Jean-Jacques Annaud egy legenda, olyan filmeket rendezett mint a Szerető, a Medve, a Hét év Tibetben, az Ellenség a kapuknál, vagy a Két testvér. Jelenleg is bemutatásra vár a Black Gold, Antonio Banderas, Mark Strong és Freida Pinto főszereplésével. A direktor úr 1976 és 2011 között mindössze 12 filmet csinált. Nem sok, de nála a minőség a lényeg és nem a mennyiség. Amikor Umberto Eco könyvét filmre vitte, nem siette el. Csak a felkészülés négy évet vett igénybe, még a már forgatás alatt álló Medve-t is szüneteltette miatta, hiszen rajongott a kolostorokért és a görög irodalomért egyaránt. Nem is vette félvállról, rengeteg krimit elolvasott, próbált Hitchcock-i légkört teremteni a film köré és a végeredményt elnézve, ez sikerült is. De az atmoszféra nagy részét a korhű kinézet képezte, ezért külön embereket szerződtetett le csak azért, hogy az elkészült díszletet – amit amúgy Dante Ferretti (A Fellini filmek nagy dizájnere) épített meg – beborítsák penésszel, gombával és mohával, egyszóval természetesebbé tegyék. Érdekesség, hogy a hó valódi, mivel nem volt pénzük műhóra. Rengeteg szakértő lett bevonva a produkcióba, középkor ismerők, vallás tudósok, könyvtudorok és még sokan, akik hozzájárultak a hitelességhez.
De semmit sem érne a sok fáradozás, ha a forgatókönyv gyenge lenne. Ennek érdekében először Alain Godard lett leszerződtetve, de kilenc sikertelen próbálkozás után elhagyta a fedélzetet, ám a karakterek viselkedése és sok más ötlet megmaradt tőle. Helyére Gérard Brach került, aki Polanski állandó írója volt. Mivel az Eco azt akarta, hogy a film angolul legyen leforgatva, csatlakozott a csapathoz társíróként Howard Franklin is, most már csak a színészek voltak hátra.
Vilmos szerepére eleinte ismeretlen arcot akart Annaud, de miután felismerte hogy egy ilyen korú színész valószínűleg sokkal tehetségesebb mint anonymus társai, már nagyobb távlatokban gondolkodott. Sok sok meghallgatás után úgy tűnt, hogy a befutó Robert De Niro lesz, aki csupán azért nem maradt, mert a film végi szópárbajt a barát és az inkvizítor között, máshogy képzelte el – rendes életre halálra harcot akart. Az akkoriban, a Bond filmek után gyengébben teljesítő Sean Connery-t egyedül az egyik producer, Bernd Eichinger javasolta és sokadik kérlelés után a rendező beadta a derekát és meghallgatást tartott. Az eredmény mindenkit meglepett és egy csapásra meglett a főszereplő. Bár Eco továbbra is ódzkodott, a film megtekintése után minden kételye elszállt Conneryval szemben. Ennek ellenére többször is összeveszett a rendezővel, mivel a nagy hidegben zoknit és valamikor bakancsot is viselt, holott a szerzetesek nem viseltek semmit a szandálon kívül. A Vilmos tanítványát játszó Christian Slater akkor 16 éves volt és a Annaud saját ötlete, miszerint a fiú nem ostoba lesz, hanem olyan valaki aki többet is megért majd mint mestere, bevált. Valentina Vargas játszotta az ismeretlen lányt, az ő kiválasztása úgy történt, hogy a szerelmi jelenet próbája után Slater kijelentette, hogy mással el sem tudná képzelni azt a részt. Persze a forgatás alatt a meglepődés a fiú arcán valódi volt, mivel nem közölték vele, hogy Vargas mit fog majd “művelni” vele, így improvizálnia kellett. Az apátot a mindig remek Michael Lonsdale játszhatta el és nem okozott csalódást, igen valóságos játékot mutatott be. Egyszerre volt zseniális és képmutató. Elya Baskin inkább mellékszereplő vagy tv-ben bukkan fel ma is. Ron Perlman-hoz nagyon illett a púpos szerepe, mintha neki találták volna ki. F. Murray Abraham sosem volt ennyire ellenszenves mint itt, pedig neki is rengeteg alakítása volt. Remigio da Varagine ijesztően valósághű alakítást nyújtott. Érdemes még megemlíteni Volker Prechtel-t, Feodor Chaliapin Jr.-t, William Hickey-t, Michael Habeck-et és Urs Althaus-t is, de ha jobban szemügyre veszem, akkor mindenki teljesen beleélte magát a karaktere bőrébe. Remigio da Varagine pedig ijesztően valósághű alakítást nyújtott.
A fényképezés Tonino Delli Colli-t dícséri, igazán nyomasztó hangulatott árasztott magából. A tehetsége mellett azonban volt egy rossz szokása is, hogy az egész forgatás alatt beszélt, ami igazán zavarta Connery-t és Annoud-ot egyaránt.De mindezzel együtt fantasztikus munkát végzett, lehangoló, hideg és veszélyes képeket mutatott, ami egyszersmind félelmetes és realista.
James Horner filmzenéje volt is meg nem is. Teljesen beépült a cselekménybe, amikor hallani lehetett akkor sem tudtam elválasztani az épp látottaktól, ami jó mert nem zavaró, viszont annak rossz aki külön akarja halgatni.
A stáb minden igyekezete ellenére, a filmben voltak hibák. Viszont ezek eltörpülnek amellett, amit akkor éreztem, amikor először néztem végig a Rózsa nevét. Már a cím is érdekes, hiszen a rózsa nekem nem jelentett sokat, lehet egy véletlenszerűen kiválasztott cím is, de lehet az ismeretlen lány, akinek nem tudjuk meg a nevét. Ezenkívül az inkvizíció bemutatása sosem volt gyerekmese és itt nem csak kemények voltak, hanem igazságtalanok, zsarnokok, kegyetlenkedők és hataloméhesek, ahogy azt már az emberektől megszokhattuk. Nagyszerűen mutatja be, hogy a vallás elferdíthető. Hogy a cél hiába nemes, ha vannak olyanok akik csak irányítani akarnak. A középkori nyomozás is hűen ábrázolja, hogy hiába a logika, ha az elvakult hit erősebb nála.
Azok akik a komoly témákat nem bírják bele se kezdjenek, ez nem egy Ördögűző, vagy egy Columbo, ez sok sok nehéz kérdés boncolgatása, amire nincs mindig egyértelmű válasz. Mégis egy örök érvényű darab, amit éppolyan aktuális most mint 20 éve volt, vagy éppen 20 év múlva lesz, mert vannak dolgok amik nem változnak.
