Sió Mozi
Hatalmas reményekkel és várakozásokkal ültünk be az ország ezidáig egyetlen 4K-s projektorokkal felszerelt mozijába. Már a bejáratnál is hatalmas tábla jelzi, itt bizony egy Sony Digital 4K mozival van dolgunk. Mit is nézzünk? Sötét lovag felemelkedés már megvolt kétszer IMAX-ben, az unalmas lett volna így hirtelen harmadszor is. Mivel csupán két teremről van szó, a filmek játszási gyakorisága igen gyér. Az pedig tökéletesen érthető üzleti szempontból, hogy a 3D-s animációk gyakorlatilag uralják a délelőtti és délutáni időpontokat, hisz ezekre mennek be a családok nagyobb eséllyel legalább 6-8 ezret elkölteni. Mi legyen hát? 11-kor kezdődött egy Prometheus 3D, azt még csak egyszer láttuk premierko IMAX-ben, ez pedig elég látványos volt ahhoz, hogy úgy döntsünk érdemes újranézni ebben a 4K-s csodában.
A jegy valóban olcsó, a sima 1450, a 3D-s viszont csupán egy százassal drágább, 1550. Mivel a máshol megvásárolt szemüveg valószínűleg ide nem lesz jó, számolni kell 200ft szemüvegköltséggel is, de még így is annyiba kerül mint Pesten egy sima mozijegy... Belépve a terembe első pillantásra döbbenet fogadott, fényárban úszott minden. A plafonon lévő neonok gyakorlatilag nappali világosságot varázsoltak a terembe. A sorok viszonylag messze vannak egymástól, így a magasabb emberek is kényelmesen elférhetnek közöttük. A székek minősége azonban hagyott némi kívánnivalót maga után, tipikusan a neten is kapható 9900 Ft-os "házimoziszék"-ekről van szó, nem pedig a multiplexekben megszokott kényelmes vastagon párnázott csodákról. Ezt a film végefelé már éreztük is, pedig egy teljesen átlagos 2 órás játékidejű alkotásról van szó. A vászon mérete volt azonban, ami a legnagyobb csalódást okozta első látásra (másodikra és harmadikra is...) mivel 4 méternél tuti nem volt szélesebb, 1:85-ös arányú, mindez egy 12-13 soros teremhez, ahol a sorok mint már említettem nincsenek tűl közel egymástól. A hátsó sorból szerintem már olyan érzet lehet filmet nézni, mintha egy kistévét bámulnánk... Mi az 5. sorban ültünk, és innen is igencsak LCD TV méretűnek tűnt a dolog, a látótér negyedét sem töltötte ki a kép, így pedig a mozihangulat is némileg odaveszett. Az már más kérdés, hogy ilyen kis képen a 3D sem tudott érvényesülni annyira, mint azt már egy alkalommal láthattuk. Az előzetesek és a film előtt indult egy Sony 4K technológiai demonstráció, amely szó mi szó valóban jól nézett ki. Film alatt azonban a fehér hátteres részeknél simán látható volt a "csirkeháló"-ként ismert jelenség 4K ide vagy oda. Mindez annak fényében pláne furi, hogy ilyen kis méretű képet vetítenek a géppel, mert ekkora méretben pláne megnőttek az elvárásaim a 4K-val szemben. Ha valóban a film forrása is eredetileg digitálisan 4K-s anyag volt, és nem felkonvertálásról volt szó, akkor azt hiszem még sokáig BD-t fogunk nézni, mert ezért már tényleg nem sokan fognak plusz pénzt kiadni, kizárólag a technikai újdonságért rajongók. Talán egy árnyalatnyival élesebb és tisztább volt a 4K-s kép, de mindez annyira elenyésző, hogy csakis teljes összpontosítás mellett lehet észrevenni. Ha pedig filmet nézünk, általában nem az a jellemző, hogy minden idegszálunkkal a kép részleteit vizslatjuk, mert átadjuk magunkat a történet hangulatának egy idő után jó esetben.
A hanggal semmi gond nem volt, átlagos multiplex élmény.
Összességében nem hozta meg a várt élményt, de azért csalódni sem csalódtam hatalmasat. Egy négyszer ekkora faltól-falig vászon beszerelésével még jócskán tudtak volna dobni az élményen, de minden bizonnyal akkorát dobott volna a költségeken, melyet a beruházó már nem tudott fedezni. Így azonban a 4K-s technika egyelőre kihasználatlanul marad, ekkora méretben teljesen felesleges ilyen felbontásban vetíteni. A film ugyanúgy jó volt, mint elsőre, bár picit több logikátlanságot vettem észre, de a hatalmas viták után már rég nem elemzem a történetét, inkább csak átadom magát a hangulatának, az atmoszférának amit teremt, az pedig zseniális.