Nekem valami másolt kazettán a "kamionos" Bond volt meg először, aminek azóta sem tudom fejből a magyar címét, mindig rákeresek, onnan tudom, hogy "A magányos ügynök" a címe. :) Nagyon bírtam! Aztán a tékában visszamenőleg a régebbiek, igaz nem mindet adták ki. Majd jöttek a Brosnan-ek immár moziban és nagyvásznon az valami pazar élmény volt! Nekem sosem fájt a túltolt karakter, mivel Bondot úgy fogtam fel, mint egy öltönyös Indiana Jones-t. Lehet, hogy Fleming eredetileg komolynak írta meg a sztorikat, számomra ettől a fanyar humorú, néhol önirónikus, kikacsintós stílustól volt színesebb, befogadhatóbb a 007-es figurája. Roger Moore-t vitte tovább modernebb, akciódúsabb formában. Aztán a 2000-es évek megváltozott nézői igényének megfelelve Craig már Connery-örökét modernizálta, ami nekem sokáig sótlan, nyers, "suttyó" érzetű volt. Konkrétan A Quantum csendje csak egy fél film, önmagában szinte meg sem áll a lábán, kell elé a sorozatepizódoknál megszokott "ez történt az előző részben" klip, hogy életképes lehessen. Szóval kínlódtam egy darabig Rachel Weisz férjével és pont a Skyfall megtekintése volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy ez igen, ez igazi Bond! S akkor a korábbi filmeket is "rehabilitáltam", nálam ott és akkor állt össze Daniel Craig ügynöki munkássága - olyannyira hogy most sajnálom, hogy szögre akasztja a gúnyát és - ha csak képletesen is, mert "már" nincs neki - fogasra dobja a kalapot. :)