Furcsa, én elsőre inkább éreztem annak, mint most másodjára. Rám éppen most tudott nagyobb hatással lenni, mint amikor először láttam. Valószínűleg akkor lekötött maga a cselekmény, h hová lyukad ki a történet, most pedig jobban tudtam figyelni a részletekre is. Pl. a széthullófélben levő, de egybenmaradni igyekvő, elszegényedett család drámája is sokkal inkább megérintett, mint először, amikor talán csak amolyan zavaró díszletnek éreztem a skinhead-es témához. Most, idősebb fejjel pont ez a vonal lépett előtérbe nálam, és így a befejezés is sokkal nagyobb hatással volt. Talán azért, mert időközban magam is találkoztam ilyen sorsokkal, amikor valaki börtönbe kerülése felforgácsolja a családi készleteket (pénzből, erőből, kitartásból és összetartásból), vagy talán csak hozzáidősödtem, nem tudom. Számomra a didaktikusságnak erősen fonákot ad pl. az a húzás, hogy az amúgy kötelezően levont tanulságot egy patinás idézetbe csomagolva a végén a rendező egy olyan szereplő szájába adja, akit egy perccel előtte lőtt le egy fekete, gyakorlatilag faji okokból.
0
2010. február 14., vasárnap 9:31
7926
Az első kettőt nem láttam,de Führer x nem valami nagy szám. Ha már börtönös,inkább a Bebukottak.
0
2010. február 13., szombat 16:23
7151
Megvallom, nekem ez a film olyan volt, mint a PHILADELPHIA vagy A SZAKASZ. Első alkalommal hatott rám, újranézve viszont zavaróan didaktikusnak és hatásvadásznak találtam.
0
2010. február 13., szombat 3:08
3721
Most, hogy újranéztem, eszembe jutott egy-két film, amit kiadhatnának:
THIS IS ENGLAND nem is értem, hogy sikkadhatott el, a Titanicon játszották (sajnos nem láttam), marketingje is volt (mármint külföldön), pozitív kritikákat is kapott, eléggé új is - erre semmi... nagyon megnézném!
ID (Személyazonosság) egy régebbi darab, én tévében láttam (azt hiszem, Duna), és tetszett. Focihuligános-rendőrős-skinheades.
FÜHRER X egy korrekt német darab, a vége sablonos és kiszámítható, de addig elég jó a film. NDK-s, börtönös, rendszerváltozásos, skinhead-es. Szívesen polcra raknám.
0
2010. január 27., szerda 19:46
9368
Úgy érzem, időben szereztem be :S Ha egy hetet vacillálok rajta, akkor most nincs meg...
0
2009. július 15., szerda 0:25
13392
Ejj, csúnya szó. :)
0
2009. július 14., kedd 20:57
8260
Köszi. Megoldódott. A D..elete szó volt a hibás.. :-))
0
2009. július 14., kedd 13:54
13392
Nézd át a kritikádat, és a fórumon ritkábban használt idegen eredetű kifejezéseket helyettesítsd valamivel.
0
2009. július 14., kedd 3:13
8260
Ide se engedi betenni. Sajnálom. Xpress, mi lehet a baj?
0
2009. május 17., vasárnap 11:25
16089
Délután 4 körül mentem, de mást nem vettem, mert elég rossz a kínálat...
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2009. május 17., vasárnap 9:50
16970
Ha már lengyel hangalámondás, akkor érdemes a Hegylakó lengyel hangsávjába belehallgatni, ami jobban szól, mint a magyar sztereo. :)
0
2009. május 17., vasárnap 9:48
16970
Jó, mert én is :D Kár, hogy nem futottunk össze.
0
2009. május 17., vasárnap 1:28
16089
Viszont van lengyel. Fantasztikus élmény a hangalámondásos ipse hangja is 5.1-ben. :-D
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2009. május 17., vasárnap 1:23
3428
Tadi, pedig én hogy vártam azt a fránya cseh szinkront! Írtó nagy élmény lehet hallani csehül karattyolni Ed Nortont és Ed Furlongot! :D
A kiadó ezennel monnyon le! :D
0
2009. május 17., vasárnap 0:47
16089
Aha, ma.
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2009. május 16., szombat 22:56
16970
Megvetted? :)
0
2009. május 16., szombat 18:30
16089
Ha már kijavította valaki az adatlapon a magyar hangot, akkor lehetne teljesen kijavítani.
Hangok: Magyar (2.0), Angol (5.1), Lengyel (5.1) -----> NINCS CSEH SZINKRON!!! Feliratok: Magyar, Román, Lengyel, Horvát, Szlovén, Bolgár -----> NINCS ANGOL FELIRAT!!!
És a játékidő: 114 perc
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2009. május 15., péntek 11:12
19949
igen ott jól irják,de itt az adatlapon is rosszul van kiirva és Jama is azt irta valahol,h 5.1 lesz a szinkron.
0
2009. május 15., péntek 11:10
1185
:))) Amúgy azt hiszem, a borítón jól írják.
0
2009. május 15., péntek 10:45
52684
Ennek örülök! A jó, a rossz és a csúf szinkronja monó, pedig az BD. Van itt fejlődés.
most posts by TM
0
2009. május 15., péntek 10:32
16089
Miért nem vagyok meglepve?!
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2009. május 15., péntek 10:12
19949
A MAGYAR SZINKRON 2.0!!!!!!!!!!
0
2009. május 13., szerda 17:14
1453
prühhh :D ezt csak olyan csinálja, aki unalmában nem tud mit kitalálni és ilyeneken agyal, vagy ezzel foglalkozik főmunkaidőben? biztos fizetést kap, hogy kiszűrje ezeket??? én most megyek nyaralni görögbe, szólni kéne nekik,hogy a kék-fehér csíkos zászlójukat fessék át, mert sértőnek érzem és negatív gondolataim lesznek :)
0
2009. május 13., szerda 12:57
2938
Jegyzem a német háborús bűnök című könyvem boritóján oldalt és elől is van horogkereszt. Na azon lehet, ezen nem? Baromság.