Itt van ennek a remek sorozatnak már legalább 6 topicja, de ZS kitűnő kritikáját nem számítva, még szinte egyáltalán nem is dumáltunk magáról a sorozatról, csak mindenféle kiadványhibákról, meg hasonlókról. Hát én most írok róla. A mai (Viasatos) epizód kapcsán, ami eddig messze a legjobb epizód. (6.14 - All In The Family)
A Vészhelyzet már több mint egy évtizede jelen van Magyarországon! Igen, 12 évesen én is ott ültem a tv előtt, mikor 1996 januárjában lement az első rész! Szüleim konstatáláták hogy hát ez a sorozat nem hasonlít a Klinikára, vagy Sova doktorékra, és a család leragadt a sorozat előtt... Még csak egy nagyobb tévé csatorna volt, és messze ez volt az egyik legjobb sorozat, persze hogy néztem, és nagyon szerettem. Aztán mikor átköltözött az RTL-KLUB-ra, valahogy a 7. évad körül elvesztettem a fonalat, és nem néztem tovább, egyre több epizód maradt ki, így inkább teljesen felhagytam vele. A DVD-ket nem vettem, annyira nem érdekelt, hanem amikor a Viasat elkezdte a sorozatot, gondoltam csak nosztalgiázásból megnézem az első részt... Nem akartam az egész sorozatot nézni, mert nem szeretem az ilyen napi kötötöttséget, de az első részt újra nézve, megint azonnal ott ragadtam előtte! Nagyon jó hogy most a Viasat egyben leadja az első 10 évadot! :-) Most egy epizódot sem hagyok, ha kell videóra veszem, és nagyon élvezem!
Hogy miért olyan jó? Hihetetlen hogy még a 12. évadban is tud újat mondani, és izgalmas tud lenni... Az a fantázia amit a sorozatokat jellemzi... Hogy minden epizódban behoznak legalább 5 sérültet, és még a 125. epizód után is vannak teljesen érdekes esetek, néha már-már abszurdak, és éppen ettől olyan valóságosak... Itt nem úgy történnek a dolgok ahogy a filmekben szoktak, itt néha teljesen váratlan dolgok is megesnek, a kedves szinpatikus betegek is meghalhatnak, a rosszak pedig akár túl is élhetik a balestet... Akárcsak az életben. Az alkotók pedig nem is tagadják hogy az ötleteket a való életből merítik. Mindehez jön ez az utánozhatatlan tempó, és a zene, amitől olyan izgalmassá válik az egész.
Néha van egy-egy zseniális epizód amikor az ember az első perctől az útolsóig lélegzetvisszafojtva figyel! Ilyen pl.: az első évadban az az epizód (címet nem tudok) mikor Green egy nehéz szülést vezet le aminek a végén meghal az anya. Vagy a másodikban mikor Ross kimenti a csatornába szorult kisfiút.
És ilyen volt a mai epizód is ami tényleg messze a legjobb eddig! Lucy haláláról van szó. A sorozat egyik legsikeresebb húzása már a leg elején az volt, hogy beraktak nekünk egy kezdő medikust Carter, aki jópofa szinpatikus karakter, és akivel rögötön azonosul a néző, hisz neki éppen olyan új minden a kórházban, mint az új nézőnek. Így vált mindenki kedvencévé Carter doki, és bizony nagyon jó érzés végignézni pályáját, a tanulóéveket, majd a percet mikor bizony mi is büszkeséget érzünk mikor a második évad végén először veszi fel a fehér köpenyt! Nagyon is át tudjuk érezni, hisz olyan remekül vannak megírva ezek a karakterek, hogy tényleg valós személyeknek érezzük őket, a barátainknak... Főleg Cartert, hisz úgy érezzük hogy vele együtt fejlődtünk! Az ötödik évadra viszont azon vesszük észre magunkat, hogy Carter már rég nem az kis tapasztalan medikus aki volt, hisz már saját medikust kap - Lucy Knight személyében, akit ő taníthat. Lucy megint pontosan ugyanaz a karakter mint Carter. A néző rögötön azonosul vele, sőt azonnal meg is kedveljük, hisz kedves, helyes, stb. Ő az új kedvenc Carter mellett!
És akkor megint jön a való élet abszurditása... Normális sorozatban ilyen nagy "fordulatok" meg "cliffhanger"-es befejezéseket évad végére szoktak tenni, amikor a néző számít is rá, tudja hogy valami nagy dolog fog történni, és ilyenkor már azt is tudni illetve sejteni szoktuk hogy valamelyik szereplőnek már nem hosszabították meg a szerződését a következő évadra így valszeg vele történik majd valami... De itt nem így megy... Itt még csak az évad közepén járunk. A késeléses jelenet az epizód végén annyira váratlan, kegyetlen és profi (még úgy is hogy egyszer már láttam ezt az évadot évekkel ezelőtt.) hogy nem találok szavakat... Több szinten is zsniális... Egyrészt ez igen komoly érzelmeket vált ki a nézőből, hisz nem sok sorozat képes arra hogy ennyire "élő" karaktereket hozzon létre, akikért tényleg izgulunk, akit már évek óta szinte családtagként kezelünk. Másrészt pedig profi horror: egy rémálom: Cartert hátbaszúrják a sötét kórteremben, a folyósról valentin napi buli zajai szűrődnek be... Esélye sincs arra hogy valaki meghallja segélyhívását, összeesik és szépen lassan elvérzik, míg a többiek kint szórakoznak... És csak ezután jön az igazi sokk: a holdokló Lucy arcát kell látni, és nem tud segíteni... Epizód vége...
És ami ezek után jön... Hiába tudtam pontosan hogy mi lesz a vége, végig izgultam az egészet. Az epizód az eddigi legmagasabb fordulatszámon pörgött, és mivel most nem nagyszerű mellékszereplők voltak a műtőasztalon hanem a két leg szinpatikusabb főszereplő... Az érzelmek amit a színészek eljátszottak, hirtelen valóságossá váltak... Bizony nagyot ütött ez az epizód! És nagyon kevés ilyen sorozat van, ami ilyen hatást tud gyakorolni az emberre...
Elnézést kérek ha egy kicsit elragadtattam magam, de ezt le kellett írnom!