Viszont erről nem a film tehet, mert az 20-30 vagy akárhány éve olyan, amilyen így ha akkor tetszett, bizonyára lehet benne valami "jó". Hogy mindannyian változunk? Ez igaz, de ezt nem kérhetjük számon egy változásra képtelen alkotástól. Ezért aztán én az ilyen régi emlékeket felidéző újbóli találkozáskor próbálok visszalényegülni abba a mivoltomba, amikor az a film, zene, könyv, vagy bármi más okozta az eufóriát. S mivel ez a megoldás nálam bevált, nem kell megtagadnom se Halász Juditot, se Modern Talkingot, se a Szerelmes szíveket, ahogy nem ciki a The Cure a Sex Pistols, vagy mittomén az Idesüss!... azaz semmi. Mind egy egy lenyomata az életemnek, amire jó visszaemlékezni. A Mad Max-et Kaposváron láttam a 80-as évek végén és ha rágondolok, mennyire összerándult a moziban a gyomrom attól, hogy az addig nem látott erőszak belevágott az arcomba, még most is borzongás fog el, most is felszisszenek , amikor a láncon lógó végtag bevillan, és most is drukkolok Gibson nőjének, hogy fusson el a veszély elől. Ezek így megmaradtak bennem, és hálistennek sok más esetben is működnek. Ezzel együtt elhiszem, hogy másnál meg máshogy van, s náluk minden tapasztalás agyonvág egy korábbit, ami miatt a tegnap érdekessége ma már uncsinak számít, én úgy érzem, hogy jól elvagyok így a bőrömben, úgyhogy emiatt aztán örülök, hogy jön a Mad Max, mégha a feliratos díszdoboz, melyet Dömitöl kaptam, régóta itt figyel a polcon. Nem, nem mikróztam meg! :)