Engem például januárban megfenyegettek - akkor már régóta diktafon lapult a zsbemben - , hogy mindenféle kreált indokkal megkapom az írásbeli figyelmeztetéseket és villámgyorsan ki leszek rúgva... Történt ugyanis, hogy qrvára elegem lett a sok túlórából, meg hogy szinte minden szombaton is be kellett menni, úgyhogy felmentem az irodába, hogy közöljem, mindezt mennyiért is vagyok hajlandó a továbbiakban folytatni: mondtam az új, leendő fizetésemet és a túlóradíjam. Ott volt a tulaj, a fia, a termelési igazgató meg a középvezető. Én kértem, hogy ők is jöjjenek, mert első lépésként egy ügyes kérdéssel az egekig magasztaltattam a munkához való hozzáállásomat, de főleg a minőségét. Akkor szegények még nem tudták, hogy mire megy ki a játék. Aztán jött a villámcsapás. Mindenki tekergette a fejét meg a szemgolyóit, de akkor már hiába. Persze vérig sértődtek, hogy hogyan merek ezzel előállni, de hát én már csak ilyen vagyok. Szóval nem adtak több pénzt, én meg mondtam, hogy akkor sajnos csak 8 órát vagyok hajlandó dolgozni, utána viszlát! Volt még egy kis szájkarate, de semmi több. Én meg csak gyűjtögettem a sok bizonyítékot, tárgyaltam munkajogásszal, később már a kamerát is bevittem, mert forgattam bent egy-két "filmet" is, aminek majd biztos nagyon fog örülni egynémely hatóság... :-D
Egy dolgot felejtenek csak el a tulajdonosok: azt, hogy a mi munkákból élnek vígan, nem pedig fordítva. Meg azt, hogy néhány ember túlzottan is tisztában van a jogaival, meg a munkáltatók kötelességeivel.
Mindenki vegyen egy diktafont és mentse a saját bőrét, mert más úgy sem fogja!