Unom a munkát, viszont lepasszoltam a vezérkart, szóval valamit írok magáról a filmről is. Nem osztom King lesújtó véleményét Kubrick alkotásáról. Szerintem a RAGYOGÁS nagyon is jó film, de nem a regény szolgai megfilmesítése, sőt még csak nem is egy klasszikus értelemben vett horrorfilm.
Örök vitatéma az irodalmi adaptációk esetében, hogy a regény-e a jobb, vagy a filmváltozat. Én magát a vitát sem értem, hiszen ilyenkor két, merőben különböző műfajt hasonlítanak össze. Mintha arról kéne dönteni, hogy a szavak vagy a képek hatásosabbak-e?
Az nyilvánvaló, hogy egy irodalmi mű filmváltozata a lehetséges értelmezések közül egyértelműen egyetlenegy értelmezést jelent (általában a rendezőét), de ha ez az értelmezés érdekes, sőt jó, akkor teljesen mellékes, hogy mennyiben hűséges az alapműhöz. King többek között azt kifogásolta Kubrick filmjében, hogy a rendező úgy forgatott horrort, hogy nem volt tisztában a műfaj alapszabályaival, és a film szereplőiről azonnal látszik, hogy valami nincs rendben velük.
Nos, szerintem King igazságtalan Kubrickkal. Arra ugyanis a regényben is több utalás történik, hogy ezzel a családdal a látszat ellenére sincs minden rendben: Torrance korábban ivott, minimum egyszer ok nélkül megverte a gyerekét, és valószínűleg egyéb szempontból sincs igazán jó formában. Kubrick szerintem az irodalmi műnek épp ezt a vonását emelte ki, vagyis hogy a Torrance család már túl van bizonyos konfliktusokon, számukra tehát az Overlook Hotel nem az első megpróbáltatást jelenti, hanem egy újabbat.
Kingnél a rémségek java „kívülről” (embertől függetlenül) eredeztethető (megelevenedő bokorállatok, kísértetek stb.), mondhatni, ezek generálják a történéseket. Kubricknál viszont az a legfontosabb, ami a három ember között lezajlik: nem az irracionalitás, hanem a racionalitás. Mondhatni, Jackből nem az Overlook „hozza ki” az állatot, hanem igazából a családtagok idegrendszerének és egymás közötti kapcsolatainak labilitása hívja elő a kísérteteket, és generálja a szörnyűségeket.
Ebből a szempontból a RAGYOGÁS valójában nem horrorfilm, hanem inkább lélektani dráma, hiszen nem az a fontos benne, hogy minél hajmeresztőbb és brutálisabb rémségeket tárjon a néző elé, hanem hogy e rémségek mögött megmutassa az emberi tényezőket. Éppen ezért Kubrick szerintem úgy lélektanilag, mint vizuálisan nagyszerű munkát végzett. A RAGYOGÁS nem Stephen King regényének betűről betűre araszolgató filmváltozata (mint a háromrészes tévéverzió azokkal a középszerű színészekkel), hanem érdekes értelmezése, mondhatnám, újragondolása. Vagyis a könyv elolvasása nem pótolja a film megtekintését, és fordítva: ugyanaz a kiindulási alap, de nem ugyanaz a végeredmény.