Néztem tegnap. Még nem volt a városban. Bár igaz pár napja találtam meg, hogy 4.-től, de gondoltam hátha. Hát nem :D Viszont a 60 kötet elég komoly összegben lesz a végére. Persze a képregények am sem olcsók. Ehhez a hobbihoz se árt 10ezer felesleg havonta kezdésnek :) Mert ahogy néztem a polcon lévő 6 képregényfüzet darabja is ezer ezerháromszáz volt. Viszont elég szép elkészített darabok. Már bánom, hogy nem vettem legalább egyet.
Igazság szerint ezt olvastam, de most, hogy újra megnéztem, rájöttem, hogy nagyon figyelmetlen voltam. Írják, hogy mik jelentek meg magyarul, azt előzőleg pedig nem vettem észre. Valószínűleg túl sok oldalt nyitottam meg informálódás céljából, ezért siklottam át fontos onfókon.
Köszönöm az infókat! Egy történetről olvastam, hogy két képregény tartalmazza, de azt már nem írták ott, hogy ez igaz mindegyikre. Csak egyet találtam amiből megvan mindkét része, mégsem azt rendeltem meg. Innen az Xpress-ről a film alapjául is szolgáló Az Unikornis titkát. Egy aukciós oldalról nemrég vitték el a párját. :( Egyébként a blu-ray-en lévő extrák alapján tudom, hogy nagyon ragaszkodtak a regényekhez, igaz párat még bele vegyítettek. Tudom ajánlani, szerintem nagyon jó kis animációs film. :) Hétfőn kiderül tetszik e Tintin képregényben is? :)
0
2016. december 7., szerda 18:58
1084
12 szám jelent meg magyarul. 2 szám alkot egy történetet, így párosával érdemes beszerezni (1-2., 3-4., stb.). A Spielberg féle filmet nem láttam, de szerintem a képregényekből inkább csak ötleteket merített, illetve a szereplőket vette át. A képregények humora mára már kicsit porosnak hat, de ha rá tud hangolódni az olvasó, remek szórakozás. Ha tetszenek a régi kaland és bűnügyi történetek, mindenképpen ajánlom, ha nem, akkor nem biztos, hogy bejönnek.
0
2016. december 7., szerda 18:21
1212
Teljesen belehabarodtam a Spielberg félek Tintin filmbe és az az alapján készült videojátékba. Ilyenkor nálam természetes folyamat az eredet kutatás, azaz Hergé Tintin képregényei után való érdeklődésem.
Tudna ezzel kapcsolatban valaki informálni? Megjelent az összes magyarul? Vicces történetek a képregények is, hasonlóan a filmhez? Melyik rész talán a legjobb, melyikkel lenne érdemes kezdenem? Bár ahogy látom eléggé keveset lehet már kapni. Örülnék minden infónak!
0
2016. november 19., szombat 23:24
1084
A Lucky Luke 27. száma ma már megvásárolható volt a Szegedi Képregényfesztiválon, jövő héten az újságárusoknál is lesz. Úgy hallottam, az Asterixből több szám fordítása kész, nem a magyar kiadón múlik a megjelenés, a franciák ülnek rajta. Van rá némi esély, hogy még idén kijön egy rész, az viszont biztosnak tűnik, hogy jövőre a klasszikus epizódok mellett érkezik a legutóbbi történet is.
0
2016. október 21., péntek 14:42
52684
Nemtom ki hogyan áll Korcsmáros-ügyileg, de talán nem minden érdekelt tud róla, hogy több éves szünet ill. régebbi megjelenések újrakiaxogatásai után idén a Képes Kiadó újabb Rejtő-képregény-adaptáció-felújítással jelentkezett. A szőke ciklon az új csemege és ezután - valamikor - majd a Piszkos Fred közbelép következik. A rajzokat kiegészítő-színező-restauráló páros mostanában állítólag egy Rejtő-animáción is dolgozik, izgatottan várom, vajon mi sül ki belőle.
most posts by TM
0
2016. október 21., péntek 13:52
6056
:D :D :D :D
0
2016. október 21., péntek 13:17
958
Ez most nálunk is bánja a párom ;)
0
2016. október 21., péntek 13:16
6056
Nekem arra ott az asszony...
0
2016. október 21., péntek 13:07
958
Lassan már az idejét sem tudom, hogy mikor vettem utoljára képregényt, talán 15-20 éve volt az utolsó alkalom. Most viszont nem tudtam ellenállni a csábításnak és sikerült beszerezni egy 31 füzetes Marvel sorozatot Stephen King Végítélet című könyvéből. Már a régi minisorozatnak is a feltétlen híve vagyok, viszont ez a rajzolt változat még közelebb áll a szintén izgalmas könyvhöz, ráadásul az újfajta ábrázolással el tudja vonatkoztatni a képzeletemet a filmben látottaktól. Kellően pörgős és lebilincselő a nagyjából 700 oldal, mindenképp tudom ajánlani egy takaró alatti borzongáshoz :).
0
2016. október 11., kedd 23:01
144
Bosszantó ez a bizonytalanság, ennyi viszontagság után amin már Asterix átment. Nem lát előre a kiadó semmit azt sem tudja mikor akarja megjelentetni, és melyiket albumot,nem hiszem el, hogy ennyire nehéz lenne a Franciákkal egyeztetni a kiadás ütemét, azt érzem hiába van újra gazdája nem törődik vele, kezd elegem lenni,hogy 35 füzetre tizen-éveket kell várni ,és könyörögni ,hogy mikor szándékoznak kiadni, sajnos azt látom ahogy az Egmont úgy kezdi feladni a Móra is. Bizonytalan homályos tologatós megjelenési időpontok,pont úgy ahogy blu-ray filmek esetében, és akik felelnek ezekért szépen vigyorogva vonogatják a vállukat, és nincs következménye semminek. Az eddig megjelent Asterix albumok mindig a top 10 listában voltak,ennek ellenére nem haladnak vele.
0
2016. október 11., kedd 19:32
1185
És mi a helyzet Asterix-szel? A Móra nagyon lassan halad. Az Egmont idejében az évi négy szám biztos volt, az idén ezzel szemben összesen kettő jelent meg, és mindjárt itt az év vége. Plusz a tavaly megjelent új számot sem adták ki magyarul.
Lucky Luke viszont nagyon beindult, úgy látom. Kár, hogy ennek az új kiadásnak a fordítása/fordításai nem igazán tetszenek. Már csak ezért is jobban várom Asterixék megjelenését.
Már készül az új szám. Várható megjelenés november közepén.
0
2016. július 30., szombat 2:56
1212
A google szerint:
Kizárt (ez inkább exkluzív akar lenni, szerintem)!! Október 19-én jön az új album illusztrált 12 feladatai Asterix 100% új illusztrációk és új lefedettség által lefolytatott maestro Albert Uderzo! Megoszthat információkat gall barátok felfedezni megtekintett exkluzív design!
Hello mindenkinek! Sokan közületek kérni további részleteket. A könyv fog megjelenni október 19. és 80. oldalak új illusztrációk és egy takarót. Az ár 11,95 €. Nagyon jó nap Toutatis
:)
0
2016. július 30., szombat 2:47
1212
Amikor a Piktek megjelent, azt is kiadták hamar, közben jönnek a régiek is folyamatosan. Jó ez így szerintem. :)
Bár a tavalyit meg nem adták ki magyarul, jut eszembe. :(
Októberben új Asterix képregény! A címe, Asterix 12 próbája. Ha jól értelmeztem, teljesen új történetet ígérnek, nem a rajzfilm állóképesítését. Remélem hamar jön majd magyarul is!
0
2016. május 7., szombat 11:56
4379
Elkeltek. Kíváncsi vagyok rá. Holnap Képregényfesztivál, akit érdekel menjen!
0
2016. május 7., szombat 5:45
1084
A címe: Mi ketten. (Eredetileg a Képes Újságban jelent meg.) Annyit pontosítanék, hogy eredetileg is színes volt, csak a 60-as évek nyomdatechnikája miatt sokszor elcsúsztak a színek, így a képregény komoly restaurációra szorult. Egyébként ez egy amolyan Print On Demand kiadvány. Elő lehetett rendelni, és amekkora igény volt, annyi példányt nyomtak. Biztos többen is megvennék, és ha tömeges lenne a jelentkezés, talán lenne utánnyomás belőle, de egyelőre úgy néz ki, minden példány elkelt.