"AMIRŐL SPIELBERG NEM FORGAT
Eric Bana és Daniel Craig főszereplésével többek között Magyarországon forgatja új, Bosszú című filmjét Steven Spielberg. A magyar származású George Jonas azonos című könyve alapján készülő alkotás a müncheni olimpiai túszdráma utóéletéről szól. Az amerikai filmesek nyáron Máltán dolgoznak, majd ősszel költöznek be a Mafilm fóti stúdióiba. A könyv, és így a film a túszdráma magyar vonzatairól biztosan nem számol be.
1998-ban egy magyar újságírót el akartak gázolni egyik cikke miatt. A kolléga a müncheni túszdrámáról írt egy azóta már megszűnt bulvárlapban. Több olyan beteg jelentkezett nála, akik 1972 végén a budapesti Sportkórházban gyógyultak, azon a folyosón, ahol három palesztín sebesültet is ápoltak. Ez a három palesztín a magyar betegek szerint a müncheni túszdrámát túlélő három terrorista volt.
A Fekete Szeptember nevű palesztín terrorszervezet nyolc tagja 1972. szeptember 5-én hajnalban átmászott az olimpiai falu kerítésén. Elfoglalták az izraeli csapat szálláshelyét. Lelőttek egy edzőt és egy súlyemelőt. Az izraeli sportolók az ablakon át menekültek, ám kilencüket túszul ejtették a terroristák.
- A szállásunknak helyt adó épületek között jöttek be - mondta Vágó Imréné, az In-Kal biztonsági főnöke, korábbi csepeli rendőrkapitány, aki Kucsera Mária néven a magyar olimpiai csapat gerelyvetőjeként járt a müncheni olimpián.
- Aznap este akartunk átmenni az izraeli sportolókhoz baráti látogatásra. De reggel már a rendőrségi blokádra ébredtünk. A környező épületek tetején mesterlövészek voltak. Az olimpiai falut hermetikusan lezárták. Borzasztó volt látni, amikor az egyik terrorista egy sporttársunkat fedezékül használva kilépett az egyik erkélyre - elevenítette fel a 33 éve történteket a nyugalmazott ezredes.
A terroristák foglyaik szabadon bocsátása fejében 200, Izraelben bebörtönzött palesztín szabadon engedését és maguknak szabad elvonulást követeltek. A túszok meggyilkolásával fenyegetőztek. A németek felvették a kapcsolatot az izraeli kormánnyal, amely megtagadta a követelések teljesítését. Erre a terroristák egy repülőgépet követeltek, hogy a túszokkal együtt elrepüljenek. 22 órakor a terroristák bekötött szemű összekötözött túszaikkal együtt két helikopterre szálltak, és átrepültek a fürstenfeldbrucki katonai repülőtérre. Amikor landoltak, a német kommandósok megrohamozták őket. Az egyik gépben kézigránátot robbantottak a terroristák, ezzel túszaikat is megölve. A másik gépben az egyik túlélő terrorista lőtte le az izraeli sportolókat. Az összes túsz, öt terrorista, és egy rendőr halt meg. Az olimpia folytatódott.
A túlélő terroristákat egy Lufthansa-gép eltérítését követően a németek elengedték. Állítólag ekkor a magyar titkosszolgálattal vették fel a kapcsolatot, és egy Malév-géppel Budapestre csempészték őket. Gyógyulásuk után távoztak a Közel-Keletre.
A Moszad bosszút állt a sportolókért. Tizenegy terroristát öltek meg világszerte, köztük a müncheni akció kitervelőjét, Ali Hasszán Szalamehhet. A túlélők közül kettőt is megöltek.
Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke a Harc a terrorizmus ellen című könyvében ír a túszdrámát túlélő egyik terroristáról.
" Arafat az őt kísérő konvojjal több hírhedt gyilkost csempészett Gázába, köztük Jihad al Giusit, aki 1972-ben részt vett az izraeli sportolók ellen elkövetett mészárlásban..."Őt a nemzetközi nyomás hatása miatt Arafat végül kénytelen volt visszaküldeni Egyiptomba, azóta nincs hír róla."
Eddigtart a cikk, amit tegnap találtam egy vidéki napilapban. Miután országosan sem tegnap, sem ma nem találkoztam vele máshol, ezért gondoltam ismeretterjesztésként közzéteszem.
Mint mondtam link nincs, ezért begépeltem. Elnézést a terjedelemért!