Léteznek.
Budapesten a belvárosban kapásból két helyet is tudok mondani.
De picit máshogy néz ki élőben azért persze.
Bármennyire is meglepő, a homoszexuálisok illetve a transzvesztiták is emberek. Sőt.. nagy részük az átlagnál is normálisabb, de persze mint mindig, azért itt is vannak rossz indulatúak, de nem ez a jellemző.
Akiket én ismertem (volt kollégám, illetve baráti körből ismerős) vállalták a szexuális identitásukat, úgy téve ezt, hogy a közízlést közben ne sértsék (heteroszexuális példa: én nyalom-falom fel a barátnőmet az utcán mindenki előtt, nem kell háborgatni senkit, ez a mi dolgunk csak).
Bulikban persze elszabadulhatnak az "indulatok" s ott előkerülhet a bőrszerkó, vagy eleve ilyen cowboy kalapos partyt indít a szervező, de ez egy zárt helyiségben történik.
Keresztanyám járt le az egyik ilyen klubba sokat, lévén az ő baráti társaságában két meleg is volt. Aztán odaszoktak a barátnőivel, mert a zene jobb volt, mint a többi szórakozóhelyen, illetve nem mászott rá minden második percben egy bunkó, erőszakos, null agyú részeg.
Egyébként nem csak melegek járnak ilyen helyekre szórakozni, biszexuálisok is, illetve olyanról is hallottam, hogy heteroszexuális kapcsolat jött létre ilyen helyen.
Az is elmondható, hogy egy ilyen helyen férfiba valószínűleg nem fognak belekötni, szemben egy "populáris" hellyel.
Majd 3 éven keresztül heti 3-4 alkalommal jártam el szórakozni, ebből 1,5 évet a város szívében éltem le, szóval sok mindent láttam, megéltem ezalatt, hihetsz nekem. :)