráló hevülete alábbhagyott. Csillagocskái (Claudia Koll, Katarina Vasilissa, Erika Saffo, Anna Ammirati, Yuliya Mayarchuk stb.) gátlástalan erotikus attrakció immár egyértelműen a filmipar, s nem a filmművészet kategóriájába tartoznak.
A KULCS Tanizaki Junichiro magyarul is megjelent regényének modernizált változata: a könyvből két japán filmváltozat is készült. Brass már a 60-as években megszerezte a megfilmesítés jogát, de évekig nem talált producert a vállalkozáshoz. Giovanni Bertolucci vállalta végül a feladatot, s lett Brass állandó producere. (Giovanni nem rokona Bernardónak, de az ő néhány filmjében is elvállalta a produceri munkát.) A férfi főszerepre Brass az angol Frank Finlay-t szemelte ki, aki akkoriban Salieri szerepét játszotta az AMADEUS londoni színpadi változatában. Finlay a forgatókönyv elolvasása után azonnal vállalta a munkát. A női főszerepet az egyik legszexibb olasz színésznő, Stefania Sandrelli kapta. Stefania karrierje 15 évesen, a 60-as évek elején kezdődött, de a 80-as évek elején megfenekleni látszott. Mivel a színésznő állítása szerint már nagyon szeretett volna egyszer teljesen meztelenül is szerepelni, összekötötte a kellemest a hasznossal, s elvállalta A KULCS női főszerepét. Brass mindmáig Stefaniát tartja kedvencének a sztárjai közül, s a színésznő is úgy vélte, hogy Tinto volt a legalkalmasabb arra, hogy őt egy ilyen szerepben instruálja. A magyar László szerepét Franco Branciaroli játszotta, aki Jancsó Miklós botrányfilmjében (MAGÁNBŰNÖK, KÖZERKÖLCSÖK) kezdte a filmezést. Forgatott Antonionival is (AZ OBERWALDI TITOK), de aztán szinte csak Brass alkotásaira korlátozódott filmszínészi ténykedése. A filmet Velencében forgatták, bár néhány belsőt Londonban rögzítettek. A cselekményt Brass a harmincas évek fasizálódó Olaszországába helyezte, aligha véletlenül. A szexualitás, mint az egyén szabadságának egyik legösztönösebb megnyilvánulása jelenik meg egy olyan korban, amely az egyéniség helyett az arctalan gépezetté alakított tömeget tekintette ideálisan formálhatónak és irányíthatónak. A történet főhőse a korosodó házaspár, ahol az asszony még vonzereje teljében van. A férj egy titkos naplóba írja le nejével kapcsolatos vágyait, s úgy intézi, hogy az írást a nő megtalálja. Ez meg is történik, ám az asszony sem marad adós a válasszal. Úgy tesz, mintha nem olvasta volna férje titkos naplóját, de ő is írogatni kezd, s szerét ejti, hogy a férje elolvassa azt. Pikáns színjáték kezdődik, melyben lányuk és annak vőlegénye is szerepet kap…
A filmet még abban az évben bemutatták Velencében, óriási felzúdulás kíséretében. Hozzánk csak videón jutott el eddig a VICO híresen gyenge minőségű kazettáinak egyikén. A tévében sajnos az angol változatot láthatjuk majd, amely egyrészt cenzúrázott, másrészt az angol nyelv nagyon nem illik egy Velencében játszódó olasz történethez. Igaz, nyelv terén Brass is bakizott: a férj naplójában angol nyelvű szöveget látunk, a feleségében viszont olaszt. Ez a megoldás kevéssé valószínű…
