"Tehát a banya kis nosztalgiából felkereste újra azt a helyet ugyanazzal a lakóautóval ahonnan 26 éve már rabolt egy gyerket "Alexet"?"
Bocs, de nem értem, mert ilyen jelenet vagy utalás nem is volt a filmben.
Tehát, az elején Alex RV-zett (kedvtelésből, ahol élheti a saját kis világát), ahol a banya nem volt benne. Alex pusztán tényleg a 10 éves gyerek IQ-ja miatt akart játszani a gyerekekkel. Be az RV-be, át a banyapókhoz, ahol pedo mama vérszemet kapott küldetéstudatból (ugyanis a férje által kezdett isteni küldetést be akarta fejezni, bár nehezebb azt véghezvinnie a Maze medálos férje 6 éves pincében való rohadása miatt, erre is utalt a film a végén) és a gyerekeket elrabolta. Alex persze fogyatékossága miatt erről egy szót sem szólt, nem is volt a tett súlyosságával tisztában.
"Már csak annyi miért nem beszélt Alex és a pap?"
Miért kellett volna beszélniük? Közük nem volt egymáshoz. A banya férje ment el gyónni a gyermekbuzerátor paphoz, ahol megemlítette mellékesen, hogy 16 kicsit kicsinált. Na ez Tibi atyának is sok volt molesztálós beállítottsága ellenére, ezért kinyírta.
"Ki nem hagyták volna a szexuális bűnözők listájáról a keresztény papot."
Nem is hagyták ki hisz Thor testvére, Loki (a nyomozó), ezért kereste fel a padret.
0
2014. február 23., vasárnap 23:05
6403
SPOILER
Tehát a banya kis nosztalgiából felkereste újra azt a helyet ugyanazzal a lakóautóval ahonnan 26 éve már rabolt egy gyerket "Alexet"? Akkor jó!:)
Már csak annyi miért nem beszélt Alex és a pap?
Ki nem hagyták volna a szexuális bűnözők listájáról a keresztény papot.
0
2014. február 23., vasárnap 20:04
961
SPOILER
A labirintus lényege, hogy nincs megoldása, ergo nincs kiút. Ez mind visszacsattan a lányokon (mert addig nem mehetnek haza, amíg nem oldják meg) és a rendőrökön is (végig azt hiszik, hogy annak a megoldása vezeti el őket a lányokhoz, pedig nem).
Bob Taylor (a zakkant, aki fejbe lövi magát) egy korábbi áldozat. Mivel sejti, hogy a két kislány elrablója ugyanaz a személy lehet, aki ugyanezt tette vele anno, így megpróbál kamu szálat adni. Átélt trauma miatt vonzódik hozzá. Gyerekruhákat vásárol, letükrözi a labirintus játékot, a kígyótartást s igen, amellett gyerek próbababákat is elás a kertjében, ezáltal kamuszálat adva a zsaruknak.
0
2014. február 23., vasárnap 20:01
961
SPOILER
"Ki rabolta el a lányokat?"
Alex csak játszani akart velük egy kicsit a "nagynénje" házánál. Holly Jones, azaz Alex "nagynénje" rabolta el őket, "sírtak amikor ott hagytam őket" - Alex.
"Miért nem volt nyom a kocsiban?"
Mert szállították őket csak, dulakodás nem volt. Erre is kitérnek a filmben, a nyomkeresésnél a garázsban.
"Majd 3 évtizeden át raboltak gyerekeket kb. évente egyet egy könyv sémája alapján. Ez nem tűnt fel senkinek? Ha meg a könyv később íródott, akkor nagyon nyomon kellett lennie az írójának (ex FBI) és mégse jutottak el sehova. A kígyó tartóknak sem néztek a körmére."
Más államba is mentek a lakókocsival, sémát pedig nem bírtak felállítani a rendőrök, mivel nem is hagytak rá alkalmat az elkövetők.
Egyébként meg a könyv a nyomozó bevallása szerint is baromság, nem kivitelezhető (amikor Bob Taylor házánál mutatja a könyvet).
0
2014. február 21., péntek 10:25
6403
SPOILER
"Ez volt a labirintus lényege, kamu tettes."
Ennek mi értelme lenne a dilisségen kívül? Talán olvasva a gyerekrablásos híreket és a saját sorsával egybe vetve nyomozni próbált a sajátos megzakkant módján, úgy hogy beleélve eljátszotta a rablásokat, letükrözve magára. De,hogy ez a deviáns magatartás senkinek sem tűnt fel egy terhelt múltú egyénről az tényleg gáz.
"Alex" anyukája mesélte, hogy egy lakókocsi mellől tűnt el a fia a háztól, ami azóta is lakatlan és történetesen ez az a ház ahonnan Annáékat is elrabolják, na ezt az információt senki sem tudják összerakni elég gáz.
0
2014. február 21., péntek 10:16
6403
SPOILER
Kígyókat a paplak alatti fószer is tartott, a házánál a kertet ásó rendőrök találnak is tetemeket. Valószínű, hogy amikor Őt tartották fogva már akkor is voltak kígyók és ez visszamaradt dili, úgy mint a labirintus. Ez a labirintus dolgot továbbra sem értem. Kezdődtek az aszalt faszi és felesége betébolyosodásával az emberrablások, a csávónak már volt labirintusos medálja és az elrabolt gyerekekkel szabadidős tevékenység gyanánt labirintusos feladványokat oldattak meg. Amik, mint kiderült megoldhatatlanok a könyv szerint. A rendőr Loki ujjain a tetoválás MAZE felirat ami útvesztőt, labirintust jelent. https://www.google.hu/search?q=maze&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=qgoHU4WSLYuKhQfH_YG4Dg&ved=0CAcQ_AUoAQ&biw=1680&bih=907
Nekem a fő nagy kérdéseim: Ki rabolta el a lányokat? Miért nem volt nyom a kocsiban? Majd 3 évtizeden át raboltak gyerekeket kb. évente egyet egy könyv sémája alapján. Ez nem tűnt fel senkinek? Ha meg a könyv később íródott, akkor nagyon nyomon kellett lennie az írójának (ex FBI) és mégse jutottak el sehova. A kígyó tartóknak sem néztek a körmére.
0
2014. február 21., péntek 9:47
961
SPOILER
"A kérdést igazából nem jól tettem fel :) Mi a francért rabolt ruhákat a házakból és miért tett kígyókat a táskákba? Mondták benne persze, hogy a bolond gyere, Alex fél a kígyóktól, de én nem láttam meg az összefüggést..."
Hogy a gyanú ráterelődjön, az igazi elkövetőhöz pedig ne vezessen száll. Ez volt a labirintus lényege, kamu tettes.
A könyv is direkt akadt a kezébe, mert úgy rendezték.
Régen láttam már a filmet, de egy apró bakin fennakadva én logikai kivetnivalót nem találtam a történetben.
0
2014. február 21., péntek 9:19
6056
SPOILER
Oké, azt most már megfejtettük, hogy ki volt az a fiú. A kérdést igazából nem jól tettem fel :) Mi a francért rabolt ruhákat a házakból és miért tett kígyókat a táskákba? Mondták benne persze, hogy a bolond gyere, Alex fél a kígyóktól, de én nem láttam meg az összefüggést... Attól félt a "kígyós srác", hogy Alex elmegy hozzá és turkál a táskáiban vagy mi? Miért gondolta ezt, Alex meg miért tette volna? Mert hülye és kész? :D
A könyről annyi rémlik, hogy egy útvesztő vagy mi van az elején nem? Gondolom egymillió emberrablásos könyvet írtak, tök véletlen volt, hogy pont az a könyv került a nyomozó kezébe, amin ez az útvesztő van, ami az öregember holtestén volt, meg a fotón a nyakában. Nem hiszem, hogy a könyv alapján rabolt, hogy rabolsz könyv alapján? Maximum a filmek alapján tudsz, Daniel Lugo is megmondta, hogy ő már sok ilyet látott filmen :DDDD Az az útvesztő lehet simán egy szimbólum, egy jel, egy akármi egy titkos társaságé vagy a tököm tudja, kérdezd meg róla Robert Langdont, nem tudom :)
0
2014. február 21., péntek 0:13
6403
SPOILER
Egy anno elrabolt , de megszökött kisfiú, aki semmire sem emlékszik rendesen a sok bódító italtól.
A film kellően leköti az embert, végig adva a lehetőséget, hogy előbbre járj mint a nyomozó, de a főgonosz kissé hiteltelen. Az apa kocsiját hova teszi, hogy nem keresik a környéken. Vannak kis logikai bibik, de azért régen volt ennyire jó film a gondolkodós nyomozó,sdiból. Ja én az fbi által írt könyvet nem tudom hova tegyem. Előbb volt mint az itteni eltűnések? Akkor nem tudott a könyv alapján senki elindulni, mikor évente raboltak el egy gyereket? Az aszalódott faszi a könyv alapján rabolt?
0
2014. február 9., vasárnap 22:26
8260
"... de azért írtam ide, hogy erről a filmről társalogjak..."
A kis naiv... nem vagyok benne biztos, hogy eme helyszín erre már egyáltalán alkalmas lenne. Persze csodák azért néha vannak. :)
0
2014. február 9., vasárnap 22:11
6056
Ja, azt nem éreztem ki :) Oké, hogy sok jó film van, de azért írtam ide, hogy erről a filmről társalogjak, érted :D Amúgy meg alszom mindjárt, úgyhogy csacsoghatunk, de már csak holnap... Mondj egy jó filmet amit mostanság néztél, vagy szívesen dumálnál róla!
0
2014. február 9., vasárnap 22:09
8260
Nem érezted ki az iróniát szavaimból? :))))
Miről? Annyi jó film van...
0
2014. február 9., vasárnap 21:37
6056
:)))))))))))))))))))))))))))) Beszarok :) Konkrétan az a szereplő lendíti elő a cselekményt, de nem emlékszel rá, mert nem tetszett a film. Te miről szeretnél akkor beszélgetni velem??? :DDDDDDDD
0
2014. február 9., vasárnap 21:33
8260
Háát.. nekem ez az egész film annyira nem tetszett, hogy nem emlékszem rá.
Talán azért volt benn, hogy megtegye eme nemes gesztust?
0
2014. február 9., vasárnap 21:30
6056
SPOILER
Aki fejbe lőtte magát a kihallgatóteremben...
0
2014. február 9., vasárnap 21:23
8260
Én segítenék és beszélgetnék, de ki az a kígyós fiatalember??? :o
0
2014. február 9., vasárnap 21:09
6056
Némi spoilerkedéssel értekeznék a filmről bárkivel aki segíteni tud :D Az a kígyós fiatalember a filmben ki volt és miért szerepelt a filmben?
0
2014. január 24., péntek 12:16
642
Amíg a ProVideo a forgalmazó, addig ez csak álom marad.:(
0
2014. január 24., péntek 10:37
19951
nem
0
2014. január 24., péntek 10:37
17243
Végül is lesznek extrák.
0
2014. január 24., péntek 9:34
1
BD megjelenés várható valamikor?
0
2014. január 18., szombat 19:18
1755
És ehhez még hozzá jön hogy a szinkronban Laklóth Ladár lesz Hugh Jackman szinkronhangja Sinkovits-Vitay András helyett.
0
2014. január 18., szombat 12:59
8260
Igazad van, de ez nem újkeletú dolog. Évek óta ilyen szarokat akarnak lenyomni a torkunkon.
0
2014. január 18., szombat 12:20
961
Szívemből szóltál.
0
2014. január 18., szombat 10:05
2288
Érzésem szerint teljesen jogos a kirohanás. Ráadásul nem egy alulértékelt filmről van szó. A BD hiányáról nem is beszélve. Az ilyen kiadásoktól nem fog fellendülni a piac, sőt kifejezetten más forrásból fogom így beszerezni. Szóval én nem igazán szoktam minősíteni, de maximálisan úgy érzek, ahogy írtad.