Ezt is figyelembe véve, az én fájdalmam az, hogy nem tart sehová a dolog. Olyan érzése van az embernek, mintha a történet utolsó húsz percének megfilmesítésére elfogyott volna az idő, ezért egy alkalmas pillanatban beúsztatják a végefőcímet.
Önmagában nincs gond azzal, ha valami lezáratlan, és a néző fantáziájára, lelki világára, beleérzőképességére bízzák a befejezést, de itt semmi lényegi célja, mondanivalója nincs annak, amit a két óra hossza alatt láthatunk - mintha a forgatókönyvíró maga sem tudta volna, mit kíván a karaktereivel kezdeni, ezért arra bízza a film élvezhetőségét, hogy az aktuális történések milyen pillanatnyi benyomást gyakorolnak a nézőre - csakhogy ezek a jelenetek, még ha önmagukban hatásosak is, végül teljesen elveszítik jelentőségüket, amiért sem időközben, sem a végjátékban nem lesz közük egymáshoz, másrészt ezt a produkciót ahhoz tudnám hasonlítani, amikor egy vonaton udvariasságból hallgatsz egy idős embert, aki sok érdekes, vagy inkább annak tűnő történést mesél saját magáról vagy a szomszédról, összefüggéstelenül, épp-ami-beugrik alapon, aztán a végén az egyikőtök megérkezik az úticéljához és szétváltok, a mesélés pedig abbamarad, akár alkalmas az adott rész, akár nem.