Mamma Mia - Sose hagyjuk ABBA!: Tudom, most a Predator a sláger, de még mindenképp moziban akartam elcsípni a 10 év ezelőtti musical gigasiker folytatását. Azt kell mondjam, hogy ez is beilleszkedik azon ritka sorba, ahol a folytatás jobb, mint az első rész. Valahogy, hiába nem volt az összes ABBA-dal a legismertebb, a sztoriban szépen belesimultak és jobban a helyükön éreztem őket, mint az első részben.
A sztori nyilván egyszerű, de kellően feldobja az embert és simán eltölt vele 1,5-2 órát. A film nagy ereje nyilván Donna, akit most nem a csodás Meryl Streep alakít, hanem az egyre meggyőzőbb és tehetségesebb Lily James. Komolyan mondom érdemes figyelni az arcán apró rezdüléseit, amiből nem csak azt látni, hogy élvezte az énekes jeleneteket, hanem azt, hogy mindent beleadott. Ez egy filmet pedig simán felemel.
Cher felbukkanása volt csak fura, de idővel is rátalált erre az életérzésre, amit a film áraszt magából. Így a nyári utószezonban tökéletesen búcsúztattam a felhozatalt.
Napszállta: Cinefesten volt szerencsém látni. Annyi volt az érdeklődő a 16:30-ös első előadásra, hogy be sem jutottam. 19:30-kor azonban szemem elé tárult mindaz a szépség, amit a vászonra álmodtak. Szerencsére Nemes Jeles László nem visz annyira mélyre, mint a Saul fiánál, de a figyelem itt is nagyon fontos. Minden elejtett mondatnak fontos szerepe van.
Nyilván a főszereplőn van a hangsúly egy filmben, így Jakab Juli arca marad meg sokakban a film után, de mennyire örömteli, hogy Dobos Evelin Zelmája egy iszonyat erős és összetett mellékszereplő is maradandó tud lenni, egy ennyire főszereplő központú filmben. (És itt most folytathatnám a sort, de nekem ő volt a kedvencem).
Történetében a végére áll össze egy kerek egésszé. Itt nincs semmi a néző szájába rágva, sokakat, akik az egyszerű történeteket kedvelik, nem is fogják ezt a részét szeretni. Illetve, mivel a 1910-es évek Budapestjén járunk, senki nem fecsegős, így csak annyit beszélnek (főleg a nők), amennyit muszáj.
Kiállításában nagyon szép. Szerencsés vagyok, hogy én 35 mm-es kópiáról láttam, elképesztően szépek a színek (ha valaki látta a Holdfény királyságot, kb. ahhoz tudnám hasonlítani érzésben, az is filmre forgott ugye).
Nyilván újabb Oscart nem nyerünk vele, de ami nagyon fontos, hogy NJL nem egyfilmes rendező. Megugrotta a lehetetlent, előző filmje díjesője nem vakította el. Azt csinálta, amihez ért. Egy nagyon jó filmet. Kiemelkedőt. Ettől többet egy néző meg nem is kívánhat.