nagyon nagyon OFF:
Igen, a folytatása is nagyon jó. Megtisztelő, hogy az én ajánlásomra vetted meg, és nagyon örülök neki, hogy tetszik. Szerintem sokat lehet belőlük tanulni az első római császárokról, hiszen Graves igyekezett alapos kutatómunkát végezni, bár nyilvánvalóan teljesen hiteles forrást nem találhatott. Suetonius műve (De vita Caesarum: A Caesarok élete) sem tekinthető annak, noha sokat merített belőle.
Bizonyos változtatásokra nyilvánvalóan szükség volt, hiszen a két regénynél is jól oda kellett figyelni arra, hogy ki kicsoda. Caligula jellemének alakulásában döntő fontosságú volt családjának sorsa, illetve a Tiberius villájában töltött évek, melyekre a film csak szavakban utal. Igen, Cassius Chaerea alakja is megérne egy misét, hiszen ő volt az, aki Caligula apjának hű katonájaként egykor a térdén lovacskáztatta a későbbi császárt, hogy aztán hűséges emberéből a gyilkosává váljon. Claudius alakja sem eléggé kidolgozott, bár Giancarlo Badessi nagyon jól hozza a figurát. Számomra Brass filmje egy olyan emberről szól, akinek óriási és korlátlan hatalom hull az ölébe, ám nem tud vele mit kezdeni, mert nem alkalmas a felelősségteljes uralkodásra, és nem csak önnön hibájából. Számára a Római Birodalom csak egy nagy játszótér, az alattvalók pedig a bármikor lecserélhető/kiiktatható játszótársak. Olyan ő, mint a kisgyerek, aki az örökös dacoskodásával valójában a korlátait keresi, de Caligula mögött/fölött nincs senki, aki korlátokat merne állítani.
Amire a wikipédiás ismertetőmben is utaltam: nem a CALIGULA az egyetlen történelmi film, ami eltér a történelmi tényektől. A joggal népszerű és sikeres GLADIÁTOR-nak is vajmi kevés köze van például a történelmi tényekhez.